Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

27. 1895. november 20. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1344 - 1345

13 vezett Alföldi-utcza mentén fekszik, így most jelzett tulajdonosok neve­zett utcza burkolási költségeihez a kövezési rendszabályzatnak megfelelőleg hozzájárulni kötelesek és a kövezési járulékért egyetemlegesen felelősek; továbbá a kivetés helyesen eszközöltetett, és azon körülmény, hogy az említett telek egy részének kisajátítása czéloztatik, valamint említett telek­ből egyrészt fölszólamló 1888. évi október hó 10-én kelt jegyzőkönyvi nyilatkozatával tulajdonjogának föntartása mellett közlekedés czéíjára áten­gedett, fölszólamlónak a kövezési járulék viselése tekintetében a társtulaj­donossal egyetemlegesen terhelő kötelezettségét meg nem szünteti és a már kivetett kövezési járuléknak a kisajátítási eljárás eredményéhez képest való megváltoztatására alapul és indokul nem szolgálhat. Miről a tanács további eljárás végett értesítendő. !1344. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 44,712/1895. II. sz. előterjesztése a városligeti műcsarnok környékének rendezése ügyében érkezett vallás- és közoktatás­ügyi ministeri leiratra. Tekintettel arra, hogy a városligeti új műcsarnok környékének ren­dezésére s illetve parkírozására szükséges mintegy 9361 frt 08 kr. költ­ségösszeg födözetéről a folyó évi költségelőirányzat megfelelő rovatán gondoskodás nem történt; tekintettel továbbá arra, miszerint ezen tetemes költséget okozó ren­dezési munkálatok végrehajtását nem város szabályozási szempontok kíván­ják, hanem azok kizárólag a m. kir. államkincstár által épített új műcsar­nok létesítése folytán váltak szükségesekké, s tekintettel arra, hogy az ezredéves kiállítás területén is az egyes épületek körüli területeknek a városliget jellegével megegyező állapotba való hozatala az ezredéves orszá­gos kiállítási bizottságnak föladatát képezi; s miután végül az új műcsar­nok körüli terület szabályozása után amúgy is a székes fővárost terhelendi az évek hosszú során át ezen területek föntartása, a mi évenkint a köz­pénztár tetemes megterheltetésével fog járni, a közgyűlés nem teljesítheti a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister úr ő nagyméltóságának azon kívánságát, hogy a városligeti új műcsarnok környékének rendezését, s illetve parkírozását a székes főváros a saját költségén hajtassa végre, ellen­ben felterjesztés útján megkeresi a minister úr ő nagyméltóságát az iránt, hogy ezen munkálatokat a vallás- és közoktatásügyi ministerium tárczája terhére a megállapított rendezési tervnek megfelelően végrehajtatni mél­tóztassék. Egy alkalommal azon esetre, hogy ha a vallás- és közoktatásügyi minister úr ő nagyméltósága a városligeti műcsarnok környékének rende­zésével járó és tényleg felmerülendő költségeket — a melyek ezúttal 9361 forint 08 krral vannak előirányozva — a vallás- és közoktatásügyi ministerium tárczája terhére elvállalni és a székes fővárosi közpénztárnak megtéríteni hajlandónak nyilatkozik, felhatalmazza a közgyűlés a székes főváros tanácsát már most arra, hogy a szóban forgó munkákat a vallás­és közoktatásügyi minister úr tárczája terhére a saját kezelésében az elfo­gadott terv szerint végrehajtsa. Miről a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister úr felter­jesztés útján értesítendő. !1345. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 35,237/1895. II. sz. előterjesztése: a Soroksári-úton épülő vártüzér-kaszárnyának és tüzérségi raktárnak vízzel és légszesz­világítással leendő ellátása tárgyában. A közgyűlés tekintettel arra, hogy a IX. ker. gubacsi határban épülő katonai tüzérségi laktanyának vízvezetéki vízzel leendő ellátását fontos közegészségi szempontok kívánják, a mennyiben azon környék talaját a vidéken levő vegyi- és petróleum-gyárak oly mértékben fertőzik, hogy a kútvizek idővel teljesen élvezhetlenekké válhatnak, a középítési bizott­mány, valamint a tanácsnak javaslata alapján ezennel elrendeli, hogy a IX. kerületi Soroksári-úton lefektetett 150 mm.-es csőből kiágazólag egy 125 mm.-es vízvezetéki közcső fektettessék a bemutatott és műszakilag letárgyalt terv szerint. Az ezen csőfektetesi munkálatokkal felmerülő mintegy 1812 forint 50 kr., azaz: egyezernyolczszáz tizenkét forint 50 kr. költségösszeget a

Next

/
Thumbnails
Contents