Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895
26. 1895. november 6. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1218 - 1219 - 1220 - 1221 - 1222
2 !1218. Főpolgármester úr a mai napra összehívott rendes közgyűlést délután 4 órakor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére saját elnöklete alatt Bachat Dániel, Bánhegyi József dr., Feleki Béla, Politzer Gusztáv, Biscara Endre, Paksy Béla, Kiss József dr., Mezey Péter, Back Fülöp, Szabó M. Ferencz, Kunváry Fülöp, Grlück Frigyes biz. tag urakat, a tanács részéről pedig Márkus József alpolgármester urat kéri fel. !1219. Főpolgármester úr bejelenti, hogy 0 császári és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb urunk és királyunk, legutóbbi Budapesten tartózkodása alkalmából, a hozzá segélyért folyamodott székes fővárosi szegények számára magán pénztárából 5000 frtot legkegyelmesebben adományozni méltóztatott, mely összegnek szétosztása iránt a kellő intézkedések megtétettek. Lelkes éljenzés között hódolatteljes tisztelettel és köszönettel tudó-, másul vétetik. !1220. Főpolgármester úr bejelenti, hogy dr. Darányi Ignácz földmivelésügyi m. kir. minister úrtól mai napon leirat érkezett, melyet szükségesnek tart a törvényhatósági bizottságnak még ma előterjeszteni. Ezután felolvastatik dr. Darányi Ignácz földmivelósügyi m. kir. minister úr Ő nagyméltóságának f. hó 6-án 1434. eln. sz. a. kelt következő leirata: () császári és apostoli királyi Felsége e hó 2-án Bécsben kelt legfelsőbb kéziratával engem földmivelósügyi magyar ministerévé legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Midőn tehát a mai napon a földmivelósügyi ministerium vezetését átvenném, szivesen ragadom meg az alkalmat annak kijelentésére, hogy a székes főváros tisztelt közönségének támogatására számot tartok s azon reményemnek adok kifejezést, hogy közgazdasági érdekeink szolgálatát czélzó működésemben a székes főváros tisztelt közönségének hazafias készsége erős támaszom leend. — Szeretettel kivánom ezentúl is ápolni azt a kedves köteléket, mely szülővárosomhoz fűz s biztosithatom a tisztelt közönséget, hogy mindig kiváló örömömre fog szolgálni, ha a székes főváros felvirágoztatását a magam részéről is előmozdithatom. A közgyűlés lelkes éljenzés között a legőszintébb örömmel vesz tudomást egyik országos képviselőjének s egyszersmind a törvényhatósági bizottság egyik kiváló tagjának, dr. Darányi Ignácz úrnak földmivelésügyi ministerré történt legkegyelmesebb kinevezéséről, s elhatározza, hogy 0 nagyméltóságához a székes főváros törvényhatóságának őszinte örömét tolmácsoló üdvözlő föliratot intéz, melyben kijelenti, hogy a székes főváros törvényhatósága mindenkor kedves és hazafias kötelesséüének fogja ismerni () nagyméltóságát magas állásából kifolyó s közjóra irányzott törekvéseiben egész készséggel hathatósan támogatni. Egyben elhatározza a közgyűlés, hogy dr. Darányi Ignácz földmivelésügyi m. kir. minister úrhoz intézendő üdvözlő feliratot főpolgármester úr vezetése alatt küldöttség adja át. — Miről főpolgármester úr jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !1221. Főpolgármester iír bejelenti, hogy az ügyrend 9. §-ában megállapított határidőben három indítvány adatott be és pedig: 1. Dr. Zsigmondy Jenő biz. tag úr indítványa, a sajtó esküdtszékek felállítása ügyében kibocsátott igazságügyi ministeri leirat módosítása, ügyében. 2. Ifj. pákai Kölber Fülöp és társai bizottsági tag urak inditványn. a közúti nagy csatorna szellőztetése tárgyában. 3- tiszky Kálmán biz. tag úr indítványa, a kapuzárásra vonatkozó szabályrendelet módosítása iránt, mely indítványok később főjegyző úr által fognak előterjesztetni. !1222. Főpolgármester úr a következő előterjesztést intézi a közgyűléshez :