Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895

3.1 1895. január 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 87 - 88

9 geknek abbeli kötelességük alóli felmentését jelenti, hanem arra szol­gál, hogy a főváros érdekei minden tekintetben a legszigorúabban megóvassanak. A múltban eladott és a jövőben eladandó fővárosi ingatlanokra vonatkozólag létrejött s a vevőre nézve akár időhöz kötött, akár pedig időhöz nem kötött kötelezettségeket és korlátozá­sokat tartalmazó szerződésekről a mérnöki hivatal által összeállítandó és a jövőben folytatólag a legpontosabban vezetendő nyilvántartás évről-évre a zárszámadás mellett közölni szokott vagyonleltár függe­lékeként kinyomatandó és ezen függelékben a nyilvántartás minden egyes tétele mindaddig szerepeltetendő, mig vevő a terhére kikötött kötelezettségeket mind kifogástalanul nem teljesítette, vagy mig a megállapított korlátozások időtartama le nem járt. Az egyes nyilván­tartási tóteleknek a nyilvántartásból való kihagyása esetében e körül­mény az emiitett függelékben a mérnöki hivatal által a számvevő­séggel közlendő nyilvántartási adatok alapján szintén mindenkor szabatosan jelezendő, hogy ekként a vonatkozó nyilvántartási tételnek helyes alapon lett elejtése igazolva, illetőleg ellenőrizhető legyen. 12. Ha a székes fővárosnak telkekre, vagy házakra szüksége van, azok megszerzése iránt rendszerint nyilvános ajánlati tárgyalás tar­tandó és csakis kivételes sürgős esetekben s ha a nyilvános ajánlati tárgyalás eredményre nem vezet, van megengedve egyes kiszemelt ingatlanokra nézve az illető tulajdonosokkal tárgyalásokba bocsátkozni. Ezek után elrendeli egyidejűleg a közgyűlés, hogy a Kőrösi-féle indítvány tárgyalása során a pénzügyi és gazdasági bizottmány telek­eladó albizottsága által megejtett helyszíni eljárás alkalmával a múlt­ban eszközölt eladások útján megszerzett telkek felhasználása körül tapasztalt és az albizottságnak eljárásáról beterjesztett jelentésében egyenkint felsorolt visszaélések, valamint a múltra nézve netán még ezután constatálandó hason esetek tekintetében a tanács a szükséges intézkedéseket saját hatáskörében tegye meg. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett az összes tárgy­iratok visszaadása mellett értesíttetik. Ráth Károly, s. k. főpolgármester. Márkus József, s. k. alpolgármester. dr. Ott Ádám, s. k. Back Fülöp, s. k. Zettner Ede, s. k. Vasskó Endre, s. k. dr. Darvai Fülöp, s. k. Szászy László, s. k. dr. Hajós Zsigmond, s. k. székes fővárosi bizottsági tagok. Kullmann Lajos, s. k. főjegyző 3

Next

/
Thumbnails
Contents