Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895
20. 1895. augusztus 21. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 936 - 937
3 a tanács javaslata alapján — a f. évi költségelőirányzat CXVI. 5. fejezete alatt a 25 milliós kölcsönből »a vízvezetéki csőhálózat kiterjesztésére^ felvett átalányösszegből ez idő szerint még rendelkezésre álló 73.878 forintot jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a vonatkozó iratok kapcsán a nagyra, m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik; a munkálat foganatosítására a szükséges további intézkedések haladéktalanul megtétele végei I pedig a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. !936. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 32.568—1895/11. számú előterjesztése: a Pálffy János kaszárnyához vezető út építésére szükséges költség fedezete tárgyában. A középitési bizottmány és a tanács egyértelmű javaslata alapján ezennel elrendeli a közgyűlés, hogy a X. ker. Lajos-dülöben újonnan épült Pálffy-féle laktanya könnyebb hozzáférhetése czéljából. az ezen laktanya mellett elvonuló Hungaria-körút egy része 10 méter szélességben, valamint az ezen út mentén a főváros által épitetl lovassági laktanya előtt elvezető út egy része is, ideiglenes jelleggel házilagos munkaerő felhasználása mellett. 15.000 frt költség keretén belül jókarba helyeztessék s illetőleg olykép rendeztessék, hogy a laktanyában elhelyezendő ágyúk, társzekerek és ezekhez hasonló nehezebb járművek fennakadás nélkül közlekedhessenek. Egyalkalommal figyelemmel arra. hogy ezen laktanya mái- folyó évi szeptember hó 15-én megnyittatni s rendeltetésének átadatni tói;, mihez képest az átrendezés halaszthatatlan szükséget képez: ennélfogva a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úr utólagos jóváhagyása reményében elrendeli a közgyűlés, hogy a rendezési munkálatok már most, haladék nélkül foganatba vétessenek oly módon, hogy a laktanya megnyitásáig a rendezési munkálatok teljesen befejeztessenek. Az átrendezésre megkívántató 15.000, azaz tizenötezer forint költségösszeget a közgyűlés — a pénzügyi és gazdasági bizottmánynak a tanács által is pártolt javaslatához képest — a folyó évi költségelőirányzat XXVII. fejezel .dalt -Bel- és kültelki utak építése* ezímén leendő elszámolásra a CXIV. fejezet alatt »Előre nem látott különféle kiadásokra* előirányzott átalányösszegből ezidőszerint még rendelkezésre álló 94.920 forint terhére ezennel megszavazza. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a vonatkozó összes iratok kapcsán a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik: a tanács pedig a rendezési munkálatok azonnali folyamatba tételére megkívántató további szabályszerű eljárás végett jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. !937. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 33.223/1895 — 11. számú előterjesztése, a X. kerületi jászberényi-út építése kérdésében. A közgyűlés a jászberényi-út kiépítése iránt 1895. évi július hó 2-án tartott árlejtés eredményét tudomásul vévén, a tanács és a meghallgatott szakbizottmányok javaslatának elfogadásával az 1895. évi május hó 1-én 487/95. szám alatt hozott határozattal megállapított módozatok mellett új árlejtés kiírását rendeli el s egyalkalommal kimondja, hogy az ajánlattevők az alternatíva közötti szabad választás jogával élhetnek, továbbá a wilshofeni, scherdingi és mauthauseni gránit köfajok és kissebesi quarz-porphyr mellett ezúttal a keramit-kőanyag is versenyre bocsáttatik. Fölhívja ehhez képest a közgyűlés a tanácsot, hogy az árlejtés kiírása iránt haladék nélkül intézkedjék és az eredményről annak idején tegyen előterjesztést. Egyalkalommal a külső váczi-útnak hason módon való végleges burkolattal való elláthatása czéljából a közgyűlés fölhívja a tanácsot, hogy ezen kérdést tegye beható tanulmány tárgyává s erre vonatkozó javaslatát a szükséges adatokkal, költségvetéssel és tervekkel fölszerelve mielőbb mutassa be. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett tárgyiratok kiadásával értesítendő.