Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1895
16. 1895. július 1. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 745 - 746 - 747
3 Vonatkozással a kereskedelemügyi m. kir. minister úr ő nagyméltóságának 1895. évi június hó 17-én 40.326/895. III. sz. a. kelt leiratára, melyben a tanács azon kérelmét, hogy a budapesti közúti vaspályatársaság vonalainak átalakítására szükséges tényleges tőke megállapításánál alapul szolgált költségvetéseket a területhasználati szerződés feltóteleinek megállapítása iránt folytatott tárgyalásokhoz leküldeni méltóztassék, teljesíthetőnek nem találta, habár a budapesti közúti vaspályatársaság a költségvetéseket közvetlenül bocsátotta a tanács rendelkezésére s ennélfogva a kérelem megújítására indok nem forgott fenn ; mégis, miután a közgyűlés a minister úr hivatkozott elhatározása mellett a leiratban felhozott indokokat a székes főváros közönségének önkormányzati jogával és vagyoni érdekeivel összeegyeztethetőnek nem találja, nehogy az előfordult esetből a jövőre bármi tekintetben következtetés legyen vonható, a közgyűlés szükségesnek tartja elvi álláspontját a következőkben kifejteni és a kereskedelemügyi minister úrnak bejelenteni. Az átalakításhoz szükséges tőke magassága lényeges befolyással van a területhasználati szerződés feltételeinek mi módon való megállapítására, mi okból nem vitatható el a székes főváros közönségének azon joga, hogy a befektetési tőke összegének megbirálhatása czéljából a költségvetés bemutatását követelhesse. Az a körülmény, hogy a főváros kiküldöttei az engedélyezési tárgyalás alkalmával a költségvetések fölülvizsgálásában részt vettek s azokhoz hozzájárultak, még nem jelenti a székes főváros Közönségének hozzájárulását, mert a kiküldöttek a tárgyalásnál ugyan mint a székes főváros képviselői adtak nézeteiknek kifejezést, mégis az engedélyezési eljárásnál létrejött megállapodásokhoz a székes főváros törvényhatósági bizottságának hozzájárulása is szükséges; minek megfelelően a tárgyalásról felvett jegyzőkönyvben a székes főváros képviselőinek kívánságára a jelen esetben is kifejezést nyert az, hogy az egyetértésükkel létrejött megállapodások tekintetében, melyek a fővárosnak szerződéseken alapuló vagyoni viszonyait érintik, önként érthetőleg a közgyűlés jóváhagyását fentartják. A kereskedelemügyi minister úrnak a géperejű közúti vasutak engedélyezéséről szóló 1887. évi november hó 2 án 45.224. sz. a. kibocsátott szabályrendeletre való hivatkozását illetőleg a közgyűlés különbséget (esz új vasutak engedélyezése ós egy már meglevő vasút átalakításának engedélyezése között s minthogy a szabályrendelet új vasutak engedélyezéséről szól, a szabályrendelet rendelkezései a lóvasutak villamos üzemre tervezett átalakítása kérdésében a közgyűlés nézete szerint annál kevésbé nyerhetnek alkalmazást, mert a székes főváros a közúti lóvasut meglévő hálózatára nézve szerződésben megállapított jogokat szerzett, a melyeket sem kormányi, sem törvényhozási rendelkezéssel megsemmisíteni nem lehet. A területhasználati szerződés feltóteleinek a tanács javaslata értelmében történt változatlan elfogadásával elesik Polónyi Géza biz. tag indítványa, hogy a tanácsi javaslat módosításával köttessék ki, miszerint a vaspályatársaság tőkéinek legalább 2 /5 részét elsőbbségi kötvényekben ós legfeljebb 3 /s részét részvényekben legyen köteles beszerezni, valamint elesik indítványának többi pontja is s ezek közt azon kikötés, hogy az engedély idő lejárata 1944. évi deczember hó 31-ónek éjjeli 12 órájában állapittassék meg. Polónyi Géza biz. tag indítványának mellőzése folytán azt mint különvéleményt fentartja. Ugyanezen okból elesik Polónyi Géza biz. tagnak határozati javaslata is, melyben az egységes villamos közúti vasúti közlekedés létesítése ós a dunajobbparti ós balparti vonalaknak a vámháztóri és eskütéri Dunahidakon keresztül való összeköttetése érdekében a tárgyalásoknak haladéktalanul való megindítását hozza javaslatba s utasíttatta kiváoja a tanácsot, hogy a Boráros-tórtől a Petőfi-térig és folytatva az Akadémiáig tervezett villamos közúti vasút ügyének állásáról a közgyűlésnek jelentést tegyen.