Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894

28. 1894. december 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1466 - 1467 - 1468

4 rendelet alapján elkészített szolgálati lajstrom egy példánya a polgár­mester úrnak kiadatni, másik példánya pedig a budapesti kir. törvény­szék büntető osztályának, mint sajtóbiróságnak megküldetni rendeltetik. Egyúttal a közgyűlés az összeirási munkálatok foganatosítására és a szolgálati lajstrom összeállítására kiküldött bizottság elnökének, valamint a bizottság tagjainak is az e részben kifejtett buzgó és sikeres működésükért köszönetet mond. Miről polgármester úr, illetve a tanács tárgyiratok kiadásával, továbbá Gellóri Szabó János bizottsági tag úr, mint a kiküldött bizottság elnöke, Osztóits Miklós ós Szelestey Géza bizottsági tag urak, mint a kiküldött bizottság rendes, valamint dr. Gebhardt József ós Del'Medico Ágoston bizottsági tag urak, mint a bizottság pót­tagjai jegyzőkönyvi kivonaton, a budapesti kir. törvényszék, mint sajtóbiróság pedig átiratilag értesitendők. !1466. Olvastatott a nagymélt. belügyminister úrnak folyó évi deczember hó 6-án 99.567. szám alatt kelt leirata, mely szerint a székes fővárosi tisztviselők és hivatalnokok illetményei megállapítása tárgyában hozott folyó évi 1382. számú közgyűlési határozatot telj­tartalmúlag jóváhagyta. Ezután Kamermayer Károly polgármester úr a következő beszédet intézi a közgyűléshez: T. közgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy ezen leirattal kapcsolatban el­mulaszthatatlan kötelességemnek eleget tegyek ós a székes főváros tisztviselői és hivatalnokai nevében köszönetet mondjak a közgyűlés­nek atyai gondoskodásáért és áldozatkészségóért ós tegyem ezt most, mikor a fizetésrendezés a belügyministeri jóváhagyást is megnyerte. Midőn a közgyűlés a fizetésrendezést megadta, kettős szempontból indult ki. Egyrészt javítani akart a tisztviselők és hivatalnokok anyagi helyzetén, másrészt a javitás által azt akarta elérni, hogy a székes főváros ügyei kifogástalanul intéztessenek el. Ugy a magam, mint az egész tisztviselői ós hivatalnoki kar nevében ünnepélyesen kijelentem, hogy miután a közgyűlés ezen fizetésrendezés folytán méltán elvárhatja a székes főváros minden egyes tisztviselőjétől, hogy kötelességét hiven és lelkiismeretesen, a székes főváros érdekeit mindig szem előtt tartva, teljesítse: hiszem, hogy a tisztviselői kar nemes és múlhatatlan kötelességének fogja tartani, hogy nemcsak a törvényhatóság, hanem a nagyközönség igényeinek is minden tekintetben megfeleljen. Lelkes éljenzés között tudomásul vétetik. !1467. A tiszti főorvos úr az 1876. évi XIV. t.-cz. 162. §-ának c) pontja értelmében bemutatja: 1. dr. Szilárd Lipót (lak. VII. ker. Wesselényi-u. 37.); 2. dr. Járó Ferencz (lak. VIII. ker. József-u. 35.); 3. dr. Hajdú Imre (lak. VIII. ker. József-u. 35.); 4. dr. Schwaz Hugó (lak. VI. ker. Andrássy-u. 38.); 5. dr. Thomka Samu (lak. IV. ker. Deák Ferencz-u. 23.) egye­temes orvostudorok, továbbá: 6. Sichtig Róza szülésznő okleveleit. Az oklevelek rendben találtatván, a kihirdetési záradókkal ellátva a t. főorvos urnák visszaadatnak, a tanács pedig felhivatik, hogy nevezett orvostudorokat ós szülésznőt az adózók lajstromába vegye fel. Miről a tanács és a tiszti főorvos úr jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők. !1468. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 44.976/94— VI. számú előterjesztése, az V. ker. elöljáróság számára kibérelt helyisé­gek átalakítására szükségelt költségek fedezete tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents