Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894
2.1 1894. január 24 rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 61
az egyes fürdőintézet-tulajdonosok részére kiadott közlekedési engedélyek hatályát 3 hónap alatt megszüntetni. Kiköttetik továbbá, hogy a jövőben létesítendő fürdőknél, ha azok külön közlekedési joga az engedély megadásától számított hat éven belül szüntettetnék be, engedélyes a fürdőtulajdonos által közlekedésben tartott kocsikat ugyanazon módozatok mellett, mint a vöröskereszt-egylet kocsijait, becsértékben megváltani köteles. A Kálvin-tértől a vörös-kereszt-egylet kórházához közlekedő társaskocsik közlekedési joga addig van érvényben, mig a vállalkozó által megnyitandó közlekedési úthálózatba az Erzsébet-kórházat is beleveszi, ez esetben azonban köteles lesz engedélyes az egylet engedély-okmánya értelmében a vörös-kereszt-egylet társaskocsijait a hatóságilag engedélyezett számban és a megváltási időben levő állapotnak megfelelő értékben megváltani; a megváltási ár engedélyes és az egyesület között barátságos egyezség után állapíttatok meg; ha azonban u barátságos egyezség nem jöhetne létre, a megváltási árat egy öttagú választott bíróság állapítja meg, melybe az egyesület ós engedélyes két-két tagot és ezek egy ötödik tagot elnöknek választanak ; ha az elnök iránt meg nem egyezhetnek, ezt a fővárosi tanács nevezi ki. Az ekkép megváltott társaskocsikat engedélyes jogosítva van forgalomban tartani, egyúttal azonban köteles az ezen vonalon közlekedő társaskocsik egy részével az Erzsébet-kórháznál végállomást berendezni. A szállodáktól a vasutakhoz, a hajóállomásokhoz, s viszont a vasutaktól és hajóállomásoktól a szállodákhoz a társaskocsi-személyszállitás e vállalatnak nem képezi tárgyát s az engedélyezés joga a főváros számára fentaitátik. A kültelki üdülő helyekre vagy a szomszéd községekbe engedélyes a társaskocsi-közlekedést berendezni nem köteles, de ha ezt a főváros hatósága által esetről-esetre megállapítandó feltótelek mellett berendezni kívánja, részére a társaskocsi-közlekedési jog ezen helyekre is biztosíttatik. Ha azonban engedélyes ezen jogával élni nem kivan, vagy ha a társaskocsi-közlekedést a fővárosi hatóság által megállapítandó feltételek mellett tényleg be nem rendezné s forgalomba nem hozná, vagy idővel a 20. pontban foglalt feltételek alapján megszüntetné: fenmarad a fővárosnak azon joga, hogy ezen helyekre a társaskocsi közlekedésre bárki másnak engedélyt adjon. Az ily vonalon azonban a főváros belterületén való kizárólagos forgalomra zónatarifa életbeléptetése meg nem engedtetik. A mennyiben a szomszéd község más törvényhatóság területéhez tartozik, ama törvényhatóságtól a főváros határán túli területre a szükséges jogosítvány, illetve iparengedély kieszközlése engedélyes feladatát képezi s a főváros engedélyest e részben csak jóakaratú támogatásáról biztosithatja. 3. Részvénytársaság alakítása. Engedély átruházása. Engedélyes jogosítva van ezen szerződésen alapuló jogait és kötelezettségeit a jelen szerződés feltételei értelmében bármikor, minden további hatósági hozzájárulás nélkül, Budapesten szókhelylyel bíró és önálló czégként bejegyzendő részvénytársaságra átruházni. Ezen eseten kivül engedélyes, illetve az általa alakítandó részvénytársaság közkereseti vagy betéti társaság ezen szerződóst, illetve az ezen szerződésen alapuló jogait és kötelezettségeit másra csakis Budapest főváros közönségének előzetes írásbeli hozzájárulása és beleegyezése mellett s ez esetben is csak ezen szerződés feltételei szerint ruházhatja át. Engedélyes elhalálozása esetén ezen szerződós összes jogaival ós kötelezettségeivel örököseire száll át. 4. Felügyelet és ellenőrzés. A főváros hatóságának joga van ugy az engedélyes, mint az esetleg megalakítandó részvénytársaság, közkereseti vagy betéti társaság üzletvitelét állandó felügyelet és ellenőrzés alatt tartani, e végből a vállalatot saját kiküldött közegeivel a