Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894

9. 1894. április 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 310 - 311

3 Nyilvánvaló, hogy a harangok megszólaltatása miképen történt a Lipótváros templomában, ott is csak a kulcsokat adták át, de kijelentették, hogy ők nem harangoznak. Erre az esetre is egy rövid megjegyzés jut eszébe, a melyet boldogult Grhyczy Kálmán mondott Komáromban, egy közgyűlés alkalmával. A közgyűlés után társas-ebéd volt, a melyen a bánhidi plébános azt kérdezte tőle, hogy mondja meg, miért haragszik a papokra ? Erre Ghyczy azt felelte: mert szeretem a vallásomat! Ő is ennek a vallásnak a uevében tiltakozik felekezetbelijeinek összesége nevében is az ellen, hogy mintegy az hangoztattassék, hogy az ő vallásuk törvénye parancsolja azt, hogy a kegyelet le ne legyen róható. Miután az a nézete, hogy ezt az eljárást kellő megtorlásban kell részesíteni, arra kéri a közgyűlést, hogy fejezze ki a kegyurasága alatt álló róm. kath. clerus iránt Kossuth temetése alkalmával tanúsított hazafiatlan magatartásáéit jegyzőkönyvi rosszalását. Ezen felszólalás utáu Gerlóczy Károly h. polgármester ur a következőket jelenti ki: Miután ezen kérdés a napirenden nincs, nem tárgyalható, már azért sem, mert mint indítvány 24 órával a közgyűlés előtt be nem jelentetett. Kérdi a közgyűlést, kivánja-e az indítványt nyomban tárgyalni, vagy annak tárgyalását a legközelebbi közgyűlésre halasztja? A szavazás megtörténvén, 62 bizottsági tag az azonnali tárgyalás mellett, 43 pedig ellene szavazott. Ezután Romeiser József bizottsági tag úr a következő beszédet intézi a közgyűléshez: Tisztelt Közgyűlés! Tudom, hogy a hallgatás arany, ebben az esetben azonban beszélni kötelesség. Megjegyzem, hogy épen azon nagy halott iránt való tiszteletből, a kit az egész nemzet gyászol, nem volt helyes ezt a vádat a katholikus clerus ellen felhozni és ilyen indítványt tenni. Kossuth más sok vívmányon kivül a szabadságot is megszerezte ennek az országnak, szabaddá tette a gondolatot és a szívnek nemes érzelmeit. Én azt tartom, hogy ezt a szabadságot Kossuth nem az egyes osztályoknak, hanem az egész nemzetnek szerezte meg, kérdem tehát a bizottsági tag urat, hogy miképen egyeztetheti össze az igazi szabadsággal azon kényszert, a mely a katholikus egyház ellen épen most, a nagy halott temetése alkalmából nyilvánult. Miért rójja fel bűnül az egyháznak, hogy kétezer éves hagyományának megfelelőleg Kossuth Lajosért külsőleg nem gyászolt. Hiszen épen a bizottsági tag úr volt az, a ki Csáktornyán üdvözölve a nagy halott hazahozott hamvait, azt mondta: »Néma az ajak, a melv tisztelni tanította a törvényt.« Ha Kossuth ma élne, maga sem kívánta volna, hogy az egyház, a mely törvényei szerint nem tehette, részt vehessen az ő végtisztességén. Azután azzal folytatja, hogy a katholikus egyház nem tüntetett sem ellene, sem mellette. A katholikus egyház, a mikor meghalt Deák, a mikor meghalt Andrássy s a mikor Baross Gábor hunyt el, szintén nem tűzte ki a zászlót, de azért részt vett a nemzet gyászában. A mikor a főváros megadta a végtisztességet e nagy halottnak, kinézett ablakából és könyezett, ki tudja hány ezer katholikus pap tett ugyan igy. Igen sok pap követte Kossuth elveit ós ezek igazán nem vádolhatók azzal, hogy megsértették a kegyeletet. Azzal végzi, hogy két urnák szolgálni nem lehet: »adassék meg az Istennek a mi az Istené, a császárnak, a mi a császáré.« Ezután elnöklő h. polgármester úr kijelenti, miszerint nem kívánatos, hogy egyházi tételek fölött történjék itt vitatkozás, mert ennek az eredménye csak az lesz, hogy elkeserednek a kedélyek, a mi nem lesz hasznára az ügynek és nem is egyeztethető össze azon kegyelettel, melyet a hazának elhunyt nagy fia iránt tanúsítani kellene.