Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1894
6. 1894. március 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 291 - 292 - 293
10 Az intézet jótevőinek ünneplése pedig abból álland, hogy egy alkalmi ünnepi beszédben a tanulók előtt nóvszerint felsoroltatnak a záróünnepélyen mindazon férfiak, kik a fővárosnál iskolai alapítványokat létesítettek. Kiemelvén a nevezetesebb alapítványok tevőit, az alapítványok rendeltetéseit és főleg azon alapítványok jótéteményei elnyerésének feltóteleit, a melyek az illető iskolát közvetlenebbül is érdeklik. Pártos Béla biz. tag által a közgyűlési ügyrend 6. §-a alapján ezen határozat ellen írásban benyújtott ellenvélemény az iratokhoz csatoltatik. Miről a t. tanács, az összes iratok kiadásával, a további szükséges intézkedések megtétele végett értesíttetik. !291. Tárgyaltatott a tanács 7370/1894. VII. számú előterjesztése, a budai ágost. evang. hitvallású egyházközség kérvényére, 800 frtnyi rendkívüli segély megszavazása iránt. Tekintve, hogy azon körülmények, melyek a közgyűlést az 1890. évi 305. számú határozatával a folyamodó hitközség részére 800 írt rendkívüli segélynek megszavazására bírták, ma is fennállanak, ugyanazért a székes főváros törvényhatóságának bizottsági közgyűlése ezen kórelem folytán a budai ágost. hitv. evang. hitközség részérő 800 frt, azaz nyolczszáz forint rendkívüli segélyt a folyó 1894. évre is megszavaz és annak fedezetéül a f. évi költségelőirányzat LVI/3. rovat alatt felvett 800 frtnyi összeget jelöli ki. Mely határozat felsőbb jóváhagyás végett a nagym. m. kir. belügyminiszter úrhoz fölterjesztetik. !292. Tárgyaltatott a tanács 54.233/1893. VII. számú előterjesztése, a székes fővárosi községi reáliskolák átvétele s illetőleg az azoknál észlelt hiányok megszüntetése tárgyában érkezett m. kir. vallásos közoktásügyi ministeri leiratra. A közgyűlés annak előrebocsátása mellett, hogy elismeri ugyan a vallás- ós közoktatásügyi miniszter ur abbeli jogát, miszerint az 1883 : XXX. t.-cz. 8. §-a értelmében a reáliskolák megfelelő elhelyezését, berendezését ós fölszerelését megkívánhatja s erre nézve kőtelező szabályokat állapithat meg, viszont azonban teljesen a székes főváros törvényhatóságának szabad elhatározásától függőnek tartja, vájjon ezen fokozott igényekkel szemben hajlandó-e a reáliskolákat továbbra is fentartani akkor, a mikor erre a törvény értelmében kötelezve nincsen, felhívja a tanácsot, hogy a gróf Károlyi-utczai iskolaépületben az iparrajziskola kiköltöztetése folytán rendelkezésre álló helyiségek további rendeltetésének megállapítása alkalmával a IV. ker. reáliskolánál észlelt hiányok megszüntetésére lehetőleg figyelemmel legyen, egyszersmind pedig a reáliskolák tandíjának fölemelése iránt még a folyó tanévben tegyen előterjesztést. Miről a tanács az iratok kiadásával értesíttetik. !293. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 25.765/1893. VII. számú előterjesztése, a polgári iskolák által kiadatni szokott iskolai értesítők Ill-ik fejezetének módosítása tárgyában. A közoktatási bizottmány ós a tanács előterjesztése alapján az összes polgári iskolák által évenkint kiadatni Bzokott iskolai értesítők programmjának Ill-ik »A tanulók név- és órdemsorozatát« feltüntető fejezetet illetőleg a közgyűlés elhatározza, hogy jövőre az értesítőkben osztályonként csakis a tanulók nevei soroltassanak fel betűszerinti sorrendben, ugy a részletes, mint az általános osztályozás mellőzésével. Csakis a kitűnő ós jeles tanulók, illetve a fiúiskolákban ez utóbbiak — miután itt »kitűnő« osztályozás nincsen — lesznek külön nóvszerint betűrendben felsorolandók. Ez által elkerültetik a gyengébb tanulók nyilvános megbélyegzése, másrészt azonban megmarad az értesítőknek a jobb tanulásra való elvitázhatlanul serkentő hatása. Minthogy pedig ezen intézkedés a főv. községi iskolai hatóságok számára kiadott utasítás V. része 132. §-ának lényeges módosítását