Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1893
5.2 1893. március 9. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 245 - 246 - 247
18 tott tervei alapján, azonban a középitési hetes bizottmány jelentésében foglalt észrevételek szem előtt tartása mellett a számvevőség által átvizsgált költségvetésben feltüntetett 195.500 frt, azaz: Egyszázkilenczvenötezerötszáz forint építési és felszerelési összköltséggel leendő sürgős felépítését és berendezését elhatározza s egyúttal elrendeli, hogy a most jelzett köllségösszeg a 25 milliós kölcsön pénzeiből fedeztessék. Breymann Gusztáv magán mérnöknek a tervezett iskolaépületnél alkalmaztatni kért compact szerkezetű födémekre vonatkozó ajánlatát a közgyűlés mellőzi. E határozat felsőbb jóváhagyást igényel, mielőtt azonban e végből a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz fölterjesztetnék, az összes ügyiratok és tervek oly megkereséssel tétetnek át a főv. közmunkák tanácsához, hogy az építési terveket műszaki és városrendezési szempontból megvizsgálni ós netáni észrevételeit közölni szíveskedjék. !245. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 44.767/1892 — VII. »zámú előterjesztése, a X. ker. Oczy-uti írj kálvária parkírozása bekerittetóse iránt. A középitési, valamint a pénzügyi és gazdasági bizottmányok ós a tanács javaslata alapján a közgyűlés a X. ker. Orczy-uti íij kálváriának parkírozása ós kavicsolására a bemutatott költségvetés szerint megkivántató 2600 forintnyi, továbbá annak sodronykeritóssel való ellátására szükséges 798 frtnyi költségösszegeket engedélyezi ós fedezetéül az 1892. évi költségelőirányzat szerint a községi alapnál a LXXIX. 6. fejezet alatt »új kálvária létesítése a X. kerületben« czímén leendő elszámolásra a Bev. III. 1. fejezet alatt a fogyasztási adókból tényleg eredményezett többletnél rendelkezésre álló 18.559 forintot jelöli ki. Mely határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén az összes tárgyalási iratok kapcsán a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz fölterjesztetik. !246. Tárgyaltatott a tanács 2.433/1893 — VII. számú előterjesztése, a pesti ág. hitv. evang. magyar és uómet egyházgyűlekezet részére 3.000 frt népiskolai segély utalványozása tárgyában. Minthogy azon körülmények, a melyek a pesti ágostai hitvallású magyar-német egyházgyülekezetnek népiskolái fentartása czóljából az előző években történt segélyezését indoxolttá tették, a jelen évben is fenforognak, sőt az emiitett népiskolai szükségletek folyton szaporodnak: minthogy továbbá a kért segély fedezetéről a folyó évi költségvetésben gondoskodva van: ennélfogva a közgyűlés a pesti ágostai evangélikus hitvallású magyar és német egyház részére a rendes hitfelekezeti segélyen felül, népiskolái fentartására 3.000 frt, azaz Háromezer forintot a felekezeti hitközségek segélyezésére felvett összegek terhére az 1893. évre is megszavaz. Ezen határozat jóváhagyás végett a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz fölterjesztendő. !247. Tárgyaltatott a tanács 255/1893— VII. számú előterjesztése, Schmidt Stefánia tanítónőnek korpótlók ügyben benyújtott felebbezósére. A közgyűlés a tanácsnak Schmidt Stefánia főv. községi polgári iskolai tanítónő korpótlék utalványozása iránti kórelme tárgyában hozott 1892. évi 45.836. számú határozatát föloldja s nevezett tanítónő részére az első ötödéves korpótlékot, a fővárosnál eltöltött 13 évi szolgálatára, de különösen azon rendkívüli méltánylást érdemlő körülményre való tekintettel, hogy polgári iskolai tanítónővé 1890. évben történt megválasztatása előtt 4 éven át mint elemi iskolai tanítónő minden külön díjazás nélkül a polgári iskoláknál teljesített szolgálatot, az elemi iskolai tanítónői I. fokú fizetésben tőrtént belépése napjától számított 5 év elteltével, vagyis 1892. évi szeptember hó 1-tól, kivételesen és kegy utján engedélyezi. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a m. kir. belügyminister úrhoz fölterjeszteudÓ. *