Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1893

5.1 1893. március 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 240 - 241

ió a közgyűlés a tiszti főorvos és közegészségügyi bizottmánynak a tanács által is pártolt javaslata mellőzésével Ladányi Zoltánnak Budapest fő- és szókváros VIII. kerületében a kőbányai-útnak a szeszgyár-utczától az Orczy-utig terjedő részén egy új személyjogú gyógyszertár felállítása iránti kérelmét nem pártolja, illetve ezennel szótöbbséggel határozatilag kimondja, hogy a VIII. kerület külső, vagyis a kőbányai-út, szeszgyár-utcza és Orczy-utig terjedő részében, helyesen a közegészségügyi bizottmány által körülirt területen egy új gyógyszertárnak felállítását s illetve engedélyezését szükségesnek nem tartja. Mely határozat a múlt évi augusztus 10-én 61.130. szám alatt kelt belügyministeri leirat alapján a nagyméltóságú magy. kir. bel­ügyminister úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !240. Tárgyal tátott a bizottmány és tanács 20.654/1892. elnöki számújelőterjesztése: dr. Demjanovicb Emilnek a vezetése alatt álló gyógyintézetben a szem-, orr- ós fülbetegek gyógykezelhetésóre kiadandó engedély tárgyában. A közgyűlés a tiszti főorvos és közegészségügyi bizottmánynak a tanács által is pártolt javaslatához hozzájárulván, dr. Demjanovicb. Emilnek azon kérvényét, hogy a jelenleg Rökk Szilárd-utcza 25. szám alatt vezetése alatt álló nyilvános rendelő gyermekgyógyintézetben a szem-, fül- és orrbetegek ezután külön specialisták által önállóan gyógykezeltethessenek, a maga részéről is pártolja s folyamodó kérel­mét azon javaslattal terjeszti fel a nagyméltóságú magy. kir. belügy­minister úrhoz, miszerint a 47.161/1888. szám alatt kelt belügyminis­teri leirattal Demjanovich Emilnek engedélyezett, illetve reá átruhá­zott ezen gyógyintézetre vonatkozólag 1888. évi augusztus hó 30-án 14.749/1888. szám alatt kelt polgármesteri rendeletben foglalt feltó­telek szigorú betartásának kötelezettsége mellett Demjanovich Emil ezen ujabb kérelmét teljesíteni méltóztassék, megjegyeztetvén, hogy az engedélyokiratba a fent jelzett feltételeken kívül még az is fel­veendő, miszerint köteles az intézet vezetője a hatóságnak a gyógy­intézetekre vonatkozólag esetleg ezentúl alkotandó rendszabályoknak és az esetről-esetre felmerülhető felhívásoknak pontosan megfelelni. !241. Tárgyaltatott a bizottmány ós tanács 647/1893. eln. számú előterjesztése: dr. Meisels Vilmosnak a IX. kerületben nyilvános ren­delő intézet felállithatása iránti kérvényére. A közgyűlés a tiszti főorvos és közegészségügyi bizottmánynak a tanács által is pártolt javaslatához hozzájárulván, dr. Meisels Vil­mosnak alhasi és vizeleti szervi bajokban 'szenvedők számára a IX-ik kerületben a Soroksári-, Lónyay-utczák, Dunapart, Ferencz- és vámház­kőrút közötti területen egy nyilvános rendelő-intézet felállithatása iránti kérvényét az alább felsorolt feltételek szigorú betartásának kötelezettsége mellett teljesíthetőnek véleményezi: 1. Miután folyamodó egyelőre csak a IX. kerület Soroksári-, Lónyay-utczák, Dunapart, Ferencz és vámház-kőrút közötti területet jelöli ki, mint az intézet felállítására szándékba vett helyet, köte­lességévé teendő, hogy a házat, illetőleg helyiséget, melyben intézetét felálitani szándékozik, kellő időben jelölje meg, s illetőleg jelentse be a hatóságnak, illetve a t. főorvosi hivatalnak azon czélból, hogy a hatóságnak módjában legyen az iránt megállapodásra jutni, vájjon kőzegészségi szempontból nem e forog fenn akadály a ház, illetve helyiségek ellen. 2. Az intézet berendezése után ós használatba vétele előtt a t. főorvos által megvizsgálandó. 3. Az intézetben csak járólagos betegek gvógykezelhetők. 4. Az intézet működése ragályos kórokban szenvedő betegekre nem terjedhet ki.

Next

/
Thumbnails
Contents