Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1893

4. 1893. február 22. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 188 - 189 - 190 - 191 - 192

most hivatkozott határozat e részbeni intézkedésétől eltérőleg egy 20 koronás m. kir. aranyban állapítja meg. Miről a tanács további megfelelő eljárás végett, tárgyiratok visszajuttatása mellett értesíttetik. !188. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 4.745/1898— VI. számú előterjesztése, Bródy Zsigmondnak telekvétel iránti ajánlatára. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmáuy, nemkülönben a tanács egybehangzó és indokolt előterjesztése alapján Bródy Zsig­mond telekvótel iránti ajánlatának mellőzésével elhatározza, ho„ r y az V. ker. alkotmány-utczában 1.053. hr. sz. a. íekvő 242 80 D-öl kiter­jedésű telek nyilvános árverés útján örök áron eladassék és egyúttal a kikiáltási árt négyszögölenként 250 frt, azaz kettő százötven forint­ban állapítja meg. Továbbá feltételképen kiköti a közgyűlés, hogy a vevő a telken a szerződés aláírásától számítandó 3 óv alatt legalább egy kétemeletes lakházat köteles az építési szabályok szerint jóváhagyandó terv alapján építeni, mely kötelezettségnek elmulasztása esetén a vevő minden évi késedelem után 3.000 frt, azaz háromezer forintnyi kötbért lesz köteles a fő- és székvárosnak megfizetni és ezen kötelezettség a fő­ós szókváros javára telekkönyvileg biztosítandó. Miről a további megfelelő intézkedések megtétele végett tárgy kiadásával a tanács értesíttetik. !189. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 7066/1893/VI. számú előterjesztése: a városligeti tó bérbeadása iránt tartott árverés ered­ményéről. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, nemkülönben a tanács egybehangzó előterjesztése alapján a városligeti tó bérbeadása iránt beérkezett két ajánlat mellőzésével elhatározza, miszerint a város­ligeti tónak jövőre és pedig 1893. évi május hó 1-től számítandó 6 évre leendő bérbeadása iránt a megállapított feltételek alapján újabb nyil­vános árverés tartassák. Miről a tanács további törvényszerű intézkedés megtétele végett az összes iratok kiadásával értesíttetik. !190. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 2635/1893/VI. számú előterjesztése, a vallás- és közoktatásügyi minister urnák egy új fő­gymnasium létesítése ügyében érkezett leiratára. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány, nemkülönben a tanács egybehangzó és indokolt előterjesztése alapján a vallás- ós közoktatásügyi miniszter ur ő nagymóltósága által a fő- ós szókváros területén, illetőleg a VIII. kerületben felállítani szándékolt új főgym­nasium czéljaira, miután az ingyen átengedtetni kért telek rendel­kezésre nem áll, 100.000 frt, azaz egy százezer forintot megszavaz ós elhatározza, hogy ezen összeg 1894. évtől kezdve öt évi egyenlő rész­letben fizettessék ki és e végből a részösszegek az évi költség-előirány­zatba fölvétessenek. Egyúttal azonban a közgyűlés azon óhajtásának ad kifejezést, miszerint ezen főgymnasium oly helyen állíttaasók föl, hogy az úgy a VlII-ik, valamint a IX. kerület czéljaira lehetőleg egyformán szol­gáljon. Mely határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az az összes iratok kíséretében a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz fölterjesz­tetik. Miről egyidejűleg a nagyméltóságú m. kir. vallás- és közoktatás­ügyi ministor ur is feliratilag értesítendő. !191. Bizottmányi és tanácsi előterjesztés, a vigadó bérletére nézve a bérleti föltételek megállapítása tárgyában. A közgyűlés ezen ügyet a napirendről levétetni és a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzetni határozza. !192. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 1479/VI-/1893. számú előterjesztése, a fővárosi szegény gyermekkert-egylet kérvényére az építési kötelezettsége tekintetében fennálló határidő meghosszabbítása tárgyában. 3

Next

/
Thumbnails
Contents