Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1893
17. 1893. október 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1023 - 1024
2. a templom czéljaira átengedett ezen hat telek a hitközségnek csak akkor fog átadatni, ha az előző pontban emiitett iskola tényleg felépült és rendeltetésének átadatott; 3. az 1. pontban jelzett határnaptól számítandó 8 éven belül köteles a hitközség a részére átengedett telkeken előzetesen bemutatandó és jóváhagyandó tervek alapján monumentális jellegű templomot épiteni, mert különben e telkek a netán rajtuk lévő beruházásokkal együtt, minden megtérítés nélkül visszaszállnak a főváros szabad rendelkezésére ; 4. a telkek, illetőleg azoknak a templom elhelyezésére szükséges része csakis templom czéljaira használható s azon sem külön, sem a templommal kapcsolatban bármiféle más czélra, úgymint: hivatalszobák, gyülóstermek, vagy lakások stb. czéljára szolgáló épületet emelni nem szabad; 5. a telkeknek a templom által igénybe nem vett része köztérül, nyilvános sétányul szolgál. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, tárgyiratokkal egyetemben belügyminister ur ő nagyméltóságához fölterjesztendő. Jelen határozat meghozatalánál jelen voltak Ráth Károly főpolgármester elnöklete alatt: Adler Lajos, dr. Adler Zsigmond, Aebly Adolf, dr. Apaticzky Sándor, dr. Appl Lajos, Atlasz Samu, Ágoston József, Árkay Sándor, Back Fülöp, Balázs Mór, dr. Barbás József, Bauer József, Baumann Antal, Bálint Sándor, dr. Báron Jónás, Báthory Nándor, Benedek Sándor, Behringer Mátyás, Benke Gyula, Biscara Endre, Bogisich Lajos, Bogisich Mihály, dr. Böke Gyula, dr. Bródy Samu, dr. Bródy Zsigmond, Brüll Lipót, Burg Ferencz, Christofoli Fortunató, Császár Jenő, Csepely Sándor, Csepreghy János, Csóry Lajos, dr. .Csiky Kálmán, dr. Darányi Ignácz, Del'Medico Ágoston, hatvani Deutsch Bernát, Deutsch Samu, Devecis Gyula, Dezsényi József, Déri Izidor, Dullovics Béla, Eckermann Ede, Ehrlich G. Gusztáv, Eisele József, Emich Gusztáv, dr. Ebner János, Fanda József, Fektor Ferencz, Fenyvessy Adolf, Ferenczfy Antal, dr. Fodor József, csongrádi Forgó István, Földiák Gyula, Freund Vilmos, Frey József, Freyberger Pál, dr. Friedmann Bernát, dr. Fülöp Károly, Gallner József, dr. Gebhardt József, Gebhardt Károly, Geittner A. József, budai Goldberger Samu, dr. Goldzieher Ignácz, dr. Gonda Ignácz, Görög István, dr. Grósz Sándor, Grünbaum Miksa, győri Gechwindt Mihály, Gundel János, Gyulányi Adolf, dr. Haas Tivadar, Hahóthy Sándor, Harrer Pál, id. Haszmann József, Havass Károly, dr. Havass Rezső, Heinrich István, dr. Heinrich Kálmán, dr. Heltai Ferencz, esetei Herzog Péter, Hindy Kálmán, Hirsch József Lajos, Horváth József, dr. Hudomel József, Hüttl Tivadar, dr. Hűvös József, Jamniczky Lajos, Kalmár Endre, Kauovich B. Mór, Kann Manó, Kartechocke János, Kauser József, Kármán Lajos, dr. Kern Tivadar, Kertscher István, Kimer József, dr. Kiss József, Kleiner Ármin, Kléh István, dr. Kohn Sámuel, Kohner Ágoston, Kokesch Sándor, ifj. Kölber Fülöp, Kőváry Ármin, dr. Krajcsik Ferencz, Kramer Miksa, dr. Kenedi Géza, megyeri Krausz Lajos, dr. Kresz Géza, Kriegner György, Kugler József, Kuklay János, Kunewalder L. M., Kurcz Vilmos, Kurfürst Miksa, Lafrankó János, Lavotta Lajos, Lánczy Leó, lovag Lederer Sándor, Lengyel Sándor, Légrády Károly, Linczer Imre, báró Lipthay Béla, Lovrich Gusztáv, dr. Lőw Tivadar, Magyarevits Jeromos, dr. Mandello Károly, Mandl I. Ignácz, ifj. Mayer Alajos, Mendl István, Mezey Lajos, dr. Mezei Mór, Mezey Péter, dr. Mezei Sándpr, Michl Alajos, Mihálovics Antal, id. Molnár József, Morlin Imre, Moldoványi Sándor, dr. Morzsányi Károly, dr. Mutschenbacher Béla, Müller Vilmos, Nászai Mór, dr. Neményi Ambrus, Némái Antal, Németh Antal, Németh Titusz, Neumann Ármin, Neumann Rafael, dr. Nyiry Lajos, dr. Országh Sándor, Osztoits Miklós, Osztoits Mihály, dr. Örley Lajos, Paksy Béla, Palotay Rezső, Pártos Béla, Pártos Gyula, Peringer Ferencz, Perthl Géza, dr. Petsits Márk, dr. Poór Imre, Popper István, Pórszász, Gyula, Preuszner József, Preyer Hugó, Prokesch Antal, Radocza János,