Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892

21.1 1892. november 9. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1107 - 1108 - 1109

ii három év alatt szintén vagy egyszerre, vagy évi 4000 frtos részle­tekben törleszthesse. A fenmaradó vételár-hátralék után mindenkor 6°/o-os kamat lesz előre fizetendő. 8. Az eladott telekre vonatkozó tulajdonjogi átiratási engedély csak akkor lesz megadható, ha a vételár teljes Összegében lefizettetett s az építési kötelezettség teljesítése és a teleknek kellő színvonalra törtónt feltöltése igazoltatott. 4. Azon tulajdonjogi korlátozás, mely szerint vevő s az ingatlan mindenkori tulajdonosa a telket kizárólag csak sertésszállások és ezekhez szükséges épületek és lakházak czéljára és pedig felosztatlanul és egy tagban használhatja, telekkönyvileg biztosítandó. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratok kíséretében belügyminister úrhoz felterjesztendő. !1107. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 38.743/1792— VI. számú előterjesztése, Schweiger Józsefnek telekvótel iránti kérvényére. A közgyűlés a pénzögyi és gazdasági bizottmány, valamint a tanács indokolt és összhangzó' javaslata alapján elhatározza, miszerint a fő- és szókváros tulajdonát képező, a X. ker. gyárdülőben fekvő 8629/29. hr. számú 1336-50 D öl kiterjedésű telek sertésszállások czéljaira, négyszögölenkint 8, azaz nyolcz forintért Schweiger JózBef sertéskereskedő részére eladassák a következő feltótelek mellett: 1. Vevő a nevezett telket kizárólag csak sertósszállások és ezekhez szükséges épületek és lakházak fölépítésére és pedig feloszthatatlanul egy tagban használhatja és köteles a telken az építkezést, valamint a teleknek kellő színvonalra való feltöltését az adás-vevési szerző­désnek aláírásától számított 5 óv alatt befejezni, ellenesetben a telek a rajta található épületekkel és egyéb beruházásokkal együtt minden kártérítési vagy megtérítési igény nélkül és a lefizetett vételár el­vesztése mellett a fő- és székváros tulajdonjogi birtokába visszaszáll. 2. A mennyiben a vételárat vevő a szerződés megkötésekor telje­sen le nem fizetné, jogában álland azt a szerződés megkötésétől számított 5 óv alatt 10 féléves egyenlő részletben törleszteni olykópen, hogy a fenmaradó hátralók után mindenkor 6°/o-os kamat lesz előre fizetendő. 3. Az eladott telekre nézve a tulajdonjogi átiratási engedély csak akkor lesz megadható, ha a vételár teljes összegében lefizettetett s az építési kötelezettség teljesítése és a teleknek kellő színvonalra történt feltöltése igazoltatott. 4. Azon tulajdonjogi korlátozás, mely szerint vevő s az ingatlan mindenkori tulajdonosai a telket kizárólag csak sertésállások és ezek­hez szükséges épületek és lakházak czéljára és pedig felosztatlanul es egy tagban használhatják, telekkönyvileg biztosítandó. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes ügy­iratok kíséretében belügyminister úrhoz fölterjesztendő. !1108. Tárgyaltatott a tanács 38.583/1892— VI. számú előterjesz­tése, az I. adóker. adópénztárnál tartott pénztári vizsgálat eredmé­nyéről. A közgyűlés a tanácsnak azon jelentését, hogy az I. adókerületi adópénztárnál a f. é. szeptember hó 20 án és folytatólag 26-án tartott váratlan rendes pénztári vizsgálat alkalmával a pénztár teljesen rend­ben találtatott, tudomásul veszi. Miről a tanács az iratok visszaadásával értesíttetik, !1109. Tárgyaltatott a tanács 37.717/1892— VI. számú előterjesz­tése, a III. adóker. adópénztárnál tartott pénztári vizsgálat eredmé­nyéről. A közgyűlés a tanácsnak azon jelentését, hogy a III. adókerületi adópénztárnál f. é. szeptember 20-án foganatosított váratlan rendes pénztári vizsgálat alkalmával a pénztár teljesen rendben találtatott, tudomásul veszi. Miről a tanács az iratok visszaadásával értesíttetik.

Next

/
Thumbnails
Contents