Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892

4. 1892. február 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 110 - 111 - 112

8 fiárvaházi igazgató-tanitó illetményeinek megállapítása tárgyában hozott 1.102/891 számú közgyűlési határozatot jóváhagyja. !110. Olvastatik a uagymélt. m. kir. belügyminister urnak folyó évi január hó 18-án, 2.513. szám alatt kelt leirata, mely szerint az 1891. évi költségvetésben a szegény-alap szükségletének czímén fel­merült 1.000 frt túlkiadás fedezete tárgyában hozott múlt évi 1.272. számú közgyűlési határozatot jóváhagyja. !111. Olvastatik a nagymélt. m. kir. belügyminister urnak folyó évi január hó 20-án, 107. szám alatt kelt leirata, mely szerint az id. Szlo­bodnik Pál kézbesítő korengedólye tárgyában hozott múlt évi 1.122. számú közgyűlési határozatot jóváhagyja. Tudomásul vétetvén, a vonatkozó iratok további megfelelő intéz­kedés végett a tanácsnak visszaadatnak. !112. Olvastatik főpolgármester urnak folyó évi január hó 31-én, 96. szám alatt kelt, a közgyűléshez intézett következő bejelentése: ^Tekintetes Közgyűlés! Jandek János tanácsjegyző hónapok óta súlyos és komoly jellegű betegségben szenvedvén, e miatt már huzamosabb idő óta nem tel­jesíthet szolgálatot, sőt a tiszti főorvosnak e hó 23-án, 1.816. szám alatt kelt jelentése szerint nem valószínű, hogy nevezett tanácsjegyző egészségét és szolgálatképességét egyhamar visszanyerje. Minthogy pedig Jandek János a fővárosi tanács katonai és illetőség­ügyi osztályába van beosztva, hol a jegyző az illetőségügyi alosztályt vezeti s ekként állása nemcsak azért fontosabb természetű, mivel az ott tárgyalt ügyek, melyek majdnem mind pénzkövetelésekkel kap­csolatosak, a fővárost pénzügyi szempontból is közelről érdeklik; hanem mivel e helyen a jegyző bizonyos tekintetben főnöki teendőket végez: mindezeknél fogva polgármester ur folyó évi január hó 27-ről 1.417. eln. szám alatt kelt és hozzám intézett jelentésében Jandek János betegsége és távolléte idejére a tollnokok egyikének jegyzői állásra történendő helyettesítését szükségesnek jelezvén, azon kérelmet terjeszti elő, hogy e helyettesítés iránt a törvény értelmében intéz­kedném, a minek alapján azután ő a tanács-jegyzői állomásra helyet­tesitett tollnokot a katonai ügyosztály illetőségügyi alosztályának vezetésével a beteg jegyző szolgálatképességének visszanyeréséig ideig­lenesen megbízhassa. Mindezen indokoknál fogva, különösen pedig tekintettel arra, hogy a tiszti főorvos jelentése szerint Jandek János egészségi állapotának és szolgálatképességének visszatérte egyhamar nem várható, holott a katonai ügyosztály illetőségi alosztályánál a vezetői állás több ideig betöltetlenül nem maradhat, tekintve továbbá, hogy a jegyzői kar szabályrendeletileg megállapított létszáma mellett minden egyes ügy­osztályra és elöljáróságra csak egy-egy jegyző jut és igy az emiitett alosztály vezetésére más jegyző sem helyezhető át, a kért helyettesítést részemről is indokoltnak és szükségesnek tartván, Szily József I. oszt. tollnokot, ki a legutóbb lefolyt tisztújítás alkalmával a III. oszt. tanács­jegyzői állomások betöltésekor a kisebbségben maradt jelöltek közül a legtöbb szavazatot nyerte. Jandek János tanácsjegyző betegsége tartamára a szabályszerű illetményekkel III. oszt. tanácsjegyzői állásra helyettesitendőnek találtam. Midőn ezt a tekintetes közgyűlésnek bejelenteni szerencsém van, tisztelettel kérem, hogy ezen intézkedésemet az 1872: XXXVI. t.-cz. 58. §-a alapján helyeslőleg tudomásul venni méltóztassék. A közgyűlés főpolgármester urnak azon intézkedését, hogy Szily József I. oszt. tollnokot Jandek János tanácsjegyző betegsége tar­tamára a szabályszerű illetményekkel III. oszt. tanácsjegyzői állásra helyettesitendőnek találta, helyeslőleg tudomásul veszi. Miről főpolgármester ur és a t. tanács a további intézkedések megtétele védett jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők.

Next

/
Thumbnails
Contents