Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892

12.2 1892. május 20. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 563 - 564

1:1 előterjesztett I. számú tervvázlat alapján a X. kerületben 8629/i. hr. sz. alatt fekvő, a főváros tulajdonát képező terület, mely az üllői-út mentén annak északi oldalán egész a Balkán-útig terjed, lenne ki­jelölendő, hozzájárul s ehhez képest elhatározza, hogy a főváros duna­balparti részei számára szolgálandó sertésközvágóhíd és a fővárosban Kőbányán kivül tartatni szokott heti és országos sertésvásárok czél­jára szükséges és a fent megjelölt terület egész kiterjedésében tar­tassák fenn. Az épitési programm tekintetében azonban a közgyűlés, a köz­gazdasági és közélelmezési bizottmánynak a tanács által szintén pártolólag előterjesztett javaslatának mellőzésével elhatározza, hogy különös tekintettel a kisebb kiterjedésű ipart űző hentesek érdekeire is az épitési programm megállapítása szakértők közbenjöttével újabban eszközöltessék s az ez irányban folytatott tárgyalások eredményéhez képest terjesztessék elő újból az ügy ezen része a közgyűlésnek, a sertésvásár létesítésére vonatkozólag pedig kijelenti a közgyűlés, hogy ennek építése és berendezésére nézve ezúttal intézkedni nem kivan, hanem ez ügyben való érdemleges határozatát akkorra tartja fenn, a midőn és a mikor annak szüksége beálland. A hely tekintetében történt megállapodásra nézve a városrende­zési és szabályozási szempontból a fővárosi közmunkák tanácsának a hozzájárulása is lévén szükséges, a határozat, a tervvázlat alapján készítendő szabályozási tervrajz kíséretében hozzájárulás s a in. kir. belügyminiszter úrhoz jóváhagyás czéljából közvetlenül történendő felterjesztés végett oda áttétetni, egyúttal az ügy jelenlegi állásáról a nagyméltóságú belügyminister úrhoz hivatkozással f. évi április hó 21-én 3300/IIT 5. sz. alatt intézett leiratára, felterjesztés intéztetni rendeltetik. Miről a főváros tanácsa további intézkedés végett az iratok ki­adásával értesitetik. !563. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 16.865/1892—11. sz. előterjesztése, az új szénavásáron emelendő mérlegházra megkívántató épitési költség fedezete ügyében. A közgyűlés a tanács előterjesztéséhez képest a széna és szalma­vásárnak a fővárosi közmunkák tanácsa által megállapított módon szabályozandó régi ferenczvárosi temető területére áthelyezését s ezen új vásártéren egy mérlegháznak a bemutatott és a középitési hetes bizottság s a közmunkatanács által átvizsgált terv szerint leendő fel­építését, valamint egy ti/ezer és egy ötezer kilogrammig megterhel­hető hídmérlegnek beszerzését elhatározza s a mérlegház felépítésére szükséges 3301 frt 19 kr, valamint a két mérleg beszerzésére szük­séges (2000 frt, 1475 frt) 3475 frt, összesen 6776 frt 19 krnyi költség tedezetéül a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács egybe­hangzó javaslatához képest a községi alapnál a rendkívüli kiadások sorában nyitandó új önálló fejezet alatti elszámolásra a XCV1. fejezet alatt előre nem látott kiadásokra előirányzott 33.744 frtnyi átalányösszegből ez idő szerint még rendelkezésre álló 10.916 Irtot jelöli ki. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratok kapcsán a m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetik. !564. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 13.343/1892. VII. számú előterjesztése, a lipótvárosi templom épitésnél az 1891. évben teljesített munkák felülvizsgálata s áz 1892. évi munkaprogramra és költségvetés megállapítása tárgyában. A közgyűlés a lipótvárosi templom épitési és a középitési bizott­mányok pártoló előterjesztései alapján: 1. azt, hogy az 1891. évben teljesített munkák egy külön felül­vizsgáló szakbizottság által megtekintetvén, teljesen műszabályosan, kellő szabatossággal s tartóssággal készülteknek jelentettek ki, s hogy a feldolgozott anyag is a legjobb minőségű volt, továbbá az 1891 ik évben teljesített 'munkák felülvizsgálatának pénzbeli részét és ered­5*

Next

/
Thumbnails
Contents