Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1892

12.1 1892. május 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 533 - 534

Kun Gyula tanácsnok ur által adott választ ugy interpelláló Wellisch Alfréd bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. Miről Gerlóczy Károly h. polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !533. Dr. Ullmann Pál bizottsági tag ur felszólalván, utal arra, hogy a főváros a körúti ló- és a városi villamosvasut-társaságnak cóncessiót és monopóliumot adott oly üzletre, mely évről-évre több jövedelmet hoz és ennélfogva a társaságok joggal kötelezhetők arra, hogy a közönség méltányos igényeit kielégítsék. Azonban sajnosán kell constatálni azt, hogy a lóvasut-társaság kocsijainak egy jó része ronda és piszkos, kocsivezetői pedig nagyobbára szánalmas külsejűek és gorombák, továbbá, hogy mindkét társaságnak kocsijai egyes vona­lakon annyira túl vannak tömve, hogy e kocsikon a közlekedés nem­csak egészségtelen, hanem életveszélyes is. Ennek oka vagy az, hogy a társaságok nem rendelkeznek elegendő forgalmi eszközökkel és ez esetben a szerződések értelmében a forgalmi eszközök szaporítására szoritandók, vagy pedig elegendő a kocsik száma és a közönségben rejlik a hiba, akkor a közönséget külföldi példák mintájára nevelői kellene. Szóló példaként felhozza, hogy múltkor egy villamos vasúti kocsi hátsó részén, hol a kifüggesztett tábla szerint 3 ülő és 5 álló, összesen tehát 8 egyén számára van hely, több mint 20 embert látott. Szóló ezek után kérdezi a h. polgármester urat, van-e neki személyes tudomása e botrányos állapotokról és hajlandó-e saját hatás­körében, vagy a vasúti albizottság meghallgatásával, esetleg a rend­őrség közvetítésével intézkedni az iránt, hogy e rendellenes állapotok mennél előbb megszűnjenek. Gerlóczy Károly h. polgármester ur ezen interpellatióra azonnal válaszolván, előadja, hogy az interpellatióban foglalt panaszok valóban jogosak, mert a kocsik bizonyos időkben fölötte túl vannak zsúfolva, másrészt pedig egyes vonalakon a kocsik nem felelnek meg a köz­tisztaság igényeinek. E bajok már többszörös felszólalásokra adtak alkalmat és történtek is intézkedések e visszásságok orvoslására, de különösen a vasúti díjak leszállítása és a forgalom emelkedése óta a tett intézkedések nem bizonyultak sikereseknek. A h. polgármester ur az interpellatiót a leghelyesebben akként véli elintézendőnek, hogy azt megfelelő tárgyalás és gyakorlati javaslatok megtétele végett a fővárosi törvényhatóság kebelében működő állandó vasúti és rendészeti albizottsághoz fogja áttenni. Helyettes polgármester ur e válaszát ugy az interpelláló dr, Ull­mann Pál bizottsági tag ur, mint a közgyűlés tudomásul veszi. Miről Gerlóczy Károly h. polgármester ur jegyzőkönyvi kivouaton értesítendő. !534. Dr. Csorba Ferencz bizottsági tag ur felszólalván, föl­említi, miszerint körülbelül egy éve van már annak, hogy a törvény­hozás egy törvényben kimondotta, hogy 1895. évben a nemzet 1000 éves fennállásának megünneplésére Budapesten egy országos kiállítást rendez. Az 1895. év tavaszától immár alig három év választ el és mégis, köztudomás szerint, még a kiállítási intézkedések alapfeltételét képező tény, t. i. a kiállítás helyének megállapítása sem történt meg. A kiállítás helyének megállapítása ugyan a kormány hatáskörébe tartozik, de a fővárost igen közelről érinti és csak a főváros ingeren­cziájával oldható meg. A kiállítás helyének megállapítása döntő jelentőséggel fog birni a főváros fejlődésének irányára és számos nyo­mós ok teszi szükségessé, hogy a kiállítás helyét illetőleg minél előbb megállapodás jöjjön létre. A legnyomósabb ok, melyért e kérdést fel­szólalás tárgyává teszi, az, hogy legújabban, a mióta a kiállításról szóló törvényjavaslat beterjesztője elhalt, az a hír kezd szállingózni, hogy a kiállítás egészben elmarad, mert az állam financziális erejétől arra kívánt áldozat aránytalanul nagyobb, mint az a haszon, mely a kiállításból az ipar és kereskedelemre háramolnék. Szóló nem osztja ez érvelést és tekintettel a fennálló törvényre és a tárgy ethikai

Next

/
Thumbnails
Contents