Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1891

3. 1891. január 24. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 116 - 117

2 A részvét, melyet az egyház és a haza e nagy fiának halála előidézett, általános és nemcsak a magyar haza határain belül, minden körökben, hanem a Monarchia másik felében is, sőt külföldön is egyaránt nyilvánul. Ó Eminentiájának halála nagy veszteség a Trónra, az és a hazára, mert a boldogult azon férfiak sorába tartozót trón. az egyház és a nemzet egész bizalommal és büszkeségetett és méltán: mert ujabb korunk történetében kevés alak van, kit a köztisztelet és a nyilvános tekintély annyir„ körülvett volna, mint körül vette őt. A történelem leend hivatva megörökiteni és arany betűkkel följegyezni Ő Eminentiájának az egyház, a Trón és a magyar haza szent ügyében szerzett magasztos érdemeit, valamint másrészt ő Eminencziájának főpásztori kegyességét és azon páratlan apostoli buzgalmat, mely vallásos tiszteletre ragadta az egész nemzetet. És az utókor majdan hálás kegyelettel fog megemlékezni a jelen korszakról; mert tudni fogja a történelem lapjaiból, hogy ez időben, e korban, oly férfiú ült az esztergomi érseki szóken, ki a bibor alatt a lenemesebb hazafiúi szivet rejtette, oly férfiú, kit saját alkotásai már is halhatatlanná tettek, oly férfiú, ki valamint első volt a vallásosságban, első az igaz hazafiságban, első a tudományban, első mindenben, mi szép, nemes és magasztos. Sokkal ismeretesebb volt hazánk e nagy fiának egyénisége az egész ország előtt, sokkal ismeretesebb tevékenysége, nemes jelleme, hazafias buzgalma, az egyház s a közügyek terén, valamint különösen a Trón és a nemzet közötti bizalom helyreállítása érdekében szerzett kiváló nagy érdemei, mintsem hogy azoknak részletezésére, ez alkalommal szükség lenne. A boldogultnak egész élete, nagy szelleme és tevékenysége a Trón, az egyház és haza jólétének és érdekeinek voltak szentelve; és én ez alkalommal 0 Eminentiája érseki kormányzatának csak egyik legfényesebb mozzanatát kívánom felemlíteni, mely a magyar nemzet történetében korszakot alkotó eseményt képez, azon napot t. i., midőn Simor János Magyarország herczegprimása Szent István koronáját a felkent király fejére tette Budán, Mátyás templomában és midőn a pesti oldalon a belvárosi templom téren, Magyarország és Európa szeme előtt a magyar király esküjét vette a magyar alkotmány megvédésére. Legyen áldott a kitűnő főpap és nagy hazafi emléke, kit a nyilvános élet, az egyház és közügyek terén nehezen fog nélkülözni a Trón és a nemzet. E perczben, midőn a nemzet nagy halottja a gyászravatalon fekszik, szent kötelességünk a fővároshoz méltólag hozzájárulni azon végtisztesség emeléséhez, melylyel a nemzet s az egyház nagy fiának és a főváros díszpolgárának tartozunk. E kötelességérzet inditott engemet arra, hogy midőn a megrendítő gyászeset bekövetkezett, a tisztelt törvényhatósági bizottságot ezen mai rendkívüli közgyűlésre összehivjam, oly czélból, hogy a gyászesemény folytán azon módozatok iránt, melyek szerint a főváros a gyászszertartásban részt venni óhajt, határozni méltóztassék. Én egyébiránt azt hiszem, hogy csak a főváros közönségének hazafias fájdalomérzetét tolmácsolom és a t. közgyűlés egyetértő nézetével vélek találkozni, midőn részemről kővetkező indítványokat bátorkodom előterjeszteni: 1-ször. Méltóztassék Ő Eminentiájának, Simor János bibornokherczegprimás, esztergomi érsek és a főváros díszpolgárának halála alkalmából, Budapest főváros mély fájdalmának s legbensőbb részvétének a mai közgyűlési jegyzőkönyvben kifejezést adni és a boldogult nagy hazafi és főpásztorunk emlékét megörökiteni. 2-szor. Méltóztassék elhatározni, hogy Budapest főváros az Esztergomban tartandó temetési gyászünnepélyen küldöttségileg képviseltessék és ennek folytán kimondani, hogy a tanács és törvény-