Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

3.1 1890. február 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 129 - 130 - 131

11 A tanács ezen előterjesztését azon részben, hogy a VII. tanácsi ügyosztálynak a szerb-udvarban évi 874 frt költség mellett kibérelt jelenlegi helyiségeinél tapasztalt jelentékeny hiányok megszüntetése czéljából ezen ügyosztály elhelyezésére folyó évi május hó 1-től más alkalmas helyiségek bóreltessenek ki és az ebből származó költség­többlet fedezete a folyó évi költségvetés Vl/i. rovata alatt bizott­mányok számára évközben felveendő helyiségek után fizetendő bérekre átalányként előirányzott 800 frt terhére utaltassák, a közgyűlés he­lyesli és elfogadja; a tanács által bejelentett helyiség pedig előadói jelentés szerint időközben kiadatván, már meg nem kapható; hanem találtatott egy más helyiség, a mely azonban csak évi 1.100 frt bér mellett lesz kivehető s a tanács ennek kibérlésére kór felhatalmazást; a közgyűlés ezt szintén elfogadja s felhatalmazza a tanácsot, miszerint a költségeknek fentiek szerint leendő elszámolása és 1.100 frt évi bér mellett, a VII. tanácsi ügyosztály számára talált alkalmas helyiségeket folyó évi május hó 1-től kibérelje s miután ebből a központi pénz­tárnak állandó nagyobb terheltetése származik, jóváhagyása végett a határozat a nagyméltóságú magyar királyi belügyministeriumhoz fel­terjesztetik. Tárgyirat pedig a bérlet megkötése s a mostani helyiség fel­mondása végett a tanácsnak visszaadatik. !129. Tárgy altatott a tanács 1890. évi 838/VI. számú előterjesz­tése, á soroksári Dunaágban, a magyar kir. államvasutak által esz­közölt feltöltési munkálatok költségei s a feltöltött terület tulajdon­joga tárgyában. A tiszti ügyészség s a tanács javaslata alapján a közgyűlés a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister ur 1889. évi deczember hó 19-én 78.595/11. szám alatt kelt leiratában foglaltakra való tekin­tettel s azok folytán kijelenti, hogy a soroksári Dunaág azon terü­letét, melynek részbeni feltöltéseért a múlt évi 913. számú közgyűlési határozattal 5.302 frt 85 kr. megtérítése kimondatott, valamint a zárgát és part mellett elterülő soroksári Dunaágbeli ártér vagy meder is az 1885. évi XXIII. tőrvényczikk 4. §-a alapján, mint a parti birtok elválaszthatatlan alkatrésze a fővárosnak, mint a part (zárgát) birtokosának tulajdonát képezi s ennek alapján a szóban forgó összeg kifizetését a közgyűlés ezennel elrendeli, egyidejűleg erről a nagy­méltóságú magyar királyi belügyminister urat fölterjesztés utján értesiti. Végre elhatározza a közgyűlés, hogy a nagyméltóságú magyar királyi kereskedelemügyi minister úrhoz, a tiszti ügyészségnek a jelen ügyben folytatott vegyes bizottsági tárgyalásról fölvett jegyzőkönyv szerkesztésére nézve tett észrevételei értelmében, föliratban jelentés tétessék. !130. Tárgyaltatott a tanács 1890. évi 1.325/VI. számú előter­jesztése, különböző hátralékos követelések törlésbe hozatala iránt. A közgyűlés a fővárosi tanácsnak indokolt előterjesztése alapján, a fővárosi számvevőség által szerkesztett XLIII. számú törlési ki­mutatásban felsorolt s összesen 4.627 frt 5 krt, azaz: négyezerhatszáz­huszonhét forint 5 krt tevő hátralékos követeléseket — miután a behajtás körül mulasztással senki sem vádolható, mint végkép be­hajthatlanokat a számadásból töröltetni határozza és ennek eszköz­lésére, tárgyirat visszaadásával — a tanácsot utasitja. !131. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 1890. évi 4.124/VL számú előterjesztése, a pesti német református leány-egyház részére átengedett telek ügyében. A szakbizottmányok s a tanács javaslata alapján kijelenti a köz­gyűlés, hogy a budapesti evangelicus református német leány-egyházat azon kötelezettsége alól, hogy a főváros által neki adományozott V. kerületi alkotmány-, hold-és Kálmán-utczai telkeken iskolát építsen, fölmenti, egyidejűleg pedig azt, hogy paplakot és bérházat emelhessen, megengedi. t*

Next

/
Thumbnails
Contents