Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

23. 1890. november 26. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1150 - 1151 - 1152 - 1153

5 jesztett azon javaslata, hogy ezen bérelt helyiségek felhagyassanak s az I. ker. tűzőrség részére a koronaőr-utcza 1.016—1.017, 1.118 — 1.119. hr. számú fővárosi telken egy új épület emeltessék, a felhozott indokok alapján elfogadtatik, ehhez képest a közgyűlés a kérdéses tüzérségi épületnek az emiitett telken a mérnöki hivatal által elkészített s számvevőileg helyesbített terv és költségvetés szerint 28.000 frt, azaz huszonnyolczezer forintnyi költség keretén belül leendő felépítését engedélyezi; a felmerülendő költségek fedezetére nézve pedig főszám­vevőnek a pénzügyi és gazdasági bizottmány által is elfogadott s a tanács által pártolólag előterjesztett javaslatához képest a folyó évi költségelőirányzat LXXXIX/11. rovata alatt »évközben kijelölendő egyéb czélokra« előirányzott, de eddigelé csak 12.122 forint erejéig igénybe vett 20.600 frtnyi általányösszegből ez idő szerint még rendelkezésre álló 8.478 frtot, vagyis kerekszámban 8.500 frtot jelöli ki, a további 19.500 frtot pedig a telekvételárak terhére az 189Í. évi költségelőirányzatba felvétetni rendeli. Mely határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a vonatkozó iratokkal együtt a nagyméltóságú m. kir. belügyminister úrhoz fel­terjesztetni rendeltetik. !1150. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 35.242/1890. IX. számú előterjesztése, a fővárosi községi szeretetházi alapnál mutat- fc kozó túlkiadás tárgyában. A fővárosi községi szeretetházi alapnál és pedig a X. rovat alatt világítás czímén mintegy 50 frt, a XI. rovat alatt tüzelő szükséglet czímén mintegy 210 frt, összesen 260 frt, azaz kétszázhatvan forint túlkiadás fedezetéül a pénzügyi ós gazdasági bizottmány javaslata alapján az ugyanezen alap I. rovatán tiszti és szolgai fizetések czímén a rendszeresített, de be nem töltött két tanműhely vezetői állomás illetményei után jelentkező megtakarítás engedélyeztetik. Mely határozat felsőbb jóváhagyás végett a nagym. m. kir. belügy­minister úrhoz felterjesztetik. !1151. Tárgyaltatott a tanács 41.335/1890. IX. számú előterjesz­tése, a Wóber Nep. János által tett árvaházi alapítványra vonatkozó alapító okirat-tervezet tárgyában. Néhai Wóber Nep. János által a József-fiárvaház és Erzsébet leányárvaház javára végrendeletileg tett 1000- 1000 forintos alapít­ványokra vonatkozólag a fővárosi tanács által bemutatott alapítványi okiratokat a közgyűlés ezennel elfogadja és azokat külön-külön három egyenlő eredeti példányban kiállítva felsőbb jóváhagyás végett a nagy­méltóságú m. kir. belügyminister úrhoz felterjesztetni rendeli. !1152. Tárgyaltatott a tanács 12.100/1890. IX. számú előterjesz­tése, az »Istenfólők egyesülete« czímű egylet Rókus kórházi alapít­ványára vonatkozó okirattervezet tárgyában. A feloszlatott ^Istenfélők egyesülete« czímü egyletnek 2.386 frt 17 krból álló vagyona az alapszabályok értelmében a Rókus-kórházban egy ágy alapítvány létesítésére lévén fordítandó, a közgyűlés az ezen alapítványra vonatkozólag a t. ügyészség által szerkesztett s a fővárosi tanács által pártolólag előterjesztett alapító-oklevél tervezetét elfogadja s azt két egyenlő eredeti példányban kiállítva, a vonatkozó iratokkal együtt jóváhagyás végett a nagym. m. kir. belügyminister úrhoz fel­terjeszteni rendeli. !1153. Tárgyaltatott a tanács 41.856/1890/IX. számú előterjesz­tése, Goór Péter volt pesti csatárnak segély felemelése iránti kér­vényére. Minthogy folyamodó Goór Péter volt pesti csatár részére az 1875. évi 332. számú közgyűlési határozattal megszavazott napi 30 kr. segély az 1885. évi 719. számú közgyűlési határozattal már egyizben napi 50 krra lett felemelve, mely összegből folyamodó magát fen­tarthatja; a mennyiben pedig arra netán képes nem volna, ugy a szegényházban nyerhet elhelyezést, hol teljes ellátásban fog részesit­tetni. Minthogy azonban a tanács jelentése szerint folyamodó eme a

Next

/
Thumbnails
Contents