Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

18. 1890. október 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 951 - 952 - 953

11 tisztogatását esetleg javítását évenkint legalább egyszer s végül a 3-ik, a 3.547. számú, a hivatalos próba alkalmával rendesen mutatott, s igy a víztöbblet-fogyasztás oka nem a vizmérő-órákban van. Mert továbbá azon körülmény, hogy a viztúlfogyasztás a nyári hónapokban, a mikor a nagy melegség következtében a legtöbb viz fogyasztatik, minden irányban mutatkozik, épen a viztöbblet-fogyasztás megtörténtét igazolja s mert végül felebbező különben is több ízben figyelmeztetve lett az egyes többlet-fogyasztások konstatálása alkalmá­val a nagy vízfogyasztásra, daczára ennek a megállapított 8 napon belül a felvételek ellen felszólamlással nem élt, ezen mulasztásából pedig hátrány csupán reá nézve háramolhat. Miről a tanács tárgyiratok kiadásával, további intézkedés végett értesíttetik. !951. Tárgyaltatott a tanács 29.271/1890. II. számú előterjesz­tése, Ledcrer Arthur és Károlynak viztúlfogyasztási ügyben beadott felebbezésére. A közgyűlés Lederer Arthur és Károlynak a VIII. ker. kerepesi­út 12. számú házukban 1887. óv folyamán felmerült viztúlfogyaeztás után terhükre rótt 221 frt 36 krnyi díj ügyében hozott 14.413. 14.331/90. számú tanácsi határozat ellen benyújtott felebbezését tárgyal­ván, annak mellőzésével a hivatkozott tanácsi határozatot indokainál fogva helybenhagyja. Miről a tanács további intézkedés végett a tárgyalási iratok ki­adásával értesíttetik. !952. Tárgyaltatott a bizottmány és a tauács 30.445/1890. H. számú előterjesztése, a II. ker. főgymnasiumi épület után kivetett 1.255 frt 34 kr. csatornaépítési jánulók ügyében érkezett vallás- és közoktatásügyi ministeri leiratra. A közgyűlés a nm. vallás- és közoktatásügyi minister urnák 20.106. számú leiratában foglalt, azon kérelmét, hogy a Ií. ker. főgymnasiumi épület után kivetett 1.255 frt 34 kr. csatornaépítési járulék elenged­tessék, teljesíthetőnek nem találta, mert: a II. ker. főgymnasiumi épület után kivetett 1.255 frt 34 kr. csatornaépítési járulék a főváros által az emiitett ingatlan érdekében tett kész kiadás részben való megtérítését képezi ós a nagyméltóságú vallás- ós közoktatási m. kir. minister ur felhívására épített csa­tornaépítési költségeihez maga a főváros különben is mintegy 7.000 forinttal járult és mivel a II. ker Ferencz József nevelőintézet nem tartozik a segélyezendő tanintézetek sorába. Ezen határozat a további intézkedések megtétele végett az összes tárgyiratok kapcsán a fővárosi tanácsnak kiadatni és a nagyméltóságú in. kir. vallás- ós közoktatási minister úrhoz felterjesztés intéztetni rendeltetik. !953. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 34.695/1890. II. számú ulőterjesz^ése, a IX. ker. Kinizsy-utczának a soroksári- és Lónyay­etezák közti szakaszában foganatosítandó járdafektetés tárgyában. Minthogy a közgyűlés a tanácsi előterjesztésből meggyőződött arról, hogy a IX. ker. Kinizsy-utczának a Lónyay- és soroksári-utcza közötti részében, mely ugyan rendesen csatornázva és világítva van, azonban szabályszerű járdával nem bír, a járdának lefektetése tekin­tettel a nagy forgalomra, szükséges: ennélfogva a közgyűlés elrendeli, hogy a fentemiitett utczarészben a járdák koczkakövekkel burkoltas­saríak, egy alkalommal pedig a járdafektetési munkálat költségeinek fedezésére, anyag és munkabér czímón 1.757 forint 31 krt, szóval Egyezerhétszázötvenhét forintot ós 31 krt megszavazván, az ezen összegből a munkabérre megkívántató 482 forint 80 kr., azaz négvszáz­nvolczvankettő forint 80 kr. költség fedezeti alapjául a f. é. költség­előirányzatban XXV/3. »Utczák és terek jókarbantartása — járda­rakatásokra« felvett 10.000 forintot, a kőanyag beszerzésére szükséges 1.274 forint 51 kr., azaz Egyezerkettőszázhetvennégy forint 51 kr. költség fedezeti alapjául pedig a f. ó. költségelőirányzatban LX. »Uj kövezésekre ós egy utczai burkolatokra* czímű rovaton elrendelt munkáknál az árlejtési százalékos engedmények folytán eredményezett 3*

Next

/
Thumbnails
Contents