Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

16. 1890. július 9. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 762 - 763

25 A mennyiben pedig a szőlőmívelés határidejéül kitűzött 20 év alatt a szóban lévő területeken a phylloxera fellépne s ez által a szőlőkulturát ott megakadályozná, ugy a fővárosnak jogában áll a megtámadott területeket a vételár, vagy annak befizetett részleteinek kamatnélküli visszafizetése mellett visszavenni, a nélkül, hogy a tulajdonos a befektetésért kártérítést igényelhetne; 3. a vételár a talaj minősége és a terület fekvése szerint (magyar) holdankint 200 frt (kettőszáz forint) és 250 frt (kettőszázötven forint). Ama területek, melyek a mellékelt térképen 2—48, továbbá 129—i51-ig terjedő folyó számokkal vannak megjelölve és 144 holdat s 1166 # 7 négyszögölet tesznek ki az I) 250 frtos értékosztályba, míg a 96—118-ig terjedő folyó számokkal megjelölt 46 holdnyi telkek a II) 200 frtos értókosztályba soroztatnak; 4. az eladásra kerülő földek két osztályba sorolandók. Az első csoportba kerülnek azok, melyeket a szőlőtulajdonos maga és saját költségén mivel meg; mig a másodikba olyanok osztandók, melyeket ugyancsak a szőlőtulajdonos maga, de nem a saját, hanem az első három éven át a főváros költségén mívelne meg. Ez utóbbiakkal, elsőbbségi igényüknek bejelentése mellett, a főváros munkaszerződést köt, mely szerint a részükre fentartott két-két holdas szőlőterületet az első három évben a főváros költségén és majdan a szerződósben részletezett szakszerű utasítások szerint kötelesek meg­munkálni s a mennyiben a részükre kijelölt földeket három éven át szerződésszerűleg míveltók, azokat a vételár és a befektetett költségek és azok 4'/o-os kamatai esedékes részleteinek pontos lefizetése mellett saját költségükön tovább mívelhetik, kötelesek lévén azokat húsz éven át szőlőmívelésre használni; 5. a vételár, a befektetés és berendezés költségei, valamint azoknak 4V«-os kamatai a birtokbavételt, illetőleg a munka megkezdésének időpontjától számított három év után húsz éven át egyenlő és fól­évenkint utólagosan fizetendő részletekben törlesztendők; 6. a vevő az ingatlant, kivévén, azon 100—150 négyszögölnyi területeket, melyre lakóházát és egyéb gazdasági épületeit építheti, három óv alatt egészében szőlővel beültetni köteles, ha pedig ezen kötelezettségének eleget nem tenne, jogában áll a fővárosnak a szer­ződést az egész területre nézve egyszerű tanácsi határozattal köz­igazgatási utón megszüntetni és az ingatlant a vételár, vagy a már lefizetett vételár részletek kamatnélküli visszafizetése mellett vissza­venni, a netaláni befektetésekért vevő kártérítést nem igényelhet; 7. a tulajdonjog átiratási engedély csak a vételár és a mennyiben a szőlő a főváros költségén rendeztetett be, a berendezés és befektetés és mindezek 4% os kamatainak teljes befizetése s az ingatlannak szőlő­vel teljes beültetése után fog külön tanácsi határozattal megadatni; 8. a szőlőbirtokos a szőlővesszők elültetését, valamint az elültetni kivánt fajokat a főváros tanácsának bejelenteni köteles; a kizárt fajokat elültetni tilos; 9. a szőlővesszők részben a főváros által az eladásra szánt földek közvetlen közelében létesített homok szőlőtelepről, részben pedig a magas kormányhoz intézendő kérelmezés folytán az állami telepekről szerzendők be leszállított ós kedvezményes árakon; 10. azon időtartamra, mig a szőlő tényleg mit sem hoz, adó­mentesség eszközlendő ki; 11. a mennyiben a phylloxera pusztításai folytán kárvallott szőlő­mívesek a Duna jobbpartján még birnának oly földekkel, melyek előbb szőlők voltak, ezek esetleg elcserélhetök a rákos-keresztúri dűlőben fekvő fővárosi homokföldekkel, hogy ez által is könnyittessék hely­zetük ; 12. utasittatik a tanács, hogy ezen földeknek a meghatározott feltótelek szerinti értékesítéséről gondoskodjék. írassa össze azon szőlőmíveseket, kik maguk ós saját költségükön és azokat, a kik maguk, de az első három éven át a főváros költségén óhajtják a

Next

/
Thumbnails
Contents