Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1890

11. 1890. május 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 445

4 állapotot tűrhetetlennek tartja, minélfogva a következő interpellatiót intézi a polgármester úrhoz: >Paedagogiai szempontból szükségesnek tartja-e a polgármester ur és a tanács, hogy az igazgató az iskolai épületben lakjék, és ha nem, hajlandó volna-e a közgyűlésnek a szakbizottságok meghallgatása mellett rövid idő alatt az iskolában levő igazgatói lakások megszün­tetése iránt javaslatot tenni U Kamermayer Károly polgármester ur az interpellátióra azonnal válaszolván, megjegyzi, hogy a közegészségügyi törvény értelmében nem a tanács, hanem a polgármester intézkedik ily esetekben. A mi a fenforgó ügyet illeti, a törvény ugy intézkedik, hogy ha egy tanitó, vagy gyermeke oly bajban betegedik meg, mely a gyer­mekekre káros hatással lehetne, nem az iskola záratik be, hanem a tanitó az iskola látogatásától eltiltatik; az iskola csak akkor záratik be bizonyos időre, ha a tiszti főorvos jelentése szerint a gyermekek­nek legalább 10%-a betegedik meg. A szóban levő iskola nem a tanitó gyermekének megbetegedése miatt záratott be, hanem azért, mert a gyermekek közül többen megbetegedvén, a törvény értelmében a polgármesternek kötelessége volt elrendelni az iskola látogatásának bizonyos időre való felfüggesztését. A mi azt illeti, hogy paedagogiai szempontból helyes-e, hogy az igazgatók az iskolában laknak, ezt eldönteni a közgyűlés hatáskörébe tartozik s a közgyűlés minden alkalommal, midőn egy iskola épitésóről volt szó, kimondta, hogy az igazgató részére szintén bizonyos lakás jelöltessék ki és azt is elrendelte a közgyűlés, midőn közoktatási czélra szűkség volt e helyiségekre, hogy az igazgatói lakás vétessék igénybe s az igazgatónak lakpénz utalványoztassék ki. Eddig a közoktatásügyi bizottság s a közgyűlés szükségesnek találta, hogy az igazgató az iskolában lakjék s a hol a viszonyok megengedték, adott is az igazgatónak lakást, ha pedig ugy hozták a körülmények, iskolai czélra igénybe vette. Kéri a közgyűlést, hogy adott felvilágositó válaszát, mely mutatja, hogy az eljárás egészen a törvény értelmében történt, tudomásul venni méltóztassék. Interpelláló bizottsági tag ur az adott választ a jelen alkalom­mal tudomásul veszi, de fentartja magának a jogot, ezen ügyben alkalmas időben indítványt tenni. A közgyűlés a polgármester ur válaszát tudomásul veszi. Miről Kamermayer Károly polgármester ur jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !445. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány és a tanács 1890. évi 12,179/VI. számú előterjesztése, az Orczy-út és elnök-utcza sarkán fekvő 3,059 5S /ioo négyszögöles városi területnek a m. kir. honvédelmi ministerium részére honvédruharaktár czéljaira leendő átenge­dése tárgyában. Annak előrebocsátása után, hogy jelen ügy az 1872. évi XXXVI. törvényczikk 100. §-a értelmében 8 nappal előbb a közgyűlés napi­rendjére kitüzetett s hogy tárgyalásánál s jelen határozat meghoza­talánál az idézett törvény 60. §-a szerint a bizottság egy negyed­része jelen volt s a határozathoz egyhangúlag hozzájárult, a közgyű­lés a szakbizottmányok s a tanács egybehangzó javaslata alapján hozzájárul ahhoz, hogy a X. ker. Orczy-út és elnök-utcza sarkán fekvő 3,059 58 / 10 o négyszögöles városi telek a honvédruha-raktár czéljaira a nagyméltóságú magyar királyi honvédelmi ministeriumnak négyszög­ölenkint 10, azaz: tiz forintért a szokásos fizetési feltótelek mellett örök áron átengedtessók. Ezen határozat a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister ur jóváhagyását igényelvén, az iratok e végből oda felterjesztendők lesznek; előbb azonban a nagyméltóságú magyar királyi honvédelmi minister ur ezen határozatról értesítendő s hozzá a vételár el- vagy el nem fogadása iránt kérdés intézendő. Jelen határozat meghozatalánál jelen voltak Ráth Károly főpolgár­mester elnöklete alatt: Adler Lajos, dr. Apaticzky Sándor, Atlasz Samu,

Next

/
Thumbnails
Contents