Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1889
23.1 1889. november 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 1177 - 1178 - 1179
• 5 !1177. Tárgyaltatott a tanács folyó évi 38.132/VI. számú előterjesztése, Tyroler Irma homokbányabérlő felebbezóse ügyében. Miután a főváros Tyroler Irmának a vele kötött szerződés értelmében csak a neki kijelölt területen való homok ásatását és eladását adta bérbe és a bérlet átvételekor neki a homok ásatására és eladására használható terület, mint új homokbánya kijelöltetvén, kitűzetett és átadatott, az ezen kijelölt területen kivül álló s mint az átadásról szóló jelentéséből kitűnik, az előbbi homokbányához tartozott azon területre, melyen néhai Jándly Aladár épületei állottak, az újonnan kijelölt homokbányához tartozó teleknek tekinthető soha sem volt s igy a fővárosnak szabad rendelkezése alatt állott, 8 mint ilyen a folyó évi május hó 24-én 33.227. szám alatt kelt belügyministeri leirat értelmében is külön értékesítendő volt és miután ezen értékesítés czéljából az árverés szabályszerű módon kiíratott és megtartatott, a közgyűlés az erre vonatkozó tanácsi intézkedéseknek helybenhagyása mellett Tyroler Irmának azon három rendbeli felebbezését, hogy a Jándly Aladár épületei által elfoglalt s ahhoz tartozó összesen 540 D ölnyi területnek a fővárosi tanács által nyilvános árverés utján tervezett haszonbérbe adása megsemmisíttessék, — továbbá a fővárosi tanács 24.458/1889. számú végzésének azon része, melyben a kérdéses 540 D ölnyi terület a felebbező által haszonbérben tartott területhez nem tartozónak nyilváníttatott, — megsemmisíttessék, és végre, hogy a megtartott árverés alkalmával benyújtott ajánlata alapján 1560 írttal megajánlott évi bór mellett felebbező részére haszonbérbe átengedni tervezett területnek részére leendő átadását elrendelő tanácsi határozat megsemmisíttessék, — kivétel nélkül elutasítja, s folyó évi szeptember hó 4 én ós 5-én 832. szám alatt kelt azon határozatát, mely szerint a megtartott árverés eredményét, illetve Tyroler Irmának ezen árverés alkalmával minden fentartás nélkül beadott szabályszerű ajánlatát, melyben ezen terület három évi bérletéért évi 1560 frt bért megajánlott, jóváhagyta illetve elfogadta, ezúttal is fen tartja, s ezen határozatról a tanácsot további megfelelő eljárás végett azzal értesiti, hogy e határozatot az összes iratokkal a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz a 49.601/1889. számú leirat végpontja értelmében a felebbezési határidő eltelte után azonnal terjeszsze fel. !1178. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács folyó évi 19.314. elnöki számú előterjesztése, a IX. kerületi elöljáróság részére köztisztasági czélokra engedélyezendő póthitel ügyében. A közgyűlés a tanács előterjesztése alapján hozzájárul ahhoz, hogy a IX. kerületi elöljáróság részére a folyó évi köztisztasági kiadásokra 1342 frt 62 krnyi összeg póthitel engedélyeztessék s ezen összeg fedezetéül a pénzügyi és gazdasági bizottmány javaslata alapján kijelöli a községi alapnál a XXVII. rovat alatti elszámolásra a Bev. IV. 3. rovata alatt a magyar királyi államvaspályán behozott tárgyak után a folyó évi szeptember hó végéig tényleg eredményezett 78.000 frtnyi kövezetvámtöbbletből rendelkezésre álló 3160 forintnyi összeget. Mely határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz fölterjesztetni rendeltetik. !1179. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács folyó évi 18.965. elnöki számú előterjesztése a X. kerületi elöljáróság róázére köztisztasági czélokra engedélyezendő póthitel ügyében. A közgyűlés a tanács előterjesztése alapján hozzájárul ahhoz, hogy a X. kerületi elöljáróság által a folyó évi köztisztasági kiadásokra kért 3868 frt 50 krnyi összeg póthitel útján födőztessék s ezen összeg fedezetéül a pénzügyi és gazdasági bizottmány javaslatához képest kijelöli a községi alapnál a XXVII. rovat alatti elszámolásra a Bev. IV. 3. rovata alatt a magyar királyi államvaspályán behozott tárgyak után a folyó évi szeptember hó végéig tényleg eredményezett 78.000 forint kövezetvámtöbbletből rendelkezésre álló 7028 frtnyi összeget. Egyúttal kimondja a közgyűlés, hogy az összes kerületi elöljáróságok figyelmeztetendők lesznek, miszerint a rendes köztisztasági 2