Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1888
7. 1888. március 14. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 254 - 255 - 256
I legközelebb történendő lebontása miatt, ezen tüzőrség részére a köztemető-út, Kun- és Alföld-utczák vidékén fekvő városi üres telkek egyikén ópittessék egy alkalmas helyiség, ezen helynek központon kivül való fekvésénél fogva, egyrészt a VIII. kerület tűzbiztonsági igényeivel ellenkezik, másrészt pedig és különösen a nemzeti- és népszínházát látogató közönség és a két kórházi épületben elhelyezett betegek tüz- és életbiztonsága tekintetéből egyáltalán czélszerűnek nem mutatkozik, ugyanezért a közgyűlés ezen javaslat mellőzésével a tanács indokolt előterjesztését fogadja el s ehhez képest elhatározza, hogy a VIII. kerületi tüzőrség részére a régi dologházi épület telkének a Stáhly-utcza felé eső részén, a mérnöki hivatal által bemutatott tervek és költségvetés szerint 15,400 forintnyi költség keretén belül egy ideiglenes helyiség építtessék. Ezen költségek fedezetére nézve pedig hozzájárul a közgyűlés főszámvevő ur azon javaslatához, hogy ezen czélra folyó évi előirányzat III. szakasz LXXXVI. 13. rovat alatt évközben kijelölendő czélokra a fővárosi telkekérti vételárakból előirányzott és ez idő szerint még rendelkezésre álló 13,000 forint engedélyeztessék, oly hozzáadással, hogy a mennyiben a további 2,400 forint a középitési albizottmány kijelentése szerint várható tetemes árengedmény által nem nyerendené fedezetét; ez a folyamatban levő tárgyalások szerint a telekvételárakból várható több bevétel terhére számoltassák el. Ezen határozat ugy az építkezés, valamint a kijelölt fedezet tekintetében felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a vonatkozó iratokkal együtt belügyminister ur ő nagyméltóságához felterjesztetni rendeltetik. !254. Tárgyaltatott a bizottmány és a tanács 8,531/1888. számú előterjesztése, a kültelki fogyasztási adónak 1888. évi ápril hó 1-től az 1889. óv végóig leendő megváltása ügyében. A közgyűlés a pénzügyi gazdasági bizottmány és a tanács egyhangú javaslata alapján a kültelki bor-, hús-, czukor- és sörfogyasztási adó megváltási átalánya fejében 1888 év április hó 1-től deczember hó 31-ig terjedő % évre 45,000 frt, szóval negyvenöt ezer forintot, az 1889. és 1890. évekre pedig évi 60,000 frt szóval: hatvanezer forintot ajánl meg az eddigi szerződési feltételek mellett s megkeresi a magyar királyi pénzügyigazgatoságot, hogy ezen ajánlatnak a nagyméltóságú magyar királyi pénzügyminister ur részéről leendő elfogadását kieszközölni szíveskedjék. Miről a magyar királyi pénzügy igazgatóság átiratban, a tanács pedig tárgyiraton értesíttetik. !255. Tárgjaltatott a bizottmány és a tanács 44,661/1887. számú előterjesztése, a Brunner Péter és neje terhére nyilvántartott és behajthatlanná vált gyámpénztári követelésnek a gyámtartalékalapból leendő megtérítése ügyében. A jogügyi bizottmány és a tanács indokolt előterjesztéseihez a közgyűlés hozzájárul és ez értelemben elrendeli, hogy a Brunner Péter és neje terhén, a gyámpénztári adóskönyv 840. számú lapján nyilvántartott s behajthatlanná vált 103 frt 827» kr. gyámpónztári kölcsönhátralék s ennek 1851. évi január 1-től járó kamatai a gyámpénztárnak a gyámi tartalékalapból megtérittessenek oly megjegyzéssel, hogy miután Brunner Péter javára egy bizonyos tömeg letétileg kezeltetik, ezen tömeg felosztásának határideje nyilvántartassák s a mennyiben abból a felosztás alkalmával a fentjelzett hátralék törlesztésére valami jutna, az a gyámi tartalékalap javára számoltassék el. Miről tudomás és további eljárás végett, tárgy iratok visszaadása mellett a fővárosi tanács értesíttetik. !256. Tárgyaltatott a tanács 45,207/1887. számú előterjesztése, a III. adókerületi adópénztárnál megtartott rendes vizsgálat eredményéről. A közgyűlés Budapest főváros tanácsának azon jelentését, mely szerint a III. adókerületi adópénztárnál 1887. évi decz. 28-án tartott rendes pénztári vizsgálat alkalmával a pénztár rendben s a kezelés szabályszerűnek találtatott, tudomásul veszi s erről a tanácsot tárgyiratok kiadása mellett értesiti.