Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1888
4. 1888. február 1. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 129
11 emelne kifogást, hanem a közlekedésnek ekképen való rendezését a következő feltételek mellett engedné meg: 1. a közlekedő közönség a helyi érdekű vasútnál a waggonokbau lehetőleg mir olykópen helyeztessék el, hogy minden átszállás mellő zésével külön a budai lánczhidfőhöz, illetőleg a Károly-körútra közlekedhessek ; a most emiitett állomásokon pedig ugyanily kocsik álljanak a közönség rendelkezésére, hogy a közönség azokba beszállva, minden átszállás nélkül lóerővel az óbudai végállomásra, innen pedig ugyancsak minden átszállás nélkül gőzerővel tovább Szt.-Endre felé szállittassék ; 2. a vontató erő ennélfogva az ó-budai végállomástól a főváros belsejébe, vagy innen az ó-budai végállomásig, csak lóerő lehet; 3. ezen vonatok menetrendje akkép készítendő, hogy az egyrészt a helyi érdekű vasút menetrendjével, másrészt a közúti vasúti forgalommal összhangzásban legyen. Ezen határozat tuvábbi törvényszerű tárgyalás végett a fővárosi közmunkák tanácsához rendeltetik átküldetni. Miről a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő.!129. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács 4372/1888. számú előterjesztése, az V. ker. Kálmán-utczában egy elemi népiskolai épületnek kölcsön utján leendő felépítése ügyében. Elnöklő I. alpolgármester ur ama figyelmeztetésének előre bocsátása után, hogy a jelen ügyre hozandó határozat érvényességéhez az 1872 : XXXVI. t.-cz. II. fejezet 60. § a értelmében, mivel az építkezési költség fedezése kölcsön utján terveztetik, a bizottsági tagok egy negyedrészének jelenléte, s a jelenlevők kétharmadrészének hozzájáiuiááa kívántatik, konstataltatott, hogy a jelen tárgy a közgyűlés előtt 8 nappal a napirendre kitűzetett és általában az előirt alakiságok megtartattak Ezután megszámláltattak a jelenlevők, s midőn kitűnt, hogy a bizottsági tagok egy negyedrésze jelen van, tárgyalás alá vétetett a pénzügyi-gazdasági bizottmány és a tanács előterjesztése, s azoknak egyhangúlag történt elfogadásával kijelenti a közgyűlés, hogy: 1-ször. Az 1881. évi február hó 16-án és folytatva 17-én tartott közgyűlésben 117. szám alatt hozott határozat kapcsán az akadémia utczai elemi iskola osztályainak elhelyezése czéljából a Kálmán-utczá ban a skót templom mögötti fővárosi telken egy új iskolaház építése elrendeltetik. 2-szor. Az építésre vonatkozólag a mérnöki hivatal által 1887. évi deczember hó 12-éről 9923. szám alatt kelt jelentéssel bemutatott és a középitési bizottmány és a fővárosi közmunkák tanácsa által jóváhagyott terveket, programmot és költségvetést elfogadja;* mindazonáltal oly módosítás mellett, hogy a javasolt tanítói lakás helyett is 1 tanterem, vagyis a tervbe vett 12 tanterem helyett 13 tanterem létesíttessék. 3-szor. Az építésre és az új épület bebútorozására összesen megkívántató 100,000 frt, egyszázezer forint költséget megszavazza és megengedi, mikép ez az 1884. évi február hó 6-áról 82. sz. a. hozott s a belügyminister ur ő nagyméltóságának 1885. évi ápril hó 11-ről 12,297. sz. a. kelt leiratával jóváhagyott közgyűlési határozattal megállapított törlesztési módozatok mellett 5°/o-kal és 33 év alatti visszafizetésre a tiszti nyugdíj-alapból kölcsön vétessék. 4-szer. Az előterjesztett indokok alapján megengedi, mikép a munkálatok kiadása alkalmával az egységárak az árlejtési feltételekbe ne tétessenek ki, hanem hogy a vállalkozók köteleztessenek azokat ajánlataikban kitüntetni. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az, a mondott czólból a magyar királyi belügyminister ur ő nagyméltóságához felterjesztendő. E határozat meghozatalánál Gerlóczy Károly I. alpolgármester elnöklete alatt részt vettek: :?*