Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1887
1. 1887. január 12. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 36 - 37 - 38
7 azt a fővárosnak megküldje; továbbá az emiitett közgyűlési határozat 6. pontjának azon része, mely szerint a nevezett részvény-társaság által a kőolaj-tartályokban 1J-86. évi július hó 14-ével és azontúl minden hó végével fenmaradt kőolajkészletről szerkesztendő kimutatást, illetve kimutatásokat az állomás főnöke igazolja és végül ugyancsak a kérdéses közgyűlési határozat végsoraiban foglalt azon kikötés, hogy a nevezett részvény-társaság kőolaj-tartályaiból a fővárosba tengelyen beviendő kőolaj szállítmányok mindenkor a Ferenczvárosi rendező pályaudvar állomásfőnökének hivatalos igazolványával is ellátandók s ezen igazolványok a vonali hivataloknál felmutatandók — hatályon kivül helyeztetik. Ellenben annak kijelentése mellett, hogy a kezdetben hivatkozott közgyűlési határozattal engedélyezett kövezetvám visszatérítésnek ezen határozattal nem érintett egyéb feltételei továbbra is fentartatnak, a többször emiitett kőolajfinomitó részvénytársaság köteleztetik, hogy az előterjesztett s a tárgyiratok közt levő minták szerint havonként oly kimutatást szerkeszszen, melyben tekintettel a kövezetvám visszatérítés iránti igény érvényesitésére kikötött 3 havi időre — nemcsak az 1886. évi ápril hó 16-tól kezdve a tartályokba érkezett kőolajmennyiségek s ezek ulán szedett kövezetvám-összegek folytatólagos sorrendben, hanem a tartályokban 1886. évi július hó 14-én, illetve azontúl minden hó végével maradványkép talált kőolaj készlet, úgyszintén a tartályokból, illetve a raktár telepről 1886. évi július hó 15-tól fogva a főváros határán kivül fekvő vidékre vasúton reexpediált kőolaj mennyiségek és ezek után visszajáró kövezetvám összegek is hiven fel legyenek tüntetve; köteles továbbá nevezett részvénytársaság a fővárosnak havonként beterjesztendő ezen kimutatást másolatban a vasúti állomásnál havonként érvényesítendő kövezetvám visszkeresetének is alapjául, vagyis abbeli igényeinek érvényesitésére használni. Megjegyeztetik, hogy az ezen határozat értelmében eszközlendő kövezetvámvisszatéritési eljárás a helybeli közlekedési vállalatok által teljesített kövezetvám visszatérítések ellenőrzésére kiküldött bizottság által szintén felülvizsgálandó lesz. Mindezek teljesítése mellett nincs észrevétele a közgyűlésnek, hogy a szóban levő kőolajfinomitó gyári részvény-társaságnak a magyar királyi államvasutak Budapest-Ferenczvárosi állomásán lévő rendező pályaudvaron létező kőolaj-tartályaiból 1886. évi július hó 15-től kezdve a főváros határán kivül fekvő vidékre vasúton reexpediált kőolajmennyiség után a kövezetvám a részvény-társaság érvényesített igényeihez képest, az állomás által visszatérittessék. Miről a tanács a további intézkedések megtétele végett tárgyiraton értesíttetik. !36. Tárgyaltatott a tanács 73,677/1886. számű előterjesztése, a lóavató bizottságok megalakítása ügyében érkezett honvédelmi ministeri leiratra. A magyar királyi honvédelmi minister urnák 1886. évi deczember hó 19-én kelt 55,503/x. számú rendelete folylán a folyó évre is a főváros területén működendő két lóavató bizottság lévén megalakítandó, ezen lóavató bizottságok elnökeivé az 1873. évi XX. t.-cz. 6. §-a alapján a tanács előterjesztéséhez képest Havas Sándor és dr. Halász Géza fővárosi bizottsági tag urak megválasztatnak. Miről Havas Sándor és dr. Halász Géza fővárosi bizottsági tag urak jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetnek, a tárgyirat pedig a szükséges további intézkedések megtétele végett a tanácsnak kiadatik. !37. Tárgyaltatott a közoktatásügyi és a középitési bizottmány s a tanács 40,727/1886. számú előterjesztése, a III. kerületben, Újlakon építendő polgári leányiskola tárgyában. A közoktatásügyi s középitési bizottmány, valamint a tanács előterjesztéséhez képest — tekintettel a felhozott indokokra, a közgyűlés, a III. kerületben egy polgári leányiskola fölállithatására szükséges épület emelését s illetve a ül. kerületi újlaki elemi népiskolának a bemutatott tervek szerint e czélra való kibővítését elhatározza s megszavazza egyúttal az építésre, valamint a berendezésre s első fölszerelésre az illetékes szakközegek által felülbírált költségvetés szerint megkívántató 116,074 frt 98 krt a folyó évi költségelőirányzat függelékének 21. rovata alatt a 2 l /» milliós függő kölcsön terhére e czímen fölvett 116,500, azaz: egyszáztizenhatezerötszáz forint költség terhére. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz föl terjesztetni rendeltetik. !38. Tárgyaltatott a közoktatásügyi és a középitési bizottmány s a tanács 42,338/1886. számú előterjesztése, a VIII. kerületi Bezerédy-utczában építendő elemi iskola tárgyában. A közoktatásügyi és középitési bizottmány, valamint a tanács előterjesztéséhez képest, tekintettel a fölhozott indokokra, a közgyűlés a főváros tulajdonát képező VIII. kerületi Bezerédy-utczai telekre a bemutatott tervek szerint egy új elemi iskolaház építését elhatározza s egyúttal megszavazza az épitésre, valamint a berendezésre és első fölszerelésre megkívántató s a folyó évi költségelőirányzat függelékének 21. rovata alatt a 27» milliós függő kölcsön terhére fölvett 125,400, szóval: egyszázhuszonötezernégyszáz forint költséget is. Hozzájárul továbbá a közgyűlés a tanács által az építési tervek módosítása iránt tett javaslathoz is. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz fölterjesztetik.