Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1887
14.1 1887. július 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 578 - 579
4 közgazdasági és közélelmezési, továbbá a pénzügyi-gazdasági bizottmányok és a tanács egybehangzó javaslata alapján és értelmében, 1887. évi november hó l-jétől számítandó további három évre terjedő érvénynyel megállapítja s ezen határozatát az ennek megfelelőleg kiállított »díj szabály t-lyal s az összes vonatkozó iratokkal jóváhagyás végett a nagyméltóságú magyar királyi belügyminiszter úrhoz felterjeszti, a tanácsot pedig utasítja, hogy ezen közgyűlési határozatnak felsőbb jóváhagyása után a legelő- ós marhahajtási díj szedése jogának haszonbérbe adása iránt az árverést az eddigi feltótelek mellett irja ki, tartsa meg s az eredményt a közgyűlésnek annak idején terjeszsze elő. Miről a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. !578. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány s a tanács 21,561/1887. számú előterjesztése, a fővárosi javadalmi díjjegyzékeknek újabbi három évre leendő megállapítása tárgyában. A közgyűlés az előterjesztett javaslat érdemleges tárgyalásába nem bocsátkozik, hanem a tárgyat a napirendről leveszi s oly utasítással adja vissza a tanácsnak, hogy azt, a kövezet vám-díjról szóló díjjegyzékben felsorolt tárgyaknak lehetőleg érték szerint való csoportosítására vonatkozó netáni újabbi javaslata mellett, a legközelebb folyó évi szeptember havában tartandó rendes közgyűlésen terjeszsze újból elő. !579. Tárgyaltatott a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács 24,337/1887. számú előterjesztése, a fővárosi vigadó bérbeadása iránt tartott árverés eredményéről. A közgyűlés a pénzügyi és gazdasági bizottmány s a tanács indokolt javaslatát figyelembe véve és szemben a tárgyalás folyamán a Harmónia-társaság ós más részről Szidon Ignácz ajánlatának elfogadása iránt tett indítványokkal, felállás utján eszközölt szavazással 59 szavazattal 46 szavazat ellenében a fővárosi vigadó s mellékhelyiségeinek bérletére nézve a bizottmány és a tanács javaslata értelmében ifj. Kommer Antal ajánlatát fogadja el, mely szerint nevezett a jelzett helyiségeknek 1887. évi november hó 1-től 6 évre terjedő bérletéért évenként következő összegeket ajánl, és pedig: a) évi bérül 20,000, azaz: húsz ezer forintot; maximalis árként követel: b) Vigalmi czélokra: 1. a vigadó összes helyiségeiért 1,200, egyezerkettőszáz forintot; 2. a nagyteremért és az összes hozzátartozó helyiségekórt 1,000, egyezer forintot; 3. a nagyteremért 800, nyolczszáz forintot; 4. a kis teremért 250, kettőszázötven forintot; 5. ruhatári díjak darabonként, ruha után 20 krt, kalap, bot vagy esernyő után 10 krt. c) Hangverseny czéljára: 1. a vigadó összes helyiségeiért 600, hatszáz forintot; 2. a nagy teremért és összes hozzátartozó helyiségekért 400, négyszáz forintot; 3. a nagy teremért 300, háromszáz forintot; 4. kis teremért 80, nyolczvan forintot; 5. ruhatári díjak, darabonként, ruha után 10 krt, kalap, bot vagy esernyő után 5 krt. d) Egyéb czélokra való használat mellett : 1. a vigadó összes helyiségeiért 600, hatszáz forintot; 2. a nagy teremért és összes hozzátartozó helyiségekért 400, négyszáz forintot; 3. a nagyteremért 300, háromszáz forintot; 4. a kis teremért 80, nyolczvan forintot; 5. ruhatári díjak darabonként, ruha után 10 krt, kalap, bot vagy esernyő után 5 krt.