Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1886

21.2 1886. november 18. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 1058 - 1059 - 1060 - 1061 - 1062

a fentjelzett leiratban kivánt módosításoknak a szerződésbe leendő felvételéhez hoz­zájárulván, azt ekként kiegészítve, felterjesztetni rendeli. Jelen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a nagymélt. magyar királyi belügyminiszter úrhoz felterjesztetik. !1058. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a VIII. ker. szigony-utczai elemi népiskolai helyiségekre nézve fennálló bérszerződésnek hat egymásután következő évre leendő meghosszabbítása tárgyában. Tekintettel a józsefvárosi 3-iksz. iskolaszéknek abbeli jelentésére, mely szerint a szigony- és jázmin-utczák sarkán a főváros által elemi iskola elhelyezésére 1887. évi július hó végéig kibérelt ház további bérbevételére is szükség van, a közgyűlés a kérdéses épületet Kiss, azelőtt Gattinger Aloizia háztulajdonostól az eddigi föltéte­lek, vagyis 1900, azaz egyezerkilenczszáz frt évi bér és az előbbi szerződésben kikö­tött mellékjárulékok mellett 1887. évi augusztus hó 1-től számítandó további hat évre kibérelni határozza. Jelen határozat felsőbb jóváhagyás végett a nmélt. m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztetni rendeltetik. !1059. Tárgyaltatott a fővárosi közigazgatási bizottságnak jelentése, a köz­igazgatás összes ágainak állapotáról az 1886. év első felében. Ezen jelentés oly felhívással adatik ki a tanácsnak, hogy a mennyiben abban törvényhatósági intézkedést igénylő kérdések foglaltatnának, azokra nézve a köz­gyűlésnek tegyen előterjesztést. !1060. Tárgyaltatott Nyitramegye közönségének körlevele, melylyel a kép­viselőházhoz intézett az iránti feliratát, hogy a magyar nyelvnek diplomatikai tekin­tetből a monarchia összes közhatóságainál, a paritás elve szerint érvény szereztes­sék, pártolás végett megküldi. Ezen körlevél oly felhívással adatik ki a tanácsnak, hogy arra vonatkozó javaslatát, az illető szakbizottmány meghallgatásával minél előbb terjessze elő. !1061. Tárgyaltatott a jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztése, özvegy Kállay Ferenczné, született Buday Zsuzsanna s kiskorú gyermeke ellátása iránt. A közgyűlés a jogügyi bizottmánynak s a tanácsnak előterjesztése folytán néhai Kállay Ferencz volt II. kerületi kézbesítő özvegyének, született Buday Zsuzsannának, néhai férje által a fővárosnál eltöltött 18 év, 7 hó és 24 napra terjedő szolgálati ideje után, a nyugdíjszabályzat 23. § a alapján özvegyi nyugdíjképen az elhunyt férj legutóbbi 480 forintnyi rendszeres évi fizetésének egyharmadát, vagyis évi I6Ö forint, azaz egyszázhatvan forintot, az 1869. évi október hó 11-én született Ferencz nevű kiskorú gyermeke részére pedig, ugyanazon szabályok 30 §-a alapján 18 éves korának eléréséig, illetőleg amennyiben iskoláztatása annak idején be fogna igazoltatni, 24 éves koráig neveltetési pótlék fejében évi 36 forint, azaz har­minezhat forintot szavaz meg. Miről a tanács tárgyiratok kiadása mellett megfelelő további intézkedés végett értesítendő. !1062. Tárgyaltatott a jogügyi bizottmány és a tanács előterjesztése, özvegy Bécsi Jánosné, szüleietí Kardovan Anna végkielégítése iránt. A jogügyi bizottmánynak a tanács által pártolt előterjesztése folytán, a köz­gyűlés néhai Bécsi János volt fővárosi rendőr özvegyének, született Kardovan Anná­nak néhai férje által a fővárosnál eltöltött 2 év és 16 napi szolgálati idő után, a régi pestvárosi nyugdijszabályzat 7. §-a értelmében, az elhunyt férj legutolsó évi 400 forintnyi fizetésének felét, vagyis 200 frt, azaz kettőszáz forintot végkielégítéské­pen megszavaz. ........ Miről a tanács tárgyiratok kiadása mellett megfelelő további intézkedés végett értesítendő. Eáth Károly s. k. Gerlóczy Károly s. k. főpolgármester. alpolgármester. Dr. Schönberg Ármin s. k. Walter Ferencz s. k. Szelestey Géza s. k. Csepreghy János s. k. Frey József s. k. Gergely Kálmán s. k. Eózsavölgyi Gyula s. k. tanácsjegyző. Framklin-támlat nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents