Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885

6.1 1885. március 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 204 - 205

9 a magyar királyi pénzügyminister úrhoz a lánczhid és Margit­hidra nézve összeállított 7. alatti tarifa elfogadása és a szükséges lépéseknek megtétele végett az iránt, hogy az új szabályzat a kiállítás megnyitása napjáig, vagyis 1885. évi május hó 1-éig hatályba lépjen. 2. Miután a hidak teherforgalma legnagyobb részben a déli vaspálya udvarához irányul, miután továbbá a teher­forgalomnak a lánczhidról a Margithidra terelése csak az esetben birhat a siker kilátásával, ha az utóbbi hid, a vas­pályával teherkocsik által járható közlekedési úttal lészen összekötve, kijelenti a közgyűlés, hogy az ezen rendelte­téssel biró budai körút mielőbb megfeleló'en kiépíttessék. 3. A gyalog-forgalomra is berendezett összekötő vas­úti hídon a gyalog-közlekedés ismét megnyittassék, mint­hogy azonban a tapasztalás szerint e ponton még nincs akkora forgalom, mely a vámszedéssel kapcsolatos költ­ségeit a kincstárnak fedezhetné, a gyalogközlekedés mind­addig díjtalanul volna megengedendő', mig a forgalom oly mérvet ölt, hogy a vámszedőket és ellenőröket érdemes lesz alkalmazni, önként értetvén, hogy ezen eset beálltával a szedhető vám személyenként itt is csak 1 krajczár leend. 4. A pénzügyminister úrhoz intézendő felterjesztésben hangsúlyozandó a negyedik hid szükségessége, ez okból a magas kormány felkérendő, miszerint abban az esetben, ha a hidvám tiszta jövedelme a 650,000 írt tiszta jövedelmet elérendi, a többlet a negyedik hid építési költségeinek fedezésére szolgáló tőke alapítására fordittassék. 5. Azon előnyök tekintetbe vételével, melyeket az új tarifa a fővárosra kétségkívül gyakorolni fog, a közgyűlés elhatározza, hogy az új vámtarifa életbeléptetésének, valamint a főváros összes kivánatainak a magas kormány részéről történt elfogadása esetére lemond a főváros az új tarifa ténynyé váltának napjától az őt peregyezség alapján illető azon 24,000 frtról, melyet a kincstár a láncz­hid-társulatnak engedett szabadalmi idő lejártáig köteles a fővárosnak évenként fizetni, azon 400,000 frt tőke 67«-os kamata fejében, mely a fővárosnak a lánczhid megváltási árából az emiitett időpont beálltával lészen, a lánczhid társulat jogutódja, a kincstár részéről fizetendő, önként értetvén, hogy a fővárosnak ezen tőke-összegre való igénye teljességében fentartatik. A pénzügyminister úrhoz intézendő kérelemmel egy­idejűleg a belügyminister ur helybenhagyása is kikérendő. A tárgyalás folyamán báró Kaas Ivor fővárosi bi­zottsági tag ur által tett szóbeli indítvány elfogadásával elhatározza a közgyűlés, miszerint a magyar királyi pénz­ügyminister ur külön felterjesztésben felkéressék, miszerint tekintettel, hogy a csavargőzös-társulat szerződése leg­közelebb lejár s hallomás szerint a pénzügyministerium a társulattal a szerződés meghosszabbítása iránt tárgya­3

Next

/
Thumbnails
Contents