Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885

15.2 1885. október 1. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 772 - 773 - 774

16 A közgyűlés az Orczy-kert ügyében eljárt hatósági küldötteknek a nagyméltóságú honvédelmi minister úrral folytatott tárgyalását feltüntető jegyzőkönyvet, valamint a nagyméltóságú honvédelmi jninister urnák e tárgyban folyó évi augusztus hó 28-án 3,099/eln. szám alatt kelt leiratát tudomásul veszi s az összes iratok kiadásával utasítja a ta­nácsot, hogy a leiratban és a jegyzőkönyvben foglalt meg­állapodások tekintetében azokra nézve, a melyek tanácsi hatáskörbe tartoznak, maga intézkedjék, a mennyiben pedig közgyűlési hozzájárulást igényelnek, ide vonatkozó javas­latait minél előbb terjeszsze elő. !772. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a magyar királyi belügyminister urnakabudapest-kassa-duklaiállamút egy részének átvétele ügyében érkezett leiratára. A közgyűlés hozzájárul a tanács előterjesztéséhez s éhez képest az ügyállásnak s a hatóság álláspontjának fel­derítése végett a tárgyalási iratok alapján felvilágosító jelen­tést intéz a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz: egyúttal pedig figyelemmel arra, hogy a magyar kir. államvasutak központi személypályaudvarának felépülése következtében a budapest-kassa-duklai államútnak a fővá­rosba futó szakaszán oly speciális változások állottak be, a melyek ezen útszakasz rendezése és fentartása körül esetleg speciális intézkedéseket is igényelhetnek, felkéretik a nagy­méltóságú magyar királyi belügyminister ur arra is, hogy tekintettel arra, miszerint ezen speciális intézkedések leg­czélszerűbben vegyes bizottsági tárgyalás útján készíthetők elő, ezen speciális rendezési kérdések tárgyalására egy vegyes bizottságnak kiküldéséhez hozzájárulni méltóztassék. !773. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a királyi lakhoz tervezett új út építése tárgyában. A közgyűlés hozzájárul a fővárosi közmunkák tanácsának folyó évi szeptember hó 19-én 3,186. szám alatt kelt átira­tában kifejtett s a tanács által pártolólag előterjesztett azon kívánságához, hogy a királyi palotához a Szarvas­térről kiindulva a fehérvári kapuig tervezett új út­nak létesítése érdekében vegyes bizottság küldessék ki s ehhez képest a főváros részéről ezen vegyes bizottságba G-erlóczy Károly alpolgármestert„továbbá Preuszner József, Nászai Mór és Scheich Károly fővárosi bizottsági tagokat és Heuffel Adolf osztályvezető mérnököt küldi ki. Miről a fővárosi közmunkák tanácsa átiratban, a fővá­rosi tanács az iratok kiadásával jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik s ezen jegyzőkönyv kivonata Gerlóczy Károly, Preuszner József, Nászai Mór, Scheich Károly és Heuffel Adolf uraknak kiadatni rendeltetik. !774. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, Machlup H. fiai czégnek kártalanítás iránt beadott felebbezésére. A közgyűlés a tanácsnak folyó évi 13,500. szám alatt kelt határozatát az abban foglalt indokoknál fogva és a 35,891. számú előterjesztésben foglalt felvilágosítás alapján jóváhagyja s éhez képest a felfolyamodást elutasítja.

Next

/
Thumbnails
Contents