Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885

15.1 1885. szeptember 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 740 - 741 - 742

5 előtt, egyszersmind mélyen érzem, hogy a tisztelt közgyűlés­nek, valamint általában a főváros polgárságának az irántam tanúsított rokonérzületért és bizalomért mennyi hálával és köszönettel tartozom. Mert habár nyugodt öntudattal tekinthetek vissza a közpályán évek hosszú során át teljesített működésemre, melynek legkegyelmesebb elismerését és legfelsőbb jutalmazását találom kineveztetésemben, mégis kétségtelen ténynek tekintem, miszerint ezen legmagasabb kitüntetést főleg azon díszes és fontos állásnak is kell köszönnöm, melyet Budapest főváros élén már 12-ik éve elfoglalni sze­rencsém van, azon állásnak, melyre felséges urunk és kirá­lyunk legkegyelmesebb kijelölése alapján polgártársaim bizalma által emeltettem s melyre mindenkor büszke voltam. Legyen meggyőződve a tisztelt közgyűlés, hogy valamint eddig, ugy ezentúl is oda leend irányozva minden törekvésem, hogy a bennem helyezett megtisztelő bizalomnak megfelelve, a haza, a főváros és polgártársaim közjavát cse­kély tehetségemmel, de teljes erővel előmozdítsam és azon új állásban is, melyre Felséges urunk királyunk legmagasabb kegyelme által meghivattam, hazafiúi és polgári kötelessé­geimnek minden irányban megfeleljek. Fogadja a mélyen tisztelt közgyűlés legőszintébb és keblem mélyéből fakadó hálámnak kifejezését, azon kittintető megtiszteltetésért, melyben engemet részesíteni kegyeskedett és azon őszinte rokonérzületért és bizalomért, melyet irántam tanúsítani méltóztatott; és kérem, hogy további szívességük­ben, rokonérzületükben és jóindulatukban megtartani kegyes­kedjék." A közgyűlés főpolgármester ur szavait szűnni nem akaró zajos éljenzéssel fogadván, az indítványt egyhangúlag hatá­rozattá emeli s annak a mai ülés jegyzőkönyvébe leendő be­igtatását elrendeli. !740. Olvastatik dr. Rácz Károly bizottsági tag ur indít­ványa, az árverési és ajánlati hirdetményeknek a nagyobb napilapokban leendő közzététele tárgyában. Ez indítvány oly felhívással adatik ki a tanács­nak, hogy azt az illető szakbizottmány által indítványozó bizottsági tag ur közbejöttével tárgyaltatván, arra vonatkozó javaslatát mielőbb terjeszsze elő. !741. Olvastatik dr. Országh Sándor bizottsági tag ur indítványa, a főlevéltárnoki állomás minősitvénye és díjazása tárgyában. Oly felhívással adatik ki a tanácsnak, hogy ez indít­ványra vonatkozó javaslatát az illető szakbizottmányok meghallgatásával már a legközelebbi közgyűlésen terjesz­sze elő. A szakbizottmányok tárgyalására indítványozó bizott­sági tag ur is meghívandó. !742. Olvastatik dr. Országh Sándor bizottsági tag ur indítványa, a főmérnöki állomás minősitvénye és díjj ázása tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents