Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885
13. 1885. június 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 575 - 576
18 méltányos áron való esetleges kisajátítására nézve a jóváhagyás kilátásba helyeztetik, tudomásul veszi és további intézkedés végett azon felhívás mellett adja ki az iratokat a tanácsnak, hogy annak idején a közgyűlésnek e részbeni jelentését terjeszsze elő. !575. Tárgyaltatott a bizottmány és tanács előterjesztése, a Hunyady-téri vásárcsarnok költségeinek fedezete tárgyában. A közgyűlés az előterjesztett építési terveket és költségvetést a középitési hetes albizottság által javasolt módosításokkal elfogadja; a detail-vásárcsarnoknak a Hunyadytéren e szerint létesittetésére a tanácsot utasítja s a szükséges költségnek a tanács által javasolt és már több izben, igy nevezetesen a múlt évi 52. szám alatt hozott s a magyar királyi belügyminister ur által azon évi 6,950. *z. alatt jóváhagyott közgyűlési határozattal alkalmazott mód szerint fedezését határozza el; mihez képest ezen a folyamatban levő tárgyalások szerint felveendő nagy kölcsönből létesítendő beruházások programmjába beillesztendő 150,000 forintnyi építési költség az előterjesztett főszámvevői kimutatásban megjelölt, a főváros kezelése alatt levő és részint helybeli pénzintézeteknél 4%-ra, részint pedig állampénztári jegyekben 4%-ra elhelyezett alapokból, még pedig nevezetesen: felében az Erzsébetvárosi templomépitési alapból, felében pedig az összesített letétekből veendő, kötvény nélküli 5%-ot kamatozó előlegekkel lesz fedezendő; mely előlegek legkésőbb a majdan létesítendő nagy kölcsönből lesznek visszatérítendők, ha pedig azok azon czélokra, a melyekre már is kijelölvék, vagy a melyekre rendeltetésüknél fogva fordítandók, előbb fognáuak igényeltetni, akkor visszafizetésükre más alapból lesz hasonló előleg, legvégső esetben pedig valamely helybeli pénzintézetnél megfelelő összegű lebegő adósság idejekorán felveendő. A közgyűlés ezen, nemkülönben múlt évi márezius hó 5-én 143. szám alatt hozott határozatának azon része, melylyel a csarnok jövedelmei terhére egy vásár felügyelői és két csarnokszolgai állomás szerveztetett s a csarnokra vonatkozó használási, kezelési és díjszabályzat megállapittatott, felsőbb jóváhagyást igényelvén, e czélból az összes iratok az építési tervekkel és költségvetéssel a magyar királyi belügyminister úrhoz — hivatkozással folyó évi január hó 7-én 62,982. szám alatt kelt leiratára — újból felterjesztetni határoztatnak. !576. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi, továbbá a pénzügyminister urnák a marhalevelek kiállítása ügyében érkezett leiratára. A közgyűlés magáévá tevén a tanácsnak ezen előterjesztését, éhez képest a földmivelés- ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi minister nrhoz, mint illetékes szakministerhez. nemkülönben a magyar királyi pénzügy4