Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1885
16. 1885. május 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 397 - 398
7 Minthogy pedig ezen szabályrendelet az 1883. évi 55,703. szánni tanácsi határozat folytán már szabályszerííleg kihirdettetett: ennélfogva ezen szabályrendeletnek a fentebbiekhez képest kiigazítandó két eredeti példánya az 1883. évi 56,799., 56,890. és 56,896. tanácsi szám alatt kellő időben beadott 3 rendbeli felebbezés, valamint az összes ügyiratok kapcsán most már jóváhagyás, illetőleg további illetékes határozat hozatala végett a nagyméltóságú magyar királyi belügyminister úrhoz felterjesztetik. !397. Tárgyaltatott a közegészségügyi bizottmány és a tanács előterjesztése, a budapesti beteg tanulók számára rendelő intézet felállítása tárgyában. Tekintettel a tiszti főorvos s a közegészségügyi bizottmány jelentéseiben felsorolt indokokra s a tanács pártoló előterjesztésére, a közgyűlés a budapesti beteg egyetemi polgárok részére egy rendelő intézet felállítására az engedélyt a következő feltételek mellett véleményezi megadandónak: 1. a rendelő intézet helye az előzetes vizsgálat megejthetése végett megnyitás előtt a hatóságnak, illetőleg a tiszti főorvosnak bejelentendő. 2. Az intézet fentartására alakuló egylet arra kötelezendő, hogy a tiszti főorvosnak minden hó 5-ig a lefolyt hóról, minden év február 15 ig pedig a lefolyt évről a betegforgalomra vonatkozó szabályszerű kimutatást mutasson be. 3. Ezen utóbbi feltétel teljesithetése czéljából a beterjesztett alapszabálytervezetnek a rendelő intézetre vonat kozó B. részében a 4. §., mely az igazgató orvos által vezc tendő könyvről szól, akként egészíttessék ki, hogy ezen könyvbe „a betegség neme" is bejegyeztessék. Miről a nagyméltóságú magyar királyi belügyministcr úr, vonatkozással folyó évi 5721/VII. szám alatt kelt rendeletére, feliratilag értesítendő. !398. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány s a tanács előterjesztése, az országház építése folytán szükséges csatorna áthelyezés költségeinek fedezése tárgyában. A tanácsnak a középitési-, pénzügyi és gazdasági bizottmány javaslatai alapján az ügy sürgősségénél fogva felsőbb jóváhagyás reményében tett azon intézkedése, mely szerint az országház építési területén az építkezés következtében megszüntetendő főcsatornának pótlására az V. kerületi Xádor-utcza mentén, az alkotmány- és Báthory-utezák közt egy csatornának a fővárosi közmunkák tanácsa által is helyeselt terv szerint s 5509 írt 20 kr. költséggel leendő kiépítését elrendelte azzal, hogy a kiépítési költségösszegből 3460 frt lOkr. azaz: háromezernégyszázhatvan forint 10 kr. nz országház épitési alap által, a többi 2049 frt 10 kr. azaz: kettőezernegyvenkilencz forint 10 kr. pedig a folyó évi költségelőirányzatban „Vegyes és előre nem látottakra" felvett 240,000 frtból még rendelkezésre álló mintegy 65,000 frtot terhelőleg a főváros által lesz viselendő, és hogy a munka iránti árlejtésnél eredményezendő százalékos •