Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1883

5.1 1883. március 7. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 156 - 157

1883 március 7-iki közgyűlés. 155—157 szám. 45 garanciát nyújtanak; egyhangúlag kijelenti, miszerint a folyamodó vezérlő bizottság által célba vett új, nagyobb szabású s a kor igényeinek megfelelő kereskedelmi akadémiai intézet építésére a tanács javaslatához képest az V. kerületi Honvéd-, Alkotmány-, Kálmán- és Szemere-utcák közt 1007, 1008, 1009, 1010 helyrajzi szám alatt létesítendő s 977D-öl térfogatú és a fővárosi vagyonleltárba négyzetölenkint 60 frt becsárral felvett telket a Kereskedelmi Akadémiának ingyen engedi át, ezen adományozáshoz a következő feltételeket kötvén: 1) E telek a Budapesti Kereskedelmi Akadémiának csakis és kizárólag a Kereskedelmi Akadémiai tanintézet részére szolgáló és használható épület építésére adományoztatik, nem lévén szabad azt valamint magát az épületet sem más célra, vagy különbeni jövedelmezésre használni. 2) Köteles lesz a Kereskedelmi Akadémia az adományozott telek felét 3 év alatt díszes, csakis kereskedelmi akadémiai tanintézetül használható kétemeletes házzal beépíteni, s amennyiben e telek adományozásáról szóló szerződés kelte, illetve a telek átadásától számítandó 3 év alatt a telek fele be nem építtetnék, illetőleg az intézet nem létesíttetnék, köteles leend a Kereskedelmi Akadémia a főváros egyszerű felhívására a teleknek mai becsárát megfizetni; ha pedig az Akadémia e felhívásnak meg nem felelne, jogában lesz a fővárosnak mint adományozónak az adományozott egész telket tőle egyszerűen tanácsi határozat alapján visszavenni s azzal bármi célra szabadon rendelkezni a nélkül, hogy a Kereskedelmi Akadémia e miatt bármi joggal vagy igénnyel léphetne fel. 3) A telek másik felét köteles az akadémia annak átadásától számítandó 10 év alatt szinte egyöntetűleg az első felén levő épülettel és ugyanazon magasságban beépíteni; amennyiben pedig az Akadémia e kötelezettségének meg nem felelne, köteles lesz a főváros egyszerű felhívására a teleknek akkor kitüntetendő becsér­tékét megfizetni, ennek nem teljesítése esetén pedig a főváros jogosítva leend a telket visszavenni s felőle szabadon rendelkezni, a Kereskedelmi Akadémiának ez esetben sem maradván fenn semminemű joga és igénye. 4) A telek az Akadémiának az adományozásról szóló szerződés jóváhagyásával egyidejűleg adatik át birtokába s telekkönyvi tulajdonjoga bekebelezésére is ugyan­azon alkalommal adatik meg az engedély, kijelentvén, hogy a tulajdonjog bekebe­lezésével egyidejűleg az adományozás összes feltételei is bekebelezendők lesznek. 5) Az Akadémia sem a telket sem az azon létesítendő intézeti épületet, sem részben, sem egészben másnak át nem engedheti s át nem ruházhatja. Ha mindazonáltal a létesítendő tanintézeti épület bármily körülményeknél és viszonyoknál fogva mint Kereskedelmi Akadémia megszűnnék s az más valamely célra fordíttatnék vagy eladatnék, köteles lesz az Akadémia a telek akkori becsárát a fővárosnak megfizetni. 6) Kötelezi magát a Kereskedelmi Akadémia, hogy a létesítendő új tanintézeté­ben a fővárosi tanács által ajánlandó 12 budapesti származású s illetőségű szegény sorsú, jó magaviseletű és tanulmányaiban legalább jó előmenetelt kimutató ifjút a kereskedelmi akadémiai tanfolyam megfelelő osztályában és tantárgyaiban ingyen kellőleg fog oktattatni. 7) Kiköttetik, hogy a Kereskedelmi Akadémián a tannyelv valamint most, úgy jövőben is a magyar legyen. ­8) Minden ezen telek adományozásából keletkező vagy arra vonatkozó bélyeg és bármi más illetékeket a Kereskedelmi Akadémia sajátjából és egyedül tartozik viselni. 9) Végül a telek beépítését illetőleg köteleztetik az Akadémia a szerződés megkötésétől számítandó 1 év alatt a végleges építési tervet a hatóságnak bemu­tatni, s ennek alapján fog a teleknek mily alakban és kiterjedésben leendő beépítése meghatároztatni. Az ekként adományozott telek értéke 25,000 frtot meghaladván az adomá­nyozásra vonatkozó ezen határozat végrehajtása az 1872: XXXVI. törvénycikk 1. fejezete 4. §. b) pontja szerint felsőbb jóváhagyást igényelvén, ezen közgyűlési határozat az iménti törvénycikkre való hivatkozással, jóváhagyás végett a nagyméltóságú magy. kir. belügyminiszter úrhoz felterjeszteni rendeltetik. !156. Tárgyaltatott a pénzügyi és gazdasági bizottmány és tanács előterjesztése a Kőbányai-uton 8628 helyrajzi szám alatt fekvő 2746 |_j-öl teleknek a Ganz-féle vasöntöde és gépgyár részvénytársaság részére leendő eladása tárgyában. Folyamodó Ganz és Társa vasöntöde és gépgyár részvénytársulat kérvényére a pénzügyi és gazdasági bizottmány és a tanács javaslata alapján a közgyűlés a Kőbányai-út mentén 8628 helyrajzi szám alatt levő a folyamodó részvénytársulat tulajdonát képező vasúti kocsigyár mellett hosszad háromszögben a Kőbányai-útra néző 2746 Qj-öl térfogatú, a mérnöki térrajzon 8624/a/ll. helyrajzi számmal jelelt városi telket négyzetölenkinti 4 írtjával a Ganz és Társa vasöntöde és gépgyár részvénytársulatnak eladni határozza. Miről további intézkedés végett a tanács tárgyiraton értesíttetik tárgyira 1 kiadátával. !157. Tárgyaltatott a közoktatásügyi bizottmány és a tanács előterjesztése a fővárosban felállítandó új gimnázium tárgyában érkezett miniszteri leiratra. Küfcsyülési jegyzőkönyv 1883 12

Next

/
Thumbnails
Contents