Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1883

12. 1883. június 13. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 430 - 431 - 432 - 433 - 434 - 435 - 436 - 437 - 438 - 439

1883 június 13-iki közgyűlés. 430—439 szám. 103 !430. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése a wesselényiutcai 4590—4592 helyrajzi számú telek bérbeadása tárgyában. A fővárosi tanács azon bejelentett intézkedése, hogy a VII. kerületi Wesselényi­utca 4590—4592 szám alatt fekvő 27859 D-öl területű városi telket folyó évi június hó l-jétől számítandó 3 egymás után következő évre, vagyis 1886 évi május hó végéig, évi 20 frt azaz húsz forint bér mellett s negyedévi felmon­dással Várkonyi István vállalkozónak öntözőkocsik elhelyezésére oly kikötéssel bérbeadta, | miszerint bérlő a fenti telken levő kerítést saját költségén kijavít­tatni s folytonosan jó karban tartatni köteles, a közgyűlés által utólagosan jóvá­hagyatik s erről a fővárosi tanács tárgyiratok kiadásával értesíttetik. !431. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány és tanács előterjesz­tése a VI. kerületi Hunyadi-téren fekvő három városi telek eladása iránt tartott árverés eredményt tárgyában. Minthogy a pénzügyi s gazdasági bizottmány és a tanács jelentése szerint a Hunyadi-téri 4012/a.,4012/b.,4012/c. helyrajzi számú telkek eladása végett kitűzött árverésen vevő nem jelentkezett, a közgyűlés ezen telkek eladását egyelőre függőben hagyatni rendeli s erről a fővárosi tanácsot tárgyiraton értesíti. !432. Tárgyaltatott a pénzügyi-gazdasági bizottmány és tanács előterjesztése, a Pesti Szegénygyermekkórház-egyesület ellen kiszabott 14 frt 40 kr. engedelmi díj tárgyában. A Pesti Szegény gyermekkórház-egyesület azon kérelmének, hogy "a terhére folyó évi 200 kiszabási szám alatt előírt 14 frt 40 kr. engedelmi díj fizetésének terhe alól felmentessék, hely nem adatik, hanem tekintettel folyamodó egyesület humanisztikus működésére, a pénzügyi s gazdasági bizottmány és a tanács javaslatának elfogadása mellett az egyesületnek ezen tartozása törlesztésére, a jótékony egyletek és intézetek segélyezésére felvett költségvetési összegből segélyképen hasonló összeg, vagyis 14 frt 40 kr. szavaztatik meg. Miről a fővárosi tanács további intézkedés végett tárgyiraton értesíttetik. !433. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése Biedermann János italmérési enge­délye tárgyában. A tanács előterjesztése alapján kivételesen megengedi a közgyűlés, hogy Biedermann János a részére a VI. kerületi elüljáróság által 1879 évi 6680 szám alatt kiadott italmérési engedély alapján, mely engedély az üzletnek 2 éven át szünetelése folytán az italmérési szabályzat 12. §-a értelmében immár elévült, a korcsmaüzletet újból gyakorlatba vehesse, azonban csak oly feltétel alatt, ha az üzletet legkésőbb ez évi harmadik negyed folyama alatt megnyitja s ezen körül­ményt az illetékes kerületi elöljáróságnak szabályszerűen bejelenti. Miről a fővárosi tanács további intézkedés végett tárgyiraton értesíttetik. !434. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése Reiner József és nejének átiratási és engedelmi díj kiszabása elleni felfolyamodványa tárgyában. A fővárosi tanácsnak folyó évi ápril 30-án 17,276 szám alatt kelt határozata, mely szerint Reiner József és neje az iránti kérelmének, hogy a terhökre 1882 évi 605 kiszabási szám alatt előírt'901 frt 60 kr. városi 1%-os átiratási s engedelmi díj leszállíttassék, hely nem adatott, indokainál fogva helybenhagyatik és Reiner József s neje ezen tanácsi határozat ellen benyújtott felfolyamodásával elutatasíttatik. Miről a fővárosi tanács további intézkedés végett tárgyiraton értesíttetik. !435. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése a központi adópénztárnál folyó évi ápril 17-én megtartott rendes pénztári vizsgálat eredménye tárgyában. A tanács azon bejelentése, hogy a központi adópénztárnál folyó évi ápril 17-én tartott rendes pénztári vizsgálat alkalmával a pénztár rendben és szabályszerűen kezelve találtatott, a közgyűlés által tudomásul vétetik s tárgyirat a tanácshoz !436. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a központi adópénztárnál folyó évi május 1-én megtartott rendes pénztári vizsgálat eredménye tárgyában. A tanács azon bejelentése hogy a központi adópénztárnál folyó évi május hó 1-én megtartott rendes pénztári vizsgálat alkalmával a pénztár rendben és szabályszerűen kezelve találtatott, a közgyűlés által tudomásul vétetik s tárgyirat a tanácshoz visszaszármaztatik. !437. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a Szegény gyermekkórház-egyesület által létesített ágyalapitvány tárgyában. . A Pesti Szegény gyermekkórház-egylet azon bejelentése, hogy újonnan épült Üllői-úti kórházában, Budapest főváros címén 5 ágyat állít fel, tudomásul vétetik !438. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, néhai Sieber Károly által tett alapít­ványról kiállítandó okirat tárgyában. A közgyűlés a tanács által előterjesztett, néhai Sieber Karoly által tett 2000 pengő frt vagyis osztrák értékű 2100 frt alapítványról kiállított oklevéltervezetét, mely szerint a főváros által kezelendő alapítvány évi kamatja egy nőcseléd kiházasítására fordí­tandó, elfogadja, s azt jóváhagyás végett a magy. kir. belügyminiszter úrhoz felter­jesztetni rendeli. !439. Tárgyaltatott a tanács előterjesztése, a Budapesti Első Gyermekmenhely­egylet Istvántelki Földműves- és Kertészképezdéjében városi árvák elhelyezése tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents