Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1882
23.1 1882 november 22. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 747 - 748 - 749 - 750 - 751 - 752 - 753
1882 november 22-iki közgyűlés. 746—753 szám. 169 délután 4 órakor mindaddig folytattatni fog, míg a költségvetés tárgyalása befejeztetik. A jegyzőkönyv hitelesítésére saját elnöklete mellett Fuchs Gusztáv, Takácsy Miklós, Cséry Lajos, Morlin Imre, Gschwindt Mihály, Schmaltz Károly, Forgó István, Mandl Ferenc, Frey József, Heinrich István, Mészner József, Nagy István, Stern Adolf, Németh Antal bizottsági tag s a tanács részéről Gerlóczy Károly s Kada Mihály alpolgármester, végre Lampl Hugó főszámvevő urakat kéri fel. !747. Főpolgármester úr bejelenti, hogy Nagy Lajos dr. főjegyző akadályoztatása folytán a maj ülés jegyzőkönyvének vezetésével Márkus József tanácsjegyzőt bízta meg. Tudomásul vétetik. !748. Főpolgármester úr bejelenti, hogy királyné Őfelsége legmagasabb névünnepe alkalmából a főváros közönsége, valamint az Őfelsége legmagasabb nevét viselő szegény- és árvaház részéről küldöttségileg nyilvánított hódolatteljes üdv- és szerencsekivánatokat legfelsőbb köszönetének kifejezése mellett legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztatott. Lelkes éljenzés között hódolatteljes tisztelettel tudomásul vétetik. !749. Főpolgármester úr bejelenti, hogy az Obál Ferenc III. osztályú alügyésznek II. osztályú alügyésszé történt megválasztatása folytán üresedésbe jött III. osztályú alügyészi állomásra a kijelölő választmány folyamodók közül a következőket jelölte ki: 1) Csete Kálmán, 2) Baintner Imre, 3) Szarvasy József dr., 4) Borbás Gáspár urat. Elnök úr felkéri a közgyűlést, hogy a választás megtartása tekintetében intézkedni méltóztassék. Az üresedésben levő III. osztályú alügyészi állomásra bemutatott kijelölés tudomásul vétetvén, a választás a folyó évi december hó 6-án tartandó rendes közgyűlés napirendjére tűzetik ki azzal, hogy a szavazás golyóvetéssel leend foganatosítandó. A délutáp 3—5 óráig folytatandó választás vezetésére, a szavazatok beszedésére és megszámlálására Takácsy Miklós úr elnöklete és Mendl István úr alelnökiére mellett Bernatsky Antal, Cselka Nándor, Freiszléder Nándor, Gardos Károly, Gebhardt József, Heinrich István, Kölber Alajos, Kunewalder L..M., Mandl Ferenc, Mérő János, Osztoics Mihály, Piatrik Ferenc, Röser Miklós, Szuper László, Wahrmann Sándor és Vidéky János urakból álló küldöttség kéretik fel. Miről a szavazatszedő küldöttség minden egyes tagja és a főjegyző úr jegyzőkönyvi kivonaton értesítendő. !750. Főpolgármester úr bejelenti, hogy a Budapesti Kereskedelmi Akadémia folyó hó 26-án üli meg alapításának 25-ik évfordulóját, s ez ünnepélyre 20 meghívót küldött. Felkéri ennek folytán főpolgármester úr azon bizottsági tag urakat, kik az ünnepélyen megjelenni kivannak, hogy a meghívó átvétele végett a főpolgármesteri hivatalban mielébb jelentkezni szíveskedjenek. Tudomásul vétetik. !751. Főpolgármester úr bejelenti, hogy Rock István bizottsági tag folyó hó 10-én elhalt. A megboldogult már fennállott szabad királyi Pest városánál, valamint a fővárosok egyesítése óta is állandóan tagja volt a törvényhatósági bizottságnak s e tisztének mindenkor buzgón és lelkiismeretesen megfelelt. Azonkívül az elhunyt a gépipar terén is kiváló érdemeket szerzett s általánosan tisztelt névre tett szert. Főpolgármester úr a közgyűlés helyeslő nézetével remél találkozni, midőn indítványozza, hogy a közgyűlés Rock István elhunyta felett érzett fájdalmának jegyzőkönyvileg kifejezést, adjon. Ez elnöki előterjesztést a közgyűlés megindulással fogadja s elhatározza, hogy Rock István elhunyta felett érzett fájdalma jegyzőkönyvileg megörökíttessék, !752. Főpolgármester úr bejelenti, hogy Fabiny Teofil a birói pályán s az egyházi téren való nagymérvű elfoglaltsága miatt bizottsági tagságáról lemond; felkéri egyúttal a közgyűlést, hogy az ekként megüresedett bizottsági tagsági állomásra a soron következő póttagot behívni méltóztassék. A közgyűlés Fabiny Teofil lemondását mély sajnálatának kifejezése mellett tudomásul vévén, az értékképviselők sorában ekként megüresedett állomásra a soron következő póttag: Groglott Péter úr behívatását elhatározza. Felhivatik ennélfogva nevezett bizottsági tag úr, hogy helyét a közgyűlésben elfoglalni, előzetesen pedig a főpolgármester úrnál jelentkezni szíveskedjék. Miről Fabiny Teofil és Groglott Péter urak, valamint az igazoló választmány jegyzőkönyvi kivonaton értesítendők. !753. Főpolgármester úr bejelenti, hogy Wagner Géza dr. értékképviselő póttag e tisztéről lemondott. Úgy Wagner Géza, mint az elhunyt Rock István azon bizottsági tagok sorába tartoztak, kiknek mandátuma e hóban lejár, főpolgármester úr ennélfogva Rock István helyére a sorban következő póttag behívását nem tartja szükségesnek és indokoltnak, hanem indítványozza, hogy a változásokról szükséges intézkedések megtétele végett az igazoló választmány értesíttessék. . A közgyűlés főpolgármester úr előterjesztését elfogadván a bizottsági tagok sorában Rock István elhunyta és Wagner Géza dr. lemondása folytán beállott változáKozgyűlési jegyzőkönyv 1882. .43