Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1881
4/1. 1881. február 16-án tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 100. Jegyzőkönyv hitelesítése - 101. Szegényházi, árvaházi és köztemetői alapok 1881. évi költségvetésének miniszteri jóváhagyása - 102. Polgári iskolai tanítói állások szervezéséről szóló 778/1880. kgy. határozat jóváhagyása
28 ma illetékes fegyelmi hatóságot képezik, elfogadtatván, Polónyi Géza azon indítványa, hogy a főkapitány fegyelmi hatósága ugyanaz legyen, mely az első folyamodású törvényszékek elnökei felett bíráskodik, a közgyűlés által mellőztetik. Az 52. §-ra vonatkozó észrevételezés mellőzésével Polónyi Géza bizottsági tag indítványának elfogadásával az esk ümintából a császári cím kihagyása, mint ez tettleg érvényben levő hazai törvényeinkben is van, kérelmezendő, ugyanezen szakasz következő kitétele, "a szolgálatot felmondás nélkül el nem hagyom", mint felesleges, kihagyandó lenne. A bizottmány azon észrevétele, hogy a törvényben a rendvéd és rendőr fogalma szabatosan körülírandó, elfogadtatik. Az ekként elfogadott elő terjesztés felirati alakban az országgyűlés képviselőházához mielőbb felterjesztetni határoztatik. 99. Színházakról és mutatványokról szóló szabályrendelet tárgyalásának elhalasztás a [41/a.] [Előterjesztés] Minthogy a színházak és mutatványok ügyének rendezése tárgyában előterjesztett szabályrendeleti javaslat tárgyánál fogva nem sürgős természetű, [Határozat] a közgyűlés az idő előhaladottsága miatt tárgyalásába nem bocsátkozván, azt a legközelebbi rendes közgyűlés napirendjére határozza felvétetni. Erre főpolgármester úr a közgyűlést bezárja. 4/1. 1881. február 16-án tartott közgyűlés jegyzőkönyve 100. Jegyzőkönyv hitelesítése [43/a.] [Előterjesztés] Főpolgármester úr a közgyűlést délután 4 órakor megnyitja, s annak kijelentésével, hogy amennyiben a napirend tárgyai elintézést nem nyernének, a közgyűlés holnap délután 4 órakor folytattatni fog, a jegyzőkönyv hitelesítésére [Határozat] saját elnöklete alatt Morlin Imre, Rökk Szilárd, Forgó István, Anderlik Ede, Frey József, Szaczelláry György, Atlass Samu, Nagy István, Mészner József, Sztupa György, Wahrmann Sándor és Krausz Lajos bizottsági tag urakat, a tanács részéről pedig Gerlóczy Károly alpolgármester urat kéri fel. 101. Szegényházi, árvaházi és köztemetői alapok 1881. évi költségvetésének miniszteri jóváhagyása [44.] [Előterjesztés] Olvastatott a m. kir. belügyminiszterúrnak a folyó évi január hó 31-én 5545/80. sz. alatt kelt leirata, mellyel a szegényházi, dologházi, József fi, - és Erzsébet leányárvaházi,, továbbá a Mayer-féle árvaházi, és köztemetői alapok, 1881. évre megállapított költségelőirányzatát jóváhagyja. [Határozat] Ezen belügyminiszteri leirat tudomásul vétetvén, további intézkedés végett a tanácsnak kiadatik. 102. Polgári iskolai tanítói állások szervezéséről szóló 778/1880. kgy. határozat jóváhagyás a [44.] [Előterjesztés] Olvastatott a m. kir. belügyminiszter úrnak folyó évi január 8-án 679. sz. alatt kelt leirata, mellyel a polgári iskolákhoz három szépírás-tanítói állomás