Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1880

25. 1880. november 22-23-24-én folytatólagosan tartott rendkívüli és rendes közgyűlésének jegyzőkönyve - 738. Jegyzőkönyvhitelesítés - 739. Budapest főváros törvényhatóságának 1881-ik évi költségvetése

273 elvét kellő‍leg érvényesíteni nem lehet, másrészt ezen átutalási eljárás miatt az ügykezelés bonyolodottá, és felette nehézkessé válik, 's ezáltal a közigazgatás azon fő‍ kellékét, hogy az gyors, jó és pontos legyen, nélkülözni kénytelen; és kijelentve azt is, hogy ezen létező‍ bajt nem annyira az adminisztrációra hivatott közegeknek, mint fő‍képpen azon létező‍ rendszernek tulajdonítja, mely a fő‍város egyesítése folytán életbe lépett, de szerzet tapasztalatok folytán változtatást igényel: tekintetbe véve azt, hogy ezen cél elérése végett kiküldött többrendbeli bizottmányok, valamint a Tanács munkálkodásai eredményre nem vezettek, a közgyű‍lés utasítja a Tanácsot, miszerint a fő‍városi közigazgatási ügykezelés módosítása iránti javaslatát a közgyű‍léstő‍l nyert utasításhoz képest mostantól számított fél év alatt a közgyű‍lésnek mutassa be. I. Községi alap. Fedezet. I. Rendes bevételek. A.) A községi alap: rendes bevételek A. I-IV. fő‍rovatai változatlanul elfogadtatnak; tekintve pedig, hogy az 1880-ik évi költségelő‍irányzat tárgyalása alkalmából a közgyű‍lés a fő‍városi javadalmak revízióját rendelte el akként, hogy ennek eredménye a jelen költségvetés tárgyalásánál terjesztessék elő‍; a Tanácsnak erre nézve elő‍adott azon jelentése, mely szerint ezen nagy fontosságú ügy a Javadalmi, Pénzügyi-gazdasági Bizottmány, s a Tanács által tárgyaltatván, a kérdés megoldásához szükséges adatok beszerzése mondatott ki, s erre határidő‍ül ez évi szeptember vége állapítatván meg, az azok alapján felveendő‍ bizottmányi tárgyalások befejezése ez év végére helyeztetett kilátásba; a közgyű‍lés figyelembe véve, miszerint a javadalmi díjjegyzékek 1882. évi április hó 1-ig meg nem változtathatók, a Tanács indokolt jelentésének tudomásul vétele mellett a javadalmak átvizsgálását a Pénzügyi, Gazdasági Bizottmánynak e célból a fő‍számvevő‍ egyéb folyó teendő‍k teljesítése alól felmentetése iránti javaslata mellő‍zésével a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmány feladatává teszi, akként, hogy munkálatait a fő‍számvevő‍ közbenjöttével, szem elő‍tt tartva azt, hogy a változtatandó díjjegyzékek kormányilag helybenhagyatása, s a javadalmak bérbeadása már a jövő‍ év folyamában minden esetre eszközlendő‍ lesz, jövő‍ 1881. évi március hó végéig fejezze be, s annak eredményét terjessze elő‍. Az V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XIV., XIV/a., XV., XVI. fő‍rovatok a Tanács javaslata szerint változatlanul elfogadtatnak. A XVII. fő‍rovat alatt cselekvő‍ tő‍kék kamataiból várható 253.568 forint bevételi fő‍összeg a Pénzügyi, Gazdasági Bizottmány javaslatának megfelelő‍leg, mely szerint a 6 milliós kölcsönbő‍l nyert pénzek egy részén vett kincstári utalványok 4 1/2 % kamataiból, s a takarékpénztárak által idő‍közben emelt kamatok különbözetébő‍l mintegy 60.000 forint többlet bevétel bizton várható, 60.000 forint kamatösszeg hozzáadásával 313.568 forintban állapíttatik meg. A XVIII-XXXI. tételek a Tanács javaslata szerint változatlanul elfogadtatnak. II. Rendkívüli bevételek. XXXII-XXXVIII. Ezen bevételek a megfelelő‍ kiadások tételeivel lévén szoros összefüggésben, ezek miként megállapítását a közgyű‍lés a rendkívüli kiadások tételeinél határozandja el. III. Ingatlanok értékesítésébő‍l című‍ XXXIX. fő‍rovat alatti 41.580 forintos bevételi tétel elfogadtatik. Ezek szerint a rendes bevételek összege 6.149.304 forintban állapíttatik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents