Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1880

23. 1880. október 27-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 695. Iparrajziskolák felügyeletére vonatkozó fővárosi határozat jóváhagyása - 696. Az 1881. évi közköltségelőirányzatnak kellő időben leendő megállapításáról és felterjesztéséről belügyminiszteri körrendelet - 697. Orvos és szülésznők okleveleinek bemutatása és kihirdetése - 698. Az elemi iskolai testnevelés helyzete – válasz Matolay Elek közgyűlési képviselő interpellációjára

255 A megérkezés napján a fő‍város – különösen pedig azon utcák, melyeken a menet áthalad – feldíszíttetnek. A helybeli ipartársulatok, testületek és egyletek felkérendő‍k, hogy ez alkalommal zászlóikkal vonuljanak, s az utcákon két oldalt sorfalat képezzenek. A várbeli Ferenc-József kapu ez alkalommal diadalívképpen feldíszíttetik. A királyi várpalota fő‍lépcső‍jén 100 fehérbe öltözött leány sorfalat képez, s a fenséges pár elé virágokat szór. 2.) A megérkezés napjának estélyén az egész fő‍város kivilágíttatik – amelyben való részvételre a közönség –, társulatok, intézetek és testületek külön felkéretnek. A közterek és városi középültek kivilágítása a fő‍város által eszközöltetik. A kivilágítás tartama alatt az utcákat katonai zenekarok járják be, mi végbő‍l megfelelő‍ intézkedésre a helybeli fő‍hadparancsnokság felkérendő‍. A Dunán, illető‍leg a Lánchídon a fő‍város által tű‍zijáték rendeztetik. 3.) Az ünnepély egyik napján polgári bál rendeztetik a Vigadó termeiben. Ő‍ Fenségeiket a lépcső‍ alján a bizottmány fogadja, s a fenséges asszonynak díszes virágcsokrot nyújt át. 4.) Az ünnepélyességek egyik napján a Nemzeti Színházban, egy más napon a Népszínházban díszelő‍adás, 5.) s a helybeli dalegyletek közremű‍ködésével díszmatiné rendeztetik. 6.) A városligeti Átló út Stefánie útnak elneveztetik. 7.) Az Erzsébet leányárvaházban tíz árva részére „Stefanie” alapítvány tétetik. 8.) Fenségeik eltávozásuk alkalmával a rendező‍ bizottmány s a Törvényhatósági Bizottság tagjai által a pályaudvarban ünnepélyesen fogadtatnak, üdvözöltetnek, s a Fenséges Asszonynak díszes virágcsokor nyújtatik át. II. Ez alkalommal elhatározza továbbá a közgyű‍lés, hogy a császári kir. trónörökös fő‍herceg legmagasabb egybekelésének emlékére – s a fő‍városi törvényhatóságnak a fő‍hercegi pár iránti legmélyebb hódolatának állandó jelképéül –, az egybekelés alkalmából a fő‍hercegnő‍nek egy nemzeti nő‍i díszöltönyhöz való, drágakövekkel kirakott magyar zománcos ékszer – mint nászajándék –, ajánltassék fel. Ezen mű‍tárgy a Fenséges fő‍hercegnő‍nek a mennyegző‍i ünnepély alkalmával Bécsben tisztelgő‍ küldöttség által a felirat és aranyéremmel együttesen lesz átadandó. A fönnebb megállapított program folytán felmerülő‍ kiadások fedezetére a közgyű‍lés összesen 75 (hetvenöt) ezer forintot – éspedig 25 ezer forintot a külső‍ ünnepélyességek –, ötvenezer forintot azonban a nászajándék céljára ezennel megszavaz, olyképpen, hogy az ezen összegbő‍l a f. évben szükséglendő‍ rész a f. évi költségvetés „Elő‍re nem látott kiadások” rovata alatt lészen elszámolandó, a másik rész pedig az 1881. évi költségvetésben „Rendkívüli kiadások” rovata alatt lesz felveendő‍. Végül a közgyű‍lés a megállapított program végrehajtása tekintetében szükségelt teendő‍k teljesítésére a fő‍polgármester úr elnöklete alatt kiküldve volt bizottmányt kéri fel, tagjainak számát azonban Thaisz Elek, br. Podmaniczky Frigyes és Rákosi Jenő‍ bizottsági tag urak kiküldésével kiegészíti.

Next

/
Thumbnails
Contents