Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1880
15. 1880. június 23-24-én folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 445. Az Alsóduna-parti 5-6. sz. telkek bérbeadása az Első Spodium és Csontlisztgyár Részvénytársulatnak - 446. A Magyar Tudományos Akadémiával kötött alagút-bérleti szerződés meghosszabbítása - 447. Az 1879. évi fővárosi zárszámadás és vagyonleltár elfogadása
168 Tanácsnak abbeli sikeres törekvése felett, hogy míg a főváros háztartása pár év előtt hiánnyal küzdött, ez alkalommal sikerült már a hiányt nemcsak pótolni, hanem, miként a zárszámadás eredménye tanúsítja, azt jelentékeny felesleggel lezárni. Ezen zárszámadás tárgyalása folyamában a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmány által a községi adópótlék és házbérkrajcárok beszedési módozatának más alapra való fektetése iránt tett indítványokra, valamint a tanácsi jelentésben foglalt egyéb előterjesztésekre nézve határozatilag kimondja a közgyűlés, miszerint a.) a Tanács által felhozott alapos indokoknál fogva a jelzett adónemek beszedése iránt fennálló módozatokat továbbra is fenntartja; b.) miszerint jelen zárszámadás kedvező eredményének szem előtt tartásával törekvését oda fogja irányozni, hogy a lakosság csakis a valódi szükséglet mérvéhez képest adóztattassék meg, s amennyire lehetséges, a közönség a megadóztatásban kíméltessék; c.) határozatilag kimondja a közgyűlés, hogy a zárszámadásban rendelkezhető pénztári maradványképp már az 1880. évben befolyt 72.641 forint 81 1/2 krajcár s ez után még befolyandó felesleg az 1876. évi július 7-én kelt 462. sz. közgyűlési határozattal alakíttatni rendelt kezelési alap létesítésére fordíttassék; d.) a Fővárosi Likvidáló Bizottmány sikeres további működhetésének biztosításával a tanácsi jelentés szerint kívánt s egyenkint legfeljebb 2 forinttal fizetendő 3 szakdíjnoknak 1880. szeptember 3-tól további egy évre alkalmazása engedélyeztetik. e.) Tekintettel arra, hogy a vagyonleltárban a budai 2 millió forintnyi sorskölcsön alaptőkéi kisebb kamatok mellett nagyrészt takarékpénztárakban vannak elhelyezve: utasíttatik a Tanács, miszerint a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmány abbeli javaslata felett, hogy ezen pénzek jó árfolyamú és kamatú kötvények vásárlásába fektettessék, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmánynál tárgyalást indítson, s megállapodásáról szóló jelentését határozat végett annak idején terjessze elő; végre f.) a bizottmányilag újból készített fővárosi vagyonleltár elfogadtatik, s a közgyűlés által megállapíttatik. Az ekképp átvizsgált és megállapított 1879-diki zárszámadás kedvező eredménye alkalmábul szolgál a közgyűlésnek arra, hogy mindazoknak, kik a főváros háztartásának ekképpeni rendezése körül ügyszeretettel, buzgalommal és kitartással fáradoztak – elismerését nyilváníthassa; – s ezért a Pénzügyi és Gazdasági Bizottmány ez iránybani indítványának elfogadásával kedves kötelességének ismeri a közgyűlés a fővárosi Tanácsnak s ezzel együtt Lampl Hugó főszámvevő úrnak maga részéről teljes elismerését nyilvánítani; mely elismerésének, midőn törvényhatósági jegyzőkönyvében ezennel kifejezést ád, erről a Tanács elnökét, Kamermayer Károly polgármester urat jegyzőkönyvi kivonaton értesíteni rendeli. Ezen zárszámadás egy eredeti hivatalos példányban az egyes tételeket igazoló okmányokkal együtt az 1872. évi XXXVI. tc. 95. §-a értelmében felülvizsgálat végett a nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter úrhoz az ide vonatkozó jelentésekkel és közgyűlési határozattal együtt felirat kíséretében felterjeszteni rendeltetik.