Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1880
14. 1880. június 9-10-én folytatólagosan tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 364. A budai vízmű II-dik számú szivattyútelep és vízmedence, valamint III. számú vízmedence létesítéséhez szükséges telkek megvásárlása
142 Azon kérdésnek újabbi tárgyalása, ha vajon a jelenlegi tisztifőorvos úr az egészségi igazolványi díjak fele részének élvezetében saját személyére nézve meghagyassék-e – a m. évi november 26-án 788. sz. alatt kelt határozattal a jelen előterjesztés alkalmára tartatván fenn –, tekintettel arra, hogy a tanácsi előterjesztésben részletesen felsorolt intézkedések az egészségi igazolványi díjak fele részét a tisztifőorvosnak kezdettől fogva szakadatlanul biztosították, tekintettel továbbá arra, hogy azon indokok, melyek alapján ezen jövedelem élvezetében a tisztifőorvos úr az 1876. évi 680. közgyűlési határozattal a tisztújításig meghagyatott, jelenleg is fenn forognak; tekintettel végül arra is, hogy a m. évi 726. sz. közgyűlési határozat jóváhagyását megtagadó belügyminiszteri leirat azon indoka, mely szerint a fővárosi állomásra való választás befolyásolásnak tétetnék ki, ha az azzal járó illetmények megállapítása a választás esetleges eredményétől függőnek mondatnék ki, a választás befejezése után többé fenn nem áll, a közgyűlés a jelenleg működő tisztifőorvost, dr. Patrubány Gergely urat az egészségi igazolványi díjak fele részének élvezetében saját személyére nézve továbbra is meghagyatni határozza. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az összes iratok a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztendők. 364. A budai vízmű II-dik számú szivattyútelep és vízmedence, valamint III. számú vízmedence létesítéséhez szükséges telkek megvásárlása [208/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a budai vízmű építési bizottmány és a Tanácsnak az I. kerületi katonai kórház tájékán létesítendő II-dik számú szivattyútelep és vízmedence, továbbá a szervita kunyhó közelében létesítendő III-dik számú vízmedence helyéül kijelölt telkek megszerzésére vonatkozó javaslata. [Határozat] A közgyűlés a budai vízmű építési bizottmány és a Tanács javaslatához képest az I. kerületi katonai kórház tájékán létesítendő II-dik sz. szivattyútelep és vízmedence helyéül kijelölt telkek tulajdonosai részéről telkeik eladása iránt tett alábbi ajánlatok, úgymint Laumann József ajánlatát, mely szerint a budai 5003. sz. telekjegyzőkönyvben 7108/a.1. hrsz. alatt foglalt, telekkönyv szerint 1468 ölet tartalmazó, úgy nemkülönben a budai 5004. sz. telekjegyzőkönyvben 7108/b. hrsz. alatt foglalt, telekkönyv szerint 1 hold 666 ölet tartalmazó kétrendű szőlőtelket, melyek kataszteri felmérés szerint együtt 3786.2 ölet foglalnak magukban, ölenként 2 forint 50 krajcár, azaz kettő forint 50 krajcárért és Tahedl Cajotánnak neje volt özv. Weisz, szül. Berger Borbála mint társtulajdonos nevében is tett ajánlatát, mely szerint a budai 6107. sz. telekjegyzőkönyvben 7108/a.2. hrsz. alatt foglalt, telekkönyv és kataszteri felmérés szerint 800 ölet tartalmazó szőlő telkét ölenként 2 forint