Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1879

17. 1879. július 23-án tartott közgyűlés jegyzőkönye - 500. Dr. Weisz Bélának a Statistikai Hívatal szaksegédjének felruházása aligazgatói címmel - 501. Özv. Földváry Pálné született Géczy Borbála végkielégítése - 502. Felterjesztés a honvédelmi miniszterhez a katona beszállásolási törvény végrehajtására kiadott miniszteri utasítás némely pontja ellen

190 Ezen előterjesztéssel kapcsolatosan elnöklő főpolgármester úr bejelentvén, hogy Gardos Károly V. kerületbeli és Nasztl Mór IX. kerületbeli összeírási küldöttségi tagok - azok okból, mert az illető kerületekben lakni és birtokosok lenni megszűntek - ezen tagságról lemondottak: a közgyűlés az V. kerületbeli összeírási küldöttségbe rendes tagul Vogel Péter urat, a IX. kerületbeli összeírási küldöttségbe rendes tagul Prückler László eddigi póttag urat, ennek helyére pedig póttagul Fáczányi Ármin urat közfelkiáltással megválasztja. A f. évi 469 sz. a. kelt, valamint a jelen közgy. határozatban megállapított intézkedésekről az 1872: 36 te.30 §-a értelmében a hirdetmény kibocsáttatni határoztatik. Miről Vogel Péter, Prückler László és Fáczányi Ármin urak, - továbbá főpolgármester úr, mint a bíráló választmány és Várady Károly úr mint az igazoló választmány elnöke jkvi kivonaton, - a főv. tanács pedig a tárgyiratok áttétele útján értesítendő. 500. Dr. Weisz Bélának a Statistikai Hivatal szaksegédjének felruházása aligazgatói címmel [253.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott: a tanács előterjesztése, dr. Weisz Béla statistikai hiv. szaksegédnek aligazgatói címmel leendő felruházása iránt. [Határozat] A közgyűlés az előterjesztés indokaiból nem látja be annak szükségét, hogy a statistikai hivatal általános szervezésének felvétele előtt a szaksegédi állomás címe aligazgatóira változtattassék, ennél fogva a tanács javaslata mellőztetvén, az iratok levéltárba helyezés végett a tanácsnak kiadatni rendeltetnek. 501. Özv. Földváry Pálné született Géczy Borbála végkielégítése [253/a.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott: a tanács előterjesztése, özvegy Földváry Pálné részére végkielégítés megszavazása iránt. [Határozat] A jogügyi bizottmány és tanács egyértelmű előterjesztése folytán, özvegy Földváry Pálné született Géczy Borbála részére, - a fővárosi rendőrség szolgálatában elhunyt férjének sz. kir. Buda városánál a rendőrségnek az állam által történt átvételéig rendbiztosi minőségben 4 évi és 4 havi szolgálati ideje után, legutóbbi 400 forintnyi fizetésének három havi részlete azaz 100 forint /: egyszáz forint :/ a budai nyugdíj szabályzat 21 §-a értelmében egyszersmindenkori végkielégítésül, megszavaztatik s a tárgyirat további megfelelő intézkedésé végett a tanácsnak kiadatik. 502. Felterjesztés a honvédelmi miniszterhez a katona beszállásolási törvény végrehajtására kiadott miniszteri utasítás némely pontja ellen [253/a.] [Előterjesztés] Tárgy altatott: a tanács előterjesztése a katona beszállásolási törvény végrehajtására kiadott miniszteri utasítás némely pontja ellen felmerült nehézségek tárgyában. [Határozat] A tanács indokolt előterjesztése folytán, az új beszállásolási törvény 9 §-ának végrehajtásánál itt a fővárosban fölmerülendő nehézségek előadása mellett, ezen szakasznak a főváros különleges viszonyaihoz leendő alkalmaztatása céljából, a közgyűlés egyhangúlag elhatározza, felterjesztést intézni a nagym. m. kir. honvédelmi miniszter úrhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents