Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1878
20. 1878. augusztus 21-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 466. A főpolgármester távollétében teendőit Kamermayer Károly polgármester látja el, jegyzőkönyvhitelesítés - 467. Horváth Mihály püspök, történetíró, fővárosi és országgyűlési képviselő halálának bejelentése, emlékének jegyzőkönyvi megörökítése
177 szülő vagy iparos mester akarata és parancsa ellenére iskolamulasztó iparos tanoncok fenyítésére kellő eszközökről eddig gondoskodás nem történt, feliratilag felkéretik a Földmívelés, Ipar és Kereskedelmi Minisztérium, hogy az ipartörvény reviziójánál kellő figyelem fordíttassék oly intézkedések életbe léptetésére, melyek a tanulóknak segédekké előléphetését úgy az elméleti ismétlő vagy ipar-, valamint a rajziskola rendes látogatásától tegyék függővé, és ezáltal az ipartörvényben is kimondott iskolázási kényszernek, a tanoncok hanyagsága ellenében is gyakorlati érvényesítését előmozdítsák. Habár az elfogadott szervezés a főváros eddigi költségvetéseiben rajziskolák címén felvett előirányzatok keretén belül mozogván, amennyiben az eddigi rajziskolai személyzet számvevőileg 22.200 forinttal kimutatott költségei ellenében a szükséglet az első évekre 18.100 forintot, a végleges szervezet életbe léptével pedig 199.700 forintot teend, tekintettel mégis a 4 főrajztanár számára egyenkint 300 forinttal, az igazgató számára pedig ezen kívül 300 forinttal felemelt illetményekre, jelen határozat a költségszaporodás jóváhagyása végett a Nagyméltóságú M. Kir. Belügyminisztériumhoz, a tantervek jóváhagyása végett pedig a Nagyméltóságú Vallás és Közoktatásügyi M. Kir. Minisztériumhoz az ügyiratokkal felterjesztetik. A tanács pedig utasíttatik, hogy addig is, míg a miniszteri jóváhagyás megérkezik, a póttanfolyam rendezése iránt intézkedjék. Miről a tanács jegyzőkönyvi kivonaton értesíttetik. 20. 1878. augusztus 21-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve 466. A főpolgármester távollétében teendőit Kamermayer Károly polgármester látja el, jegyz őkönyvhitelesítés [273/a.] [Előterjesztés] Elnöklő főpolgármester úr a közgyűlést délután 4 órakor megnyitván, bejelenti, hogy a m. kir. belügyminiszter úrtól nyert pár heti szabadságidejét f. hó 24-én megkezdendi, s távolléte alatt hivatalos teendőiben a törvény értelmében Kamermayer Károly polgármester úr által fog helyettesíttetni. A jelen közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére [Határozat] Tekintettel arra, hogy ő maga a hitelesítés napján már távol leend - Kamermayer Károly polgármester úr elnöklete alatt Gerlóczy Károly alpolgármester, Éles Henrik, Mandl Ferenc, Popper Ármin, Weisz Bernát, Schweiger Adolf, Mészner József, Véninger Ferenc, Piatrik Ferenc, Kiss Péter, Tavaszy Endre és Takácsy Miklós bizottsági tag urakat kéri fel. 467. Horváth Mihály püspök, történetíró, fővárosi és országgyűlési képviselő halálának bejelentése, emlékének jegyzőkönyvi megörökítése [273/a.] [Előterjesztés] Elnöklő főpolgármester úr szomorú kötelességet teljesít, amidőn a közgyűlésnek tudomására hozza, hogy Horváth Mihály koszorús történetírónk, a fővárosi bizottság kitűnő tagja s a legutóbbi országgyűlésen a főváros belvárosi választó-kerületének országos képviselője e hó 19.-én Karlsbadban jobb létre szenderült. A megboldogult férfiú, mint a magyar főpapság és törvényhozó testület kitűnő tagja, mint a tudomány fáradhatlan bajnoka, s mint áldozatkész hazafi, egyiránt dísze és büszkesége volt a nemzetnek és főképpen e fővárosnak, mely őt mint bizottsági tagját és képviselőjét kétszeresen magáénak vallotta. A közélet terén munkássága s a hazai történettudomány művelése körül korai ifjúsága óta szerzett babérai sokkal ismertebbek a nemzet előtt, hogysem érdemeit rövid