Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

4.1 1876. február 9-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 50. Jegyzőkönyvhitelesítés - 51. Az uralkodó 1200 forintos adománya a város szegényei számára

18 s oly végtelennek fájdalmunkat, hogy a hidegen számoló értelem szegény arra, hogy sajgó szívünknek balzsamul egyetlen vigasztaló szót leljen. Nem szavak, de csak a veszteség érzete, csak a gyászoló nemzet millióinak könnyező arca értetheti meg velünk, kit vesztett a trón, a haza, az emberiség Deák Ferencben! A nagy szellem, kinek dicső nevéhez egy korszakteremtő fél századnak küzdelme, alkotása és dicsősége fűződött, a Gondviselésnek választott embere, kinek bölcsessége meg tudta óvni a pusztában hányatott nemzetet: ma már a történelemé, melynek szigora csodálva némul el ily hihetetlen emberi tökéletesség láttára, és megreszket kérlelhetlen keze akkor, midőn a Megdicsőültnek kimeríthetlen érdemeit érctáblájára vési. Oly nagy vala Ő és oly nagy a mi veszteségünk, hogy amellett eltörpül a végtelen fájdalom, mely szíveinket betölti! És e veszteség és fájdalom háromszorosan illeti fővárosunkat, amely egy negyed századon túl színhelye volt a szellemóriás csodás tevékenységének és melynek a haza bölcse országos képviselője és bizottsági tagja volt. Azért a főváros közgyűlése mélyen megszomorodott szívvel csatlakozván a nemzet gyászához és egyhangúlag elfogadva az előterjesztett indítványokat, elhatározza, hogy jegyzőkönyvében megörökíttessék azon férfiú századok példányképéül szolgálandó érdemeinek emlékezete, ki öntudatának nyugalmával és honszeretettől vezérelt munkássága önzetlenségének tudatával megelégedvén, Catói jellemének szerénysége még polgártársai hálájának kifejezése elől is mindenkor félrevonult. Legyen az ő emlékezete a jövőben nemzeti palládiumunk akként, amint ő maga a múltban rendíthetlen támaszunk vala, s őrködjék felettünk a magasban dicső szelleme, miként kihűlt szívének lángoló honszerelme és végtelen bölcsessége idelenn bizton megóvta nemzetünket a hányattatás legválságosabb perceiben. Elhatározza továbbá a közgyűlés, miszerint a Megdicsőültnek legközelebbi rokonaihoz, nevezetesen azokhoz, kik a nemzet nagy halottját gyengélkedése alatt annyi feláldozással ápolták, részvétirat intéztessék, melyben a nagy hazafinak szorgos gondviseléséért részükre a törvényhatóság köszönete is kifejeztessék. Végül a gyászszertartásban leendő részvétel módozatainak és a továbbra szükséges intézkedéseknek a működő országos bizottsággal együttes megállapítása végett az e végre felkért Ráth Károly főpolgármester úr elnöklete alatt Kamermayer Károly polgármester, Gerlóczy Károly, alpolgármester Havas Pál tanácsnok, Burián János, Havas Ignác, Busbach Péter, Brüll Miksa, Forgó István, Haris Sándor, Királyi Pál, Magyarevics Jeromos, Mandl Ferenc, Weisz B. Ferenc, Magyar Gyula, Mendl István, Ráth József apát, Széher Mihály, Steiger Gyula, Sztupa György, Szilvásy László, Schweiger Adolf, Toperczer János, Dr. Patrubány Gerő és Thaisz Elek bizottsági tagok küldetnek ki. 4.1 1876. február 9-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve 50. Jegyzőkönyvhitelesítés [31/a.] [Előterjesztés] Ráth Károly főpolgármester úr a mai napra kihirdetett rendes közgyűlést délután 4 órakor megnyitja, s a jegyzőkönyv hitelesítésére elnöklete mellett [Határozat] Alkér Gusztáv tanácsnok, Mandl Ferenc, Lindenbach János, Weninger Ferenc, Vasskó Endre, Nádossy György, Koisor Szilárd, Burián János, Landauer Ignác, Havas Ignác, Máry Gyula, Frey József és Kölber Károly bizottsági tagokat nevezi ki; figyelmeztetvén kiküldötteket, hogy miután a tárgysorozatba felvett ügyek nagy száma miatt a közgyűlés holnap is folytattatni fog, a tárgyaláson folyton jelen lenni szíveskedjenek. 51. Az uralkodó 1200 forintos adománya a város szegényei számára

Next

/
Thumbnails
Contents