Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

14.1 1876. május 17-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 246. Weisz Bernát bizottsági tag interpellációja az utcai koldulás megszüntetése tb. - 247. A főpolgármester indítványa az önálló nemzeti bank és a külön vámterület ügyében benyújtandó felirati javaslat soron kívüli tárgyalása tb.

91 létesítése mellett érhető el; mindazonáltal figyelembe véve az általános politikai és pénzügyi viszonyokat, azoknak rögtöni merev keresztülviteléhez nem ragaszkodik; de kénytelen kijelenteni, hogy a magyar kormányelnök úr által előadott kiegyezési pontozatokat az ország közgazdasági viszonyaira nézve igen súlyosaknak tartja, s azon reményének és várakozásának ad kifejezést, miszerint a törvényhozás a vám- és bankkérdésnek csakis oly megoldását fogja törvényesíteni, mely életbevágó közgazdasági érdekeinket megóvja, s ezáltal a nemzet jogos és méltányos igényeit lehetőség kielégíti." Kühnel Ignác indítványa: „Mondja ki a közgyűlés, hogy a bank és vámügyben tervezett és a kormány által már elfogadott, a képviselőházban elfogadásra ajánlandó egyezséget, mint az a kormány elnöknek f. évi május 10-én a képviselőházban két országgyűlési képviselő interpellatiójára adott válaszából ismeretes, mint az ország létérdekeivel és átalános kívánságával, sőt részben az ezen országgyűlés megnyitásával elmondott trónbeszéddel is ellenkezőt, a magyar korona országaira károsnak és veszélyeseknek nyilvánítja, s mint ilyenhez, nem járulhat; és ez értelemben kérvényt intéz az országgyűléshez." Dr. Hoffmann Pál indítványa: „A főváros törvényhatósági bizottsága bizalommal várván a törvényhozástól, miszerint az ország közgazdasági és pénzügyi érdekeit azon ügyek elintézésénél, melyek a magyar kormány és 0 Felsége többi országainak kormánya közt legközelb folyt alkudozások tárgyát képezek, az egész lehetőség szerint és teljes eréllyel érvényesítendi: a szőnyegen forgó indítvány felett napirendre tér át." [Határozat] A közgyűlés ezen országos közérdekű ügyet illetve indítványokat azon nagy fontossághoz képest, minőt azoknak érdeke követel, minden irányban behatólag tárgyalván, a tárgyalás befejezése után elnök úr figyelemmel a közgyűlési ügyrend 16. §-ra, mely szerint a felteendő kérdések sorrendjébe a napirendet követelő indítvány bír elsőbbséggel maga a tárgy felett, a kérdést akképp tévé fel: vajon elfogadja-e a közgyűlés Hoffmann Pál bizottsági tag által benyújtott, s újólag felolvasott „indokolt napirendre térést célzó indítványt" - igen vagy nem? Miután 10 tag kívánatára név szerinti szavazás tartatott, ennek eredményéhez képest a közgyűlés 106 szavazattal, 37 szavazat ellenében dr. Hoffmann Pál bizottsági tag indítványának elfogadása mellett szavazván, határozatilag kimondja a közgyűlés, miszerint: „a főváros törvényhatósági bizottsága, bizalommal várván a törvényhozástól, miszerint az ország közgazdasági és pénzügyi érdekeit azon ügyek elintézésénél, melyek a magyar kormány és Ő Felsége többi országainak kormánya közt legközelebb lefolyt alkudozások tárgyát képezek, az egész lehetőség szerint és teljes eréllyel érvényesítendi: a szőnyegen forgó indítvány felett napirendre tér át." „Igen"-nel szavaztak: Balassa István, Ballagi Mór, Balázsy Antal, Baumgarten Fülöp, Bogisich Lajos, dr. Bókay János, Brüll Miksa, Busbach Péter, Deutsch Bernát, Deutsch Samu, Dulácska Géza, Eisdorfer Gusztáv, Fabiny Teofil, Falk Miksa, Fleischmann Emil, Frey József, Giczey Samu, Görgey János, Gschwindt Mihály, Halbauer Nándor, Hatala Péter, dr. Havas Ignác, Havas Sándor, Házmán Ferenc, dr. Hegedűs János, Hercz László, dr. Hoffer István, dr. Hoffmann Pál, Holzspach Jakab, Horváth Károly, Houchard Ferenc, Huszár Jakab, Jármay Gusztáv, Jókay Mór, Kameter Antal, Kern János, Kiss Gyula, Kiss Károly, Kiss Péter, dr. Kocsis Alajos, Kohner Károly, Korizmits László, Kölber Károly, Kralovánszky István, Légrády Károly, Luczenbacher János, Magyárevics Jeremiás, Mandl Ferenc, Máry Gyula, Máttyus Arisztid,

Next

/
Thumbnails
Contents