Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

29.1 1876. október 18-án tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 664. A Viktória Gőzmalomtól a Rákos-patakig építendő védgát tb.

233 [Határozat] Az 1875. évi június 26-iki catastropha által károsult polgárok segélyezésére kiküldött bizottmánynak működéséről bemutatott jelentése jóváhagyólag tudomásul vétetik. Ez alkalommal a közreműködött bizottsági tag uraknak, jelesen Kerntler Ferenc elnöknek, Iványi Mihály pénztárnoknak, úgyis, mint a Polgári Segélyző Bizottmány elnökének, Weiszkircher Károly, Osztoics Mihály, Holzspach Jakab, Frommann Elek, Laumann Jakab, Zehetner Mihály, Prokesch Antal, Klemm Antal, Kámeter Antal, Hőgl József, Schlosser István és Máttyus Arisztid bizottsági tag uraknak, továbbá a segélyezés ügyében működött Polgári Bizottmánynak azon feláldozó munkásságért, melyet szenvedő polgártársaik nyomorán enyhíteni s a hatóságnak terhes feladatát megkönnyíteni segítette, a közgyűlés elismerő köszönetet szavaz, s ugyanazt jegyzőkönyvileg is megörökíteni határozza. A segélyezésre begyűlt s eddigelé ki nem osztott összeg, valamint az előlegek iránti érdemleges intézkedés - Kerntler Ferenc, Ivanyi Mihály és Holzspach Jakab urak netán szükségelt meghallgatásuk mellett - a tanácsra bízatik. Miről a felsorolt bizottsági tag urakat jegyzőkönyvi kivonaton, a tanács pedig a tárgyirat áttétele útján értesítendő. 664. A Viktória Gőzmalomtól a Rákos-patakig építendő védgát tb. [346.] [Előterjesztés] Tárgyaltatott a Középítési Bizottság és tanács f. évi 37.282. sz. előterjesztése a Viktória malomtól a Rákosig építendő védgát tárgyában. [Határozat] A folyó évi augustus 23-án 550. sz. a. hozott határozatában kijelentette a közgyűlés, hogy a balparti felső gyártelepek megvédésére a Viktória töltésnek Duna felőli végpontjából felfelé a Rákos-patak nyílásáig s innen a Rákos patak alsó partja mellett a Láng­féle gépgyárnál a Váci útig egy védgát építtessék azon terv szerint, melyet az érdekelt telektulajdonosok bemutattak, egyúttal azonban tekintettel arra, hogy ezen védgát építése tetemes - mintegy 150.000 forint - költséget igényel, kiköttetett az, hogy érdekelt kérelmezők ezen költséghez legalább 50.000 forinttal járuljanak, s a védgáthoz szükséges területet a főváros tulajdonába engedjék át. Miután pedig időközben az érdekelt telek- és teleptulajdonosok e határozat folytán újabb tervet oly kéréssel terjesztettek be, hogy a már elfogadott terv elejtése mellett az utóbbi hagyassák helyben és hajtassék végre, mert a tulajdonosok egy része a telküknek közepét elfoglaló terület átengedésére nem hajlandók, és mert ezen töltés és a Duna-part között még tetemes terület lenne az árvíznek kitéve, minthogy továbbá folyamodók nyilatkozata szerint a védgát építésére szükséges területnek a főváros tulajdonába kívánt átbocsátása azért nem vihető keresztül, mert a jelzálogos hitelezők a tulajdonjognak a fővárosra leendő átruházásába bele nem egyeznek, s folyamodók ily körülmények közt a létesítendő mű fennállását szolgalom útján biztosítani készek, s ezen ajánlatukat elfogadtatni kérik. A közgyűlés tekintettel arra, hogy ezen új terv, mely annyiban tér el az elsőtől, hogy a védgát nem a Viktória Gőzmalom mögött tervezett utca vonalán, hanem ezen gőzmalom előtt ­párhuzamosan a Dunával - építendő, úgy a hely színén eljárt szakértők, mint a Középítési Bizottmány részéről csekély módosítással helyesnek és jónak nyilváníttatik; [továbbá] tekintettel arra, hogy ezen terv végrehajtására 150.193 forint 90 krajcár költség szükséges, mely a Középítési Bizottmány indokolt jelentése szerint a f. évi 550. sz. a. kelt határozattal megszavazott 100.000 forint és az érdekelt telektulajdonosok által hozzáfizetendő 50.000 forint által teljesen fedezhető; tekintettel végre arra, hogy ezen rendkívül sürgős munka végrehajtása minden esetre még a tél bekövetkezése előtt eszközlendő, ha a kívánt cél eléretni szándékoltatik, ily rövid idő alatt

Next

/
Thumbnails
Contents