Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1876

28.1 1876. október 4-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 609. A fővárosi bizottság tagjai fele részének kisorsolása az 1872: XXXVI. tc. 27. §-a alapján

213 Interpelláló úr a feleletben megnyugszik, [Határozat] elnök úr által feltett kérdésre a közgyűlés alpolgármester úr feleletét tudomásul veszi. 609. A fővárosi bizottság tagjai fele részének kisorsolása az 1872: XXXVI. te. 27. §-a alapján [316/a.] [Előterjesztés] Elnöklő főpolgármester úr előadja, miszerint a mai közgyűlés egyik tárgyát a fővárosi bizottság tagjai fele részének az 1872: XXXVI. te. 27. §-a értelmébeni kisorsolása képezi; mely szerint a bizottság tagjai három évenkint hat évre választatnak, az első 3 év leteltével azonban mindkét rendbeli bizottsági tagok és póttagok fele része kilép. Erre való tekintetből az újból belépendő tagoknak a törvényben előírt módozatok mellett foganatosítandó választására a küldöttségek megalakításával a közgyűlés f. évi augusztus 23­án 534. sz. a. minden irányban megfelelő intézkedéseket megtette, az említett véghatáridő közelsége miatt bekövetkezett a szükséges időpont, hogy a kisorsolás az idézett törvény 27. § és 29. §-ai rendeletének megfelelően eszközöltessék; melynek foganatosítására a jelenleg tényleg működő rendes és értékképviselő, valamint a nyilvánságban [így!] tartott póttagoknak hiteles névjegyzéke, s ugyanezeknek a kisorsolásnál használandó s kártyákra írt nevei bemutattatnak. [Határozat] A közgyűlés elnök úr előterjesztését helyesléssel fogadván, tett indítványához képest úgy a kisorsolandó tagok, valamint póttagok száma tekintetében, nemkülönben a kisorsolandott tagok mihez tartására nézve következőket látja szükségesnek határozatilag kimondani: 1. A törvény 27. §-ának rendelkezéséhez képest a rendes tagok és póttagok kerületenkint külön-külön, a legtöbb adót fizető tagok és póttagok szintén külön-külön fognak kisorsoltatni. 2. A rendes bizottsági tagoknak és póttagoknak kerületenkinti létszáma, valamint az értékképviselő tagoknak és póttagoknak létszáma a fővárosi Szervezési Szabályzat VIII. részében külön-külön levén megállapítva; tekintettel azon körülményre, hogy egyes kerületben a tagok száma páratlan, ily kerületekben a tagok felének nagyobb száma fog kisorsoltatni. 3. Minthogy egyes kerületekben az időközi változások folytán a póttagok behívása miatt csak 1 póttag létezik, az ily egyetlen póttag azon indok miatt fog kisorsoltatni, mert a törvény szelleméből kiindulva egyetlen tagot sem lehet a sorsolás esélye alól kivonni. 4. Noha a kisorsolás a mai napon eszközöltetik, önként következik, hogy a kisorsolandó bizottsági tagoknak is törvény szerinti kötelességük, mandátumuk véglejártáig, illetőleg az újból választandó tagok beléptéig a közügyekben rendszerint működni. Ezen elvi határozat után az első kerületi 25 rendes bizottsági tag kártyára írott nevei felolvasva az urnába tétetvén, s ezen eljárás az összes kerületi rendes és póttagokra, valamint értékképviselő bizottsági tagokra nézve egyiránt eszközöltetvén, kisorsoltattak: I. kerületben rendes tagok 25: megmaradtak: 1. Házmán Ferenc, 2. Rupp Zsigmond, 3. Dr. Országh Sándor, 4. Magyarevics Jeremiás, 5. Jekelfalusy Lajos, 6. Havas Sándor, 7. Keleti Károly, 8. Wlassek Ede, 9. dr. Loeblin Miksa, 10. Sztankovics György, 11. Holczspach Jakab, 12. MadarasyPál. kisorsoltattak: 1. Dr. Hegedűs Sándor, 2. Weiszkircher Károly, 3. Peringer Ferenc, 4. Schedl István, 5. Tanárky Gedeon, 6. Dr. Kiss Sándor, 7. Kerntler Ferenc, 8. Balajthy Imre, 9. Ráth

Next

/
Thumbnails
Contents