Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875
26.3 1875. évi december hó 9-én folytatólag tartott rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 888. Budapest főváros 1876. évi költségvetési előirányzatának tárgyalása (folytatás)
361 kövezési munkákhoz szükségelt kőanyag ölenként pazarul osztatván ki a kövező mestereknek, e tekintetben is visszaélések követtetnének el, a közgyűlés hallgatással nem mellőzhetvén, az ügynek mindkét irányban, különösen pedig a köveknek a kőterekről való kiszolgáltatása, s ezzel megindult kezelési és ellenőrzési, valamint felhasználási módozat megvizsgálására Havas Ignác úr elnöklete mellett Takácsy Miklós, Busbach Péter,Vecsey Sándor, Szumrák Pál, Márkus Ignác, és Barhó Ferenc bizottsági tagokat oly utasítással küldi ki, hogy a vizsgálat alapján szerzendő tapasztalatát, esetleg az eddig követett, s netalán hiányosnak tapasztalandó rendszer javítására irányzott javaslatát maga útján a közgyűlés elébe terjessze. Egyúttal elrendeli a közgyűlés, hogy a kőterek bekeríttessenek, az abban lerakott kövezési anyag zár alatt pontos ellenőrzés mellett kezeltessék, melynek módozatai iránt most kiküldött bizottmány szintén elváratik. XXXV. főrovat összege 105.000 forint XXXVI. " " 6500 forint XXXVII. " " 2172 forintban, s így a rendkívüli bevételek fő összege 146.673 forintban állapíttatik meg. 11.) XXXVIII. főrovat. - "Rendelkezhető pénztári készlet" címén mi sem lévén felvéve, a közgyűlés behatólag tárgyalta a Pénzügyi Bizottmánynak ide vonatkozó javaslatát, s tekintetbe véve azt, hogy a főváros rendezéséről szóló törvény intézkedése szerint a pénztári maradványnak felvétetni kelletvén, a költségvetés minden évben egyensúllyal állapíttatik meg, tehát jogosultan következik, hogy az utolsó hónap lefolytával az előirányzott kiadások teljesítése következtében a bevételek teljesen felhasználtattak; miután pedig az új évnek január havában már oly nevezettes kiadások jelentkeznek, nevezetesen a tiszti fizetésekre, és a két városi kölcsön törlesztésére, oly tekintélyes összegek igényeltetnek, melyeknek arányához képest a bevételek még nem folynak be, szükségesnek tartja a közgyűlés gondoskodni arról, hogy minden zavar és fennakadás nélkül legyenek a kiadások fedezhetők, s a pénztári kezelés a rendes háztartás elvének megfeleljen. Ezen tekinteteknél fogva a közgyűlés egy ily kezelési alap létesítésének szükségét elismervén, utasítja a Pénzügyi Bizottmányt, hogy ennek létrehozása iránti módozatokra vonatkozó javaslatát a közgyűlés elébe terjessze. Ezen főrovat után elnök úr a tárgyalást a községi alap fedezetének III. főrovata alá tartozó bor és ser utáni fogyasztási adó felemelése iránti kérdésnek szavazás útjáni elhatározására kívánván visszavezetni, miután constatáltatott, hogy a határozat hozatalra megkívántató 100 tag helyett már csak 93 van jelen, ezen kérdés elhatározása ismét függőben tartatott, s a tárgyalás a XXXIX. főrovatnál folytattatott. III. Ingatlanok értékesítésébő l : XXXIX. főrovat összege 190.500 forint XI. " " 290.000 forintban ________________________