Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1875

24.1 1875. évik november hó 17-én tartott közgyűlés jegyzőkönyve - 813. Szabó József egyetemi tanár behívása fővárosi közgyűlésbe az elhúnyt Horn Ede helyére - 814. Fabiny Teofil interpellációja az Országút kövezése tb.

322 tárgyalásának befejezte után a fő‍város 1876. évi költségelő‍irányzata folyó november 20-ától fogva az említett célból nyilvánosan kitétetik, közgyű‍lésileg leendő‍ tárgyalása pedig f. é. december hó 6-án s következő‍ napjaira tű‍zetik ki; e mellett intézkedés fog tétetni az iránt, hogy a költségelő‍irányzat a Pénzügyi Bizottmány észrevételeivel, s a hozzá tartozó jelentésekkel együtt a közgyű‍lés összes tagjainak kiosztassék, s a rendkívüli közgyű‍lés tárgyalásaira minden egyes tag külön meghívattassék. [Határozat] A közgyű‍lés elnök úr ezen jelentését közhelyesléssel tudomásul veszi. 813. Szabó József egyetemi tanár behívása fő‍városi közgyű‍lésbe az elhúnyt Horn Ede helyére [389/a.] [Elő‍terjesztés] Elnöklő‍ fő‍polgármester úr elő‍adja, miszerint néhai Horn Ede fő‍városi bizottsági tag úr elhunyta folytán bekövetkezett annak szüksége, hogy a törvényhatósági bizottság tagjainak kiegészítéséül az V. kerületben legtöbb szavazattal következő‍ póttag behívassék. [Határozat] Ezen elő‍terjesztés folytán a fő‍város V. kerületében elhalt néhai Horn Ede rendes bizottsági tag helyére a póttagok közt legtöbb szavazattal következő‍ Szabó József egyetemi tanár úr jegyző‍könyvi kivonaton felhívatik, hogy az 1872:XXXVI. törvénycikk 29. §-a értelmében helyét a fő‍városi bizottsági közgyű‍lésben elfoglalni szíveskedjék. 814. Fabiny Teofil interpellációja az Országút kövezése tb. [389/a.] [Elő‍terjesztés] Fabiny Teofil bizottsági tag szót kér, s az Országútnak kövezése és ottan folytatott egyéb munkáknak lassú elő‍haladása alkalmából elő‍adja, miszerint felette szükséges, hogy ezen nagy forgalmú tájékon minden mód felhasználandó arra, hogy a közlekedés igényeihez képest ezen munkálatok minél elő‍bb befejeztessenek; tudomása van arról, hogy ezen feladatnak megoldása első‍ sorban a Fő‍városi Közmunkák Tanácsát illeti, és vannak akadályok is, melyek ily nagyobbszerű‍ út átalakításánál el nem háríthatók; részérő‍l azonban arról győ‍ző‍dött meg, hogy az ottani munkálatoknak elő‍haladását nagy részben a közúti pályának forgalma hátráltatja azáltal, hogy a munka alatti területen ideiglenes vágányokat rakat le, mely akadálynak elhárításáról az által lehetne intézkedni, hogy a közúti pályának indulási pontjai a munka alatti terület kihagyásával, ideiglenesen másképpen rendeztetnének be. Kérdi tehát polgármester úrtól, mint a tanács elnökétő‍l szándékozik-e a tanács a közúti pálya indulási pontjainak ideiglenes áthelyezésével oly irányban intézkedni, hogy ezen útátalakítási munkálatok még a tél elő‍tt befejeztethessenek. Kamermayer Károly polgármester a kérdésre azonnal válaszolva elő‍adja, miszerint sajnosan győ‍ző‍dött meg arról, hogy ezen nagyobbszerű‍ munkálat oly késő‍n kezdetett meg, és hogy a közlekedés különösen a Hatvani utcával szemközt akadályozva van, szükségesnek tartja azonban felvilágosításul megjegyezni, hogy ezen munkálatokat a Fő‍városi Közmunkák Tanácsa foganatosíttatván, ugyanaz kötötte meg a vállalkozóval a szerző‍dést is, mely szerző‍désnek feltételei irányadók arra nézve, hogy ezen munkálatok mikor legyenek befejezendő‍k, s így e tekintetben a tanácsnak nem áll egyéb módjában, mint felkérni a Fő‍városi Közmunkák Tanácsát a munkálatok siettetésére. Ami a közúti pálya közlekedésének a munkálat területén való felfüggesztését, illetve a kiindulási helyeknek más pontokra való ideiglenes áthelyezése kérdését illeti, e tekintetben a közlekedés igényeinek szem elő‍tt tartásával vizsgálat és tárgyalás megindítása szükséges, melyre nézve, valamint a Fő‍városi Közmunkák Tanácsának megkeresése iránt a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteendi. Interpelláló úr az adott feleletben megnyugszik s azt a tanács figyelm ébe ajánlja.

Next

/
Thumbnails
Contents